Aldi, Lidl figyelem! Jön a Netto-Plus

A német élelmiszerdiszkont-piacon egy új kihívó jelenik meg. A Szövetségi Versenyhivatal ugyanis szigorú feltételekkel, de engedélyezte, hogy a hamburgi székhelyű Edekához tartozó Netto diszkontlánc egyesüljön az eddig a Tengelmann zászlaja alatt „hajózó” Plus-szal.

A fúzióval a németországi élelmiszer-kiskereskedelemben a harmadik legerősebb szereplő lép színpadra: az 50 ezer embert foglalkoztató Netto-Plus páros 3800 üzlete mintegy 10,4 milliárd eurós árbevételt lesz képes produkálni.

Az európai élelmiszer-kiskereskedelemben a legkeményebb árverseny Németországban dúl. Az elmúlt időszak jelentős áremelkedései ellenére a szövetségi köztársaságban még mindig viszonylag olcsóak az élelmiszerek, s a forgalmazók kis árréssel kénytelenek számolni. A 38 milliárd eurós árbevételű Edeka-csoport összességében 25 százalékos piaci részesedést, s ezzel első helyet ért el az itteni élelmiszer-forgalmazásban, a Netto-lánc az agresszív árpolitikát követő diszkont-szegmensben azonban csak az ötödik helyre tudott felkapaszkodni. A Plus-szal való összeolvadással a helyzet radikálisan megváltozik.

Még úgy is, hogy a Szövetségi Versenyhivatal döntése alapján az egyesülés előtt, vagyis az elkövetkező hat hónap folyamán a Tengelmann-nak a 2900 Plus-üzletből 378-at el kell adnia harmadik kérőknek. További korlátozás, hogy a Netto-Plus közös vállalkozásban a Tengelmann a tervezett 30 helyett csak 20 százalékos részesedést kaphat.

A két tulajdonos számára ugyanakkor azt is megtiltották, hogy együttműködjenek az árubeszerzésben, s ezzel lenyomják a beszállítói árakat. - Keserű pirula – kommentálta a beszerzési együttműködési stoppot Karl-Erivan Haub a Kaiser’s szupermarketeket, az Obi barkácsáruházakat és a Kik-textildiszkontokat is felvonultató, 25 milliárd eurós árbevételű, világszerte 151 ezer embert foglalkoztató Tengelmann-csoport főnöke.

Bernd Heizer, a Szövetségi Versenyhivatal elnöke a szigorú feltételeket azzal indokolta, hogy így próbálnak az egyre erősebb piaci koncentráció ellen „evezni”. Míg tíz évvel ezelőtt Németországban nyolc nagy lánc fedte le az élelmiszer-kiskereskedelem 70 százalékát, addig ma öt „óriás” – az Edeka, a Rewe, az Aldi, Lidl és a Tengelmann – uralja a piac 90 százalékát.

Ágazati megfigyelők mindezzel együtt arra számítanak, hogy a Netto-Plus duóval a beszállítókra komoly árnyomás fog nehezedni. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a fogyasztók ebből mit fognak érezni, a Netto-Plus „véres árháborút” indít-e az Aldi és a mögötte második Lidl ellen. Több szakértő úgy véli: a jelenlegi magas infláció közepette leginkább az valószínűsíthető, hogy a fogyasztói árak kisebb mértékben emelkednek majd.

Markus Mosa, az Edeka főnöke azt ígérte, hogy átveszik a németországi Plus-hálózatban foglalkoztatott 25 ezer dolgozó mindegyikét. Sőt, 2010-ig 2500 újabb állást teremtenek. A ver.di szolgáltatóipari szakszervezet azonban attól tart, hogy a tulajdonosok által bejelentett „szinergiák” valójában azt jelentik, hogy költségcsökkentési célokból munkahelyeket fognak leépíteni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.