Kaczynski: Értelmetlen a ratifikálás

Nem írja alá a lisszaboni szerződés ratifikálását becikkelyező törvényt - jelentette be Lech Kaczynski, a varsói Dziennik című Springer-lapnak adott interjúban. A lengyel államfő szerint az elutasító ír népszavazás miatt nincs értelme folytatni a ratifikációs eljárást.

Az Európai Unió a dokumentum nélkül is "működött, működik, és működni fog" - hangsúlyozta az euroszkeptikus politikus. Kifejtette, csak akkor írja alá a törvényt, ha az írek - semmiképpen sem külső nyomásra - megváltoztatják a lisszaboni szerződéssel kapcsolatos véleményüket.

A lengyel elnökről tudvalevő volt, hogy nem rajong az európai integrációért. Tavaszszal egyszer már fellépett a szerződés becikkelyezése ellen, s újabb feltételeket támasztott, együttműködve az ikerfivére által vezérelt konzervatív-nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) párttal.

A helyzet azért bizarr, mert a szerződést még a PiS kormányzása alatt fogadta el az akkori lengyel kormány. A mostani miniszterelnök Donald Tusk keddi sajtóértekezletén azt mondta, sajnálja, hogy Lengyelország feleslegesen csatlakozott Írországhoz, amely a népszavazás következtében meglehetősen nehéz helyzetbe került. Más lengyel kormánypolitikusok is meghökkentek az elnöki döntésen. Számosan úgy vélik, hogy Kaczynski ezzel nyíltan az EU-ellenes Mária Rádió irányvonalához kötődött. Lengyelországban úgy látják, hogy a hatalomból kiszorult jobboldali nacionalisták az EU-ellenes klerikális és szélsőjobboldali erőkkel akarják megerősíteni megroggyant bázisukat.

A BBC kommentátora kiemelte, hogy Lech Kaczynski egy táborba került Václav Klausszal, a szintén euroszkeptikus cseh államfővel.

Brüsszelben gyorsan reagáltak a varsói elnöki lépésre: A lengyel kormány aláírta a szerződést, és ezzel kötelezettséget vállalt a ratifikálásra - közölte Pia Ahrenkilde bizottsági szóvivő Brüsszelben. "A lengyel elnök egyik főszereplője volt ezeknek a tárgyalásoknak" - tette hozzá. Utalt az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek legutóbbi csúcstalálkozóján elfogadott nyilatkozatra is, amely a szerződés írországi elutasítása után született. A dokumentumban a tagállamok egyetértettek abban, hogy a ratifikációs folyamatot az írországi elutasítás ellenére tovább kell vinni.

A német elnök kivár az aláírással

A német szociáldemokraták élesen, a velük együtt nagykoalícióban kormányzó kereszténydemokraták óvatosan bírálták Horst Köhler államfőt, amiért a szövetségi elnök egyelőre nem írja alá a német törvényhozás mindkét házában már ratifikált lisszaboni szerződést.
 
Az elnöki hivatal közlése szerint Köhler a Szövetségi Alkotmánybíróság kérésére nem írta alá az EU reformszerződését. Az ír népszavazáson elutasított szerződést Németországban a Balpárt képviselőiből és egy CSU-s politikusból, Peter Gauweilerből álló furcsa érdekszövetség akarja megbuktatni. Ennek érdekében a "szövetségesek" panasszal éltek a Szövetségi Alkotmánybíróságnál - a karlsruhei székhelyű testület hamarosan dönt a beadványról.
 
Axel Schäfer, a szociáldemokraták EU-ügyekben illetékes szóvivője szerint Köhler kivárásával az euroszkeptikusok malmára hajtja a vizet. Gunter Kirchbaum (CDU), a Bundestag Európa-ügyi bizottságának elnöke pedig azzal gyakorolt közvetett bírálatot, hogy felidézte: annak idején Roman Herzog német államfő aláírta ugyan a maastrichti szerződést, de addig nem adta ki a kezéből, amíg Karlsruhe nem foglalt egyértelműen állást az ügyben. (D. A.)

Lech Kaczynski:
Lech Kaczynski: "Európa most is működik"
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.