Gyermekvállalás - emlőrák után is

A daganatos betegségek kezelésében elért sikerek örömteli velejárója, hogy egyre többet lehet és kell a gyógyulás utáni teendőkkel is foglalkozni. Így például mára hatalmas irodalma van annak a kérdésnek, hogy a mellrák meggyógyítása után mennyi ideig kell várni - a terhességgel.

Igaz, erre ma még nincs egyértelmű válasz, a terápia befejezése és a teherbe esés közötti optimális időtartamról még vitatkoznak a szakemberek. Mindenesetre megdőlni látszik az ez idáig evidenciának tartott - ám tudományosan soha meg nem erősített - álláspont, hogy a (műtéttel és/vagy sugárkezeléssel kombinált) kemoterápia befejezése után legalább két év türelmi időszakra van szükség, mert a terhesség és szülés fokozza a recidíva (a daganat kiújulásának) kockázatát. Ehhez persze az is kellett, hogy elegendő tapasztalat gyűljön öszsze - és sok gyereket szüljenek a mellrákból kigyógyult anyák.

Az egyik legnagyobb és legmeggyőzőbb tanulmány a BMJ (British Medical Journal nevű tekintélyes orvosi folyóiratban jelent meg. Ebben, összesen 123 olyan ausztrál asszony sorsát követték nyomon, akiknek 1982-2000 között, tehát majdnem két évtized alatt lett rosszindulatú emlődaganatuk volt, és akik az azt követő években, 2004-ig estek teherbe. Igazából 175 terhességet elemeztek, mert 45 asszony ismételten gyereket vállalt.

Az eredmények nagyon érdekesek voltak. 62 kezelt nő nem tartotta be az előírt várakozási időt, és a két éven belül teherbe esett. Ebben a csoportban a spontán abortuszok száma kétségtelenül magasabb volt, de szignifikánsan csak az igen rövid időn belül, az onkológiai kezelés befejezését követő hat hónapban teherbe esett asszonyok magzatai voltak veszélyeztetettebbek.

Ami a túlélési rátát illeti, a 11 éves nyomon követési időszak végére a 123 rákbetegből 104-en éltek, és összesen 48 asszonynál újult ki az emlődaganat. A "durvább" számítások szerint, a két éven belül gyermeket vállalók valóban valamivel veszélyeztetettebbek voltak, ám amikor alaposabban górcső alá vették a tényeket, kiderült: csak a sikeres kezelést követő hat hónapon belül teherbe esetteknél volt szignifikánsan magasabb a daganat kiújulási veszélye. Azaz abban már nem volt kockázati különbség, hogy valaki egy-, két- vagy több év múlva, mert csak belevágni a szülésbe!

Ennek alapján az ausztrál tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a teherbeeséssel elegendő fél évet várni. Ennek az ajánlásnak óriási a jelentősége, mert különösen a fejlett országokban, manapság egyre többen vállalnak jóval idősebb korban, a harmincas éveik végén gyereket, ami két szempontból is fontos tényező. Egyrészt tudjuk, hogy a korral megnő a mellrák veszélye, tehát ma már jóval több gyerekáldás előtt álló lesz emlőrákos. Másrészt a sikeres kezelést követően sokuknak egyszerűen nincs idejük tovább várni, mert különben kifutnak az időből.

A kérdés megoldása persze nem ilyen egyszerű. Az újabb kutatások alapján is inkább a korai stádiumban diagnosztizált, kisebb, körülírt daganat esetén javasolják a terhességet, mert kiterjedtebb, előrehaladott betegségnél (terhességtől függetlenül is) nagyobb a visszaesési kockázat.

Másrészt akad egyéb gond is: a rosszindulatú emlődaganatból sikeresen meggyógyított betegek jelentős részét, mintegy 70 százalékát, többnyire még évekig folyamatosan nagy dózisú hormonkezelésben részesítik. Márpedig a hormonterápiát a fogamzást megelőzően mindenképp abba kell hagyni. Vannak, akik (önként vagy orvosukkal megbeszélve), pont a gyerekvállalás érdekében, megszakítják a kezelést, de nekik fokozott kiújulási kockázattal kell számolniuk.

Akárhogy is, a következtetések egyértelműek. Ma már az emlőrák nem halálos kór, és minél korábban diagnosztizálják, annál könnyebben és annál nagyobb sikerrel gyógyítható. Ezért, ha egyszer meggyógyul, akkor szülhet is. Hamarabb, mint korábban gondoltuk.

A teherbe eséssel a kezelés után elegendő fél évet várni
A teherbe eséssel a kezelés után elegendő fél évet várni
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.