A könnyűzenei irányzatok fokozatosan egyre extrémebb külsőségekkel jellemezhetők: a virágdíszes, szerelemről és békéről éneklő hippik után jöttek a morcos rockerek, majd a vad külsejű punkok, napjainkra pedig eljutottunk az Antikrisztusnak kikiáltott Marilyn Mansonig, az androgünszerű, depresszív külsejű emókig. Már nem lepődünk meg azon, ha szörnymaszkban (lásd a tavalyelőtt Eurovíziós dalversenyt nyerő Lordit) jelennek meg a zenészek a színpadon, ha koponyák alkotják a díszletet, vagy épp "vért" locsolnak.

- Ma már a festett haj és köröm, a szegecses, fekete ruhák, vagyis a "rockerkülső" szinte mindennapi viselet lett. Amíg tíz éve megszóltak egy fiút, ha festette a haját, ma a tévében is ezt látni. Ezért egyes zenekarok ennél extrémebb látványelemeket vetnek be, hogy felhívják magukra a figyelmet - mondja Tóth Balázs, a Tesstimony zenekar énekese, darkrock-zenei koncertek szervezője. - A külsőségek körüli botrányokat nemegyszer a menedzsment szítja, hogy sajtóvisszhangot keltsen. A norvég Gorgoroth zenekar egyik koncertjén például a színpadképet fordított keresztek uralták, amelyeken emberek is lógtak - ez egy DVD-felvétel volt, a kiváltott tiltakozás jó kis ingyenreklám lett a kiadványnak.

- Valóban, ma már nehéz polgárt pukkasztani, magasan van az ingerküszöb - mondja Zsolt Péter szociológus. - Ám a polgárpukkasztás nem a mi korunk sajátsága: a húszas években például a dadaistákon botránkozott meg az értelmiség. De hozzá kell tenni, hogy nem tudunk olyasmit csinálni, ami végérvényesen megrontaná a kultúrát. Az emberek nagy többsége helyén kezeli ezeket a megnyilvánulásokat, tudják, hogy több bennük a színház, mint a valóság.

Ám nem mindenki tekinti pusztán figyelemfelkeltésnek ezeket a külsőségeket, és azt sem gondolják át, hogy tiltakozásukkal a művész malmára hajtják a vizet. Pár éve Marilyn Manson horvátországi koncertjének betiltása helyett azt érték el helyi szervezetek, hogy még a környező országokban is cikkeztek a fellépésről. Nemrég a meglehetősen zord külsejű, dizájnelemként időnként "vért", vagyis inkább vörös festéket használó svéd Marduk zenekar hazai koncertje előtt a helyszínen megjelent egy pap, aki próbált a zenészek lelkére beszélni. A zenekar persze nem változtatott stílusán, viszont ez a kis történet ("képzeld, még a papok is tiltakoztak ellenük") szájról szájra járva növelheti a zenekar iránti érdeklődést.

Legutóbb pedig a Daily Mail nevű lap csapott meglehetősen hangos reklámot az emo stílusnak: hadjáratot indított ugyanis a szerinte ebbe az irányzatba tartozó zenekarok, nevezetesen a My Chemical Romance és a Green Day ellen, őket okolva egy tizenhárom éves tinédzser, Hannah Bond öngyilkosságáért. Az eredmény: a zenekar rajongói szimpátiamenetelést szerveztek, így tiltakoztak a lap ellen.

Zsolt Péter szerint túlzás lenne a fiatal lány halálát egy zenei stílus rovására írni, de teljes felmentést sem lehet adni. Egy egészséges fiatal nem lesz öngyilkos azért, meg megkedveli ezt a depressziót preferáló stílust, hiszen másféle szálakkal is kapcsolódik a közösséghez, amelyben él. Ráadásul a szakember szerint a mai, extrém külsőségekkel operáló stílusok követői, mint az emósok is, inkább csak játsszák, hogy szubkultúrák. Nem kötődnek annyira a közösséghez, mint a hippik vagy a punkok annak idején, épp ezért nincsenek annyira kiszolgáltatva. Ugyanakkor tény, hogy egy önsajnálatra hajlamosabb fiatal jobban megfertőződhet egy emós közegben, és ha nincsenek megfelelő ellensúlyozó, visszatartó erők a környezetében, tragédia történhet.

A betiltás követelése csak növelte az érdeklődést Marilyn Manson koncertjei iránt