Mátyás király és udvarának kedvenc bora a történelmi Magyarország legdélebbi csücskéből, a Szerémségből származott. Feltehetően már ez az ital is késői szüretelésű, aszúsodott bogyókból készült, édes fehérbor volt, amelynek azért is nagy volt az értéke, mert a kor uralkodó íze a tartósítási módszerek és a nem mindig megfelelő hatékonyságuk miatt a savanyú volt.

Mint azt a kiállítás szervezőjétől, Csoma Zsigmondtól megtudtuk, az édes mustot a középkorban befőzéssel is megpróbálták tartósítani. Erről a módszerről korabeli ábrázolás is megmaradt, amelyet meg is tekinthetünk. Répacukor híján a méz mellett a kor fontos édesítőszere volt az aszúeszencia, mely a saját súlyuktól összepréselődő töppedt aszúszemekből folyt ki. Ezt aztán lekvárok készítéséhez is használták, melyek elterjesztésében a török kultúra is szerepet játszott. Eszenciát ma is vehetünk, de befőzéshez kicsit drága mulatság.

A történet egyik reneszánsz vonatkozása, hogy Mátyás király idején, az udvari szőlőlugasokba több új szőlőfajta érkezett külföldről, nem beszélve arról a tudásról, amelyre nyugaton többek között az ókori mezőgazdasági iratok tanulmányozásával tettek szert. A görögökről, a rómaiakról tudjuk, hogy már készítettek édes, napon szárított szőlőből bort, és erre a reneszánsz tudósai is felfigyelhettek.

A szerémségi borvidéket a török elpusztította, az aszús borra való igényt azonban korántsem, így aztán a magyar borászat központja Tokajba tevődött át, és hamar kiderült, hogy a terület sok szempontból is egyedi: a vulkanikus kőzet, a Bodrog és a Tisza párája miatti különleges mikroklíma alkalmassá tette a területet az aszúborok előállítására.

A folyók által biztosított páratartalom elengedhetetlen ahhoz, hogy a magas cukortartalmú szőlőszemeket nemespenész, a botritisz lepje el, mely átfúrja a gyümölcs héját. Az így keletkezett apró lyukakon távozik a víztartalom, és a szőlő íze gazdagabb, töményebb és még édesebb lesz. Ha azonban a penész nem pusztul el időben, akkor nem marad szüretelni való. Három-négy évente fordul csak elő az a száraz időszak októberben, mely elpusztítja a penészt és aszúszüretet tesz lehetővé.

A begyűjtött szemekből megvárják, míg kicsöpög az eszencia, hiszen az annyira tömény, hogy nem tud megerjedni. Ezután az aszút felöntik az ép szemekből készült borral. Attól függően, hogy mennyi aszúszem jutott egy gönci hordó borba, nevezik a bort három- vagy éppen hatputtonyosnak.

De még ennél jóval többet tudhatunk meg talán legfontosabb hungarikumunkról a Mezőgazdasági Múzeumban, mely látványos tárlatán nemcsak a borvidék múltját, hanem legújabb reneszánszát, a rendszerváltozás utáni újjáéledését is bemutatja. A látogatók megismerkedhetnek a legfontosabb tokaji borászatokkal, megnézhetik - szerencsés esetben meg is kóstolhatják - a termékeiket. Tátrai Zsolt, a Tokaj-Bene pincészet borász fotóművészének fotóin keresztül pedig megelevenedik a táj, és megállapíthatjuk, hogy a szőlőtőkék akkor is szépek lennének, ha nem csepegne róluk a nektár.

A Mezőgazdasági Múzeum tárlatán a tokaji bor jelenkori története is megismerhető