1976 végén Ferge Zsuzsa felhívta: javasolják egy hat hónapos amerikai ösztöndíjra. Akkor egy külföldi ösztöndíj, főképp az USA-ba... T. mégis azt felelte: Zsuzsa, ne haragudjon, nekem most születik a gyerekem, én nem tudok Amerikába menni! Elállt a tudós asszony lélegzete: gondolkodjon rajta, holnap visszahívom. T. másnap is ugyanezt mondta. Ferge: "Tamás, maga nem normális!" Aki T. helyett megkapta az ösztöndíjat, öt évet töltött kinn.

Ez az "apás szülés" története.

- Nem szeretek utazgatni. A fejem Amerikában is úgy működik, mint itthon, és ezt az országot akartam szolgálni. Nyakig benne voltam matematikusként a társadalomtudományi kutatásokban. Napi három-négy óra alvás ellenére is szerződéseket kellett visszautasítanom. Publikáltam hazai és külföldi folyóiratokban, számtalan kutatásban használták eredményeimet. A 80-as években mint szellemi szabadfoglalkozású el tudtam tartani háromgyermekes családomat, sőt kertes házat is építettem.

- A három óra alvás genetikai adottság, vagy önsorsrontó munkamánia?

- Előfordult, hogy egy hétig nem aludtam. Csodálkoztak: ez még mindig él? Ötvenöt évesen már fáradékonyabb vagyok, öt órát is alszom. De a munka a hobbim, és a szellemi elfoglaltság lényege, hogy az ember mindig gondolkodik.

T. mámoros előadó. Most, közbekotyogásaim miatt a harmadik órában, jegyzi meg, még szóba sem került, amiről leginkább szeretne beszélni.

Hét éve fogalmazta meg először, hogy a XXI. század infosance, azaz információs reneszánsz kor! Hogy is van ez? A reneszánsz előtt a középkor azért volt "sötét", mert az ismeret, a tudás az egyház monopóliuma volt. A társadalom csak erre a szellemi mankóra támaszkodhatott, ezzel elbicegett, de ha kirúgták alóla, satnya izomzata miatt összeesett. A reneszánsz ablakot nyitott a világra; a szemlélődés, a szellemi szabadság, a gondolkodás nagyszerűségét adta.

- Az egyház helyett ma a számítógépek, az IT (információtechnológia) mankójára támaszkodunk. Tévedés a temérdek "csodás" eszközt a tudással azonosítani. Nyomaszt, hogy az elektronizáció lényege nem jut el az emberekhez. Vegyük ki mindenből a legjobbat - legyen digitális fényképezőgép, legyen mobil, legyen számítógép - de az ember ne hagyatkozzon teljes mértékben a gépekre, ne hagyja amortizálódni a gondolkodást. Minek a tíz megapixeles fényképezőgép, amikor hétköznapi célokra egy-két megapixel is elég? Minek a több gigahertzes processzor, a több száz gigabyte-os tároló, ha csupán levelezésre, szerkesztésre vagy játékra használjuk a számítógépet? Felesleges az elképesztő technikai lehetőségeket ilyesmire pazarolni, miközben az informatikai és általában a biztonság alapvető problémái megoldatlanok.

Egy olyan bonyolult rendszer, mint a társadalom, számos nézőpontból szemlélhető. Az európai kultúrák hajlamosak fehéren-feketén látni a világot. Ami nem jó, az rossz, nincs más alternatíva. A keleti kultúrákban "elfér az élet ezerfélesége. Százfajta jó van és százfajta rossz. Európa hajlamos a megbélyegzésre. Véletlen lenne, hogy itt törtek ki a világháborúk? Magyarország Európából is kirí, olyan elemi erővel buzog a gyűlöletszító gondolkodás. A média is inkább csak erősíti ezt.

- Elkeserít, hogy tehetetlenül kell végignéznem a szakmai és társadalmi problémák megoldására felhalmozott ismeretek kallódását.

Amint Hiller István bejelentette, hogy 2008 a reneszánsz éve lesz, T. nyomban írt neki, hogy az infosance társadalom programjánál reneszánszabb dolog el sem képzelhető. A klasszikus reneszánsz értékek a XXI. századi technikai lehetőségekkel párosítva talán ismét összetarthatnák az embereket, erre szellemi műhelyt, klubrendszert, majd társadalmi programot lehetne létrehozni. A miniszter még nem válaszolt.

T. megtette az első lépést, megírta az infosance "himnuszát", az Emberi kiáltványt, amiért, ha babérkoszorú nem is jár, sok egyetértőre számíthat: "Elég! Elég. / Elég a szennyből, a sárból! / Elég a gyűlölet-politikából! / Alkotni szeretnénk! / Dolgozni, szeretni! / Harmóniába' élni! Nem adni, venni" - szól az első hat sor.

Bár T. az informatikai szakma jeles művelője, szakírója, és több alvó találmánya van (a pénz- és dokumentumhamisítás elleni biztonságos védelem, feltörhetetlen bankkártyák, bankok biztonsági rendszere, spam nélküli levelezőrendszer, tv-játékműsor-szabadalom stb.), mégis egyik leghőbb vágya, hogy e kiáltványt egy mondandójával azonosuló színész adja elő. Terjesszék.

- Bánt, hogy szemétkosárba sem való ideákkal züllesztik, rombolják a társadalmat. Nem én akarok szerepelni, a nevemet akár meg sem kéne említeni. Olyan gondolatokat szeretnék eljuttatni az emberekhez, amelyek vagy szakmailag, vagy a társadalom békéje szempontjából fontosak.

T-nek nincs kapcsolati tőkéje, nem szervező alkat: tipikus magányos farkas. Nem lovagolt, vadászott együtt senkivel, külföldi, hazai karrierépítéssel nem törődött, disszertációt másoknak írt, magának nem. Polihisztor módon maga találta ki és oldotta meg a feladatait, ami infosance ide, infosance oda, korunkban nem igazán nyerő. Őt csak saját készítésű, eklektikus honlapján lehet megtalálni (www.titoktan.hu), meg napi húsz órán át a dolgozó szobájában.

De nehogy valami savanyú tudósra tessék gondolni! Rajongással mesél szerteágazó szakmai munkájáról. Trilógiájának köteteiben is bizonyítja, hogy a New York-i ikertornyok elleni terrortámadás kivédhető lett volna, ha nem vall csúfos kudarcot a Földet lefedő kémműholdak adatainak elemzése.

- Mikor hallott utoljára páncélszekrényrablásról? Ha értelmetlenné teszünk egy bűncselekményt, felhagynak vele. Ez a bűnmegelőzés mottója. Hiába megy a páncélszekrényhez gépágyúval a rabló, hiába üti be az alkalmazott a helyes kódot, a szekrény csak 10 perc múlva nyílik ki, ám a csendes riasztás miatt ezt normális rabló nem várja ki. Maradt a páncélautó meg a nyitott pénztárak. Ha rablás esetén festékpatronnal értéktelenné tennék a pénzt, akárcsak a postások tárcájánál, egyik hónapról a másikra töredékére lehetne csökkenteni ezt a bűncselekményfajtát is. Tehetetlenséget érzek, mikor látom, mi mindent lehetne megoldani. Engem nem a bűnüldözés, hanem a megelőzés foglalkoztat, a biztonság, amivel inkább csak szavakban buzgólkodnak.

Erre nehéz felelni. T. a Titoktan első kötetét szenteli a válaszra. B. Franklin szerint: "Hárman akkor tudnak titkot tartani, ha közülük kettő halott."

- Ha például itt ülne egy kínai, számára egész beszélgetésünk titok lenne, pedig semmi ilyesmiről nincs szó.

Vannak tipikusan magyaros titkok, rejtélyek is. Például T. az NKA egyéves ösztöndíjával megírta a Titkosítás a szépirodalomban című kéziratát Micimackótól Orwellig, benne van Verne három titkosírási rendszere és sok más nálunk eddig nem publikált csemege, de a könyv kiadását az NKA már nem támogatta. Titok? Kuriózum? Vagy ahogy T. nevezi az ilyesmit: RejTény?

- Miből él?

- Harminc év óta hű vagyok a szellemi szabadfoglalkozáshoz, ami napjainkban gyakorlatilag hivatásos munkanélküliséget jelent. Pedig az évtizedek során felhalmozott szellemi tőkém hasznosításából a megvalósítók sokkal többet keresnének, mint én.

- Mi az ajánlat T. úr?

- Kultúrtörténet a titkosítás szemüvegén át, hasonlóan, ahogy azt a fizika szemszögéből Simonyi Károly tette. A titkosítást kultúrtörténeti szempontból még nem dolgozták fel, pedig a titkosítás mindig a társadalmi folyamatok centrumában volt, polihisztorok foglalkoztak vele, kevesen tudják, hogy az egész számítástechnika a titkosításból fejlődött ki. Videosorozat is lehetne belőle, vetíthetnék a tévében, az iskolákban, hangalámondással el lehetne adni külföldre. Televíziós játék találmányom teljesen új konstrukció, nem egy ismert játék variánsa, hasonló sincs hozzá. Szerencsejáték szabadalmamra egy illetékes ismerős megkérdezte: "Láttál te már magyar szerencsejátékot?" Ajánlották, menjek el Los Angelesbe, ott biztos megveszik, és onnan haza lehet hozni... Hát hiába maradtam volna itthon? A második kivándorlási hullámból néha visszatérőket tárt karokkal fogadják. Meséljék el, hogy kell modern társadalmat kreálni, és ők osztják az észt. Aki itthon tette a dolgát, próbált egy jobb társadalmat csinálni, az nem érdekes, hiszen nem Amerikából jött.

- Mégis el kellett volna menni?

- A gondolatokhoz azelőtt sem kellett utazgatni, ma a világháló jóvoltából még kevésbé szükséges. Ez a felfogás egzisztenciálisan ugyan nem bizonyult hatékonynak, de szerencsémre, amikor a családnak leginkább szüksége volt rá, nemigen szenvedtünk hiányt semmiben. Számomra igazi élmény volt, hogy rajtam kívül senki sem fürdette a gyerekeimet. Minden este fél nyolckor ez volt a programom. Mikor első gyermekem, Eszter, friss diplomásan megkérdezte, mit szólnék hozzá, ha elmenne Angliába bébisziternek, azt mondtam: ha elég erőt érzel hozzá, próbáld meg! Az én történetem csak megerősíti az elhatározásodat. Ma Londonban angol diplomásként angol gyerekeket tanít.

- A másik kettő, a család?

- Rokonaim nincsenek. Szüleim meghaltak, a családot kiirtották. Középső lányom Fanni fotós. A legkisebb, a húszéves Ádám, azt hiszem a zenei pályán fogja megismételni az én küzdelmeimet. Én is folytatom, és tekintélyes mennyiségű munkám befejezésében új párom odaadóan támogat.

Előfordult, hogy egy hétig nem aludtam