Mi kell ahhoz, hogy egy köpcös taskenti gépészmérnökből Hollywood kedvelt rendezője legyen? Timur Bekmambetov szerint elég volt hozzá két, Los Angelesig elérő orosz kasszasiker és némi angolnyelv-tudás. Meg az a nem elhanyagolható önbizalom, mellyel a frissen hollywoodizált "Témur" kockás klottgatyában, fekete zokniban, tornacipőben és pamutpólóban tiszteli meg e sorok íróját, hogy első stúdiófilmjéről, afgán frontélményeiről, és az orosz művészfilm mizériájáról nyilatkozzon.
Timur és csapata
- Kanyarodjunk vissza a szerény kezdetekhez.
- Mérnöknek indultam. Nem untam, de nem is érdekelt.
- Hogyan váltott?
- Egy évig bírtam a moszkvai műegyetemen. Aztán bekeveredtem egy moziba, ahol Marco Ferreri filmje ment, a Dillinger halott. Kijöttem, rágyújtottam, és az első slukknál tudtam, hogy lőttek a mérnökségnek.
- Ha ez még a régi rendszerben történt, elég nagy merészség kellett otthagyni az egyetemet.
- Nem sokat töprengtem. Hazamentem Taskentbe, beálltam a színházba díszletfestőnek, aztán berendező lettem, majd rövid idő alatt látványtervező. Közben elvégeztem a képzőművészetit. '88-ban behívtak, az afgán frontra küldtek. Ott tanultam meg lőni. És onnan ered az a cselesen célzott golyó, amit többször is láthat a Wantedban.
- Az első játékfilmjét, a Pesavari valcert 1994-ben az afgán frontélményeiből rendezte.
- Sötét egy dráma, a humor szikrája nélkül, amivel megnyertem a Karlovy Vary-i fesztivált. Gyorsan fel is csaptam reklámrendezőnek, és vagy ezer spotot csináltam. Bizarr egy dolog volt a kezdetek kezdetén a Szovjetunióban a reklámipar. Repülj Aeroflottal! Hogy minek, mikor nem is volt más légitársaság? De zsinórban nyomtuk, hogy egyél kenyeret, igyál tejet, vegyél fazekat a Vasértnél! Röhej. Viszont közben megtanultam a filmcsinálást.
- Az akkori orosz-szovjet művészfilmesektől is megtanulhatta volna. Suksintól, Klimovtól, akiknek a hiánya ma nagyon érzékelhető.
- Fogalmam sincs, merre tart a mai orosz film. Csak azt látom, hogy fejlődik. Szaporodik, mint eső után a gomba. Csak Oroszországban évente 250 filmet gyártunk. Mikor az Éjszakai őrséget rendeztem, szinte az összes orosz moziban amerikai film ment. Ma már csak a fele az. És ha így haladunk, öt, tíz év múlva 60-70 százalékban orosz filmet játszanak majd az orosz mozik.
- De kommerszet.
- Mi az, hogy kommersz? Minden film kommersz, amiért fizet a néző.
- A peresztrojka előtt az orosz kultúrpolitika finanszírozta a filmművészetet.
- Szörnyű is volt, mert teljesen korrumpálta a filmeseket. Közönség nélkül ez a szakma nincs. Kinek szól a film, ha nem ül be rá a néző?
- Tehát örül annak, hogy a rendszerváltással a rendszerváltást kikényszerítő orosz üzenetfilmnek is vége?
- Ez természetes folyamat. Aki kenyeret süt, péknek hívják. Ha rágós a kenyér, nincs kinek eladnia. Nézze, az oroszok harapnak az amerikai filmekre. Mi tiltja, hogy az amerikaiak harapjanak az orosz filmekre?
- Ön tehát alkalmazkodott az új világhoz: megrendezte az Éjszakai őrséget és a Nappali őrséget. Azonnal elkezdtek dőlni az amerikai ajánlatok?
- Pontosan. A Universalnál látták ezeket a filmjeimet, és elküldték a Wanted forgatókönyvét, ami abszolút klappolt nekem.
- És már repült is Angelina Jolie, hogy egy teljesen ismeretlen külföldi rendezővel kockáztasson.
- Na nem egészen. A képregényben ez a figura egész más. Egydimenziós, sokkal Halle Berry-sebb, alig derül ki róla valami. Ha az eredeti verziónál maradunk, ez a film nem nőtte volna ki magát akkorára, hogy Angelina Jolie kelljen hozzá. De úgy kipofoztuk a forgatókönyvet, hogy egy ponton megkockáztattam: mi lenne, ha felkérnénk Jolie-t? A stúdió meg rábólintott.
- Mennyire hagyta magát rendezni?
- Pontosan megmondtam neki, mit akarok látni, és örültem, hogy dőltek az ötletei. Ismerte a figurát, szerette, és abszolút segítőkész volt.
- Nem tartja furcsának, hogy egy négy-, hamarosan hatgyerekes anya ennyire lelkesedik az erőszakért?
- Angelina Jolie felelős lény. Tudja, hogy a filmjeit milliók nézik, az alakításaiért milliók rajonganak. Az egyetlen kritériumának megfeleltünk: ebben a filmben nem ártatlan embereket öl, hanem gyilkosokat.
- A hollywoodi stúdiók kemény kézzel fogják még a legdörzsöltebb amerikai rendezőket is. Önnek mekkora szabadságot adtak?
- Odahaza futószalagon gyártottam a reklámfilmeket, megtanultam, hogy mindig a kliens diktál. A kisujjamban van, hogyan kell gúzsba kötve táncolni, mégis szabadon.
- Ellentétben önnel, az amerikaiak a Wantedhoz hasonló képregényeken nőttek fel. Egy csöppet sem zavarta, hogy egy egészen más kultúrában működik, mint amelyikből származik?
- Ezért szerződtettem olyan csapatot, amelyik megadta a biztonsági hálót. A látványtervezőm, a kétszeres Oscar-díjas John Myhre pontosan tudta, hogyan kell eltalálni az amerikai közönséget. Mikor Chicagóban helyszíneket kerestünk, egész mást vett észre abból a városból, mint én, az üzbég. Tucatjával lökte a vizuális ötleteket, amire sose gondoltam volna. James McAvoy-t pedig azért szerződtettem a főszerepre, mert skót, mint a képregény szerzője, Mark Millar. Megvan benne az a szenzitivitás és humorérzék, amire szükségem volt ehhez az akcióburleszkhez, hogy a karakter ne csak lázadjon, mint a képregényben, hanem lüktessen is.
- A Wanted úgy ér véget, hogy szinte kívánja a folytatást.
- Erről ne beszéljünk. Legalábbis ne most. Két hetet kérek. Hármat. Vagy inkább négyet.
- Mi a következő terve?
- Ősszel mutatjuk be a Nine c. 3-D animációs filmet, amit Tim Burtonnel produkáltam. Kilenc babáról szól, akik megmentik a világot. De a tavalyi karácsonyi filmemre, amit az 1975-ben készült Sors iróniája c. szovjet romantikus komédia folytatásának szántam, legalább ilyen büszke vagyok, mert 55-60 millió dolláros bevétellel zárt, s ezzel minden idők legsikeresebb orosz filmje lett. Pedig fillérekből csináltam, és négyen beszélgetnek egy szobában. Se trükk, se puska. Csak mennyből az angyal.
Hollywood, 2008. június