Kijönnek a Gödörből?

Engedélyezési hercehurcától mentes lesz a jövőben a főváros kedvelt ifjúsági szórakozóhelye, a Gödör Klub - jelentette be tegnap Rogán Antal fideszes polgármester. A kulturális helyiségbérletek ügyének közeli rendezését is ígérte. A Labor Galéria melletti szimpátiatüntetést ma mégis megtartják.

Tegnap hivatalosan is megnyílt újra a pesti Gödör Klub vendéglátó részlege, miután a tulajdonos főváros és a hatósági jogokat gyakorló kerület egyaránt engedélyezte a működést. Az eseményt Rogán Antal kerületi polgármester jelentette be a klub vezetője, Filep Ákos társaságában. A fideszes politikus azt is elmondta, a kerület 18 milliós költséggel részt vesz az Erzsébet tér rendben tartásában, takarításában, és egy civil egyesületet is megbíz, hogy az ott szórakozó fiatalokat a szabályok betartására kérje.

Lapunk érdeklődésére a polgármester ígéretet tett, hogy hamarosan rendeződni fog a Belvárosban működő kulturális intézmények, részben nonprofit szervezetek helyiségbérleti ügye - legalábbis legtöbbjük esetében. Megjegyezte, a több mint ezer kerületi közületi bérlemény közül 230 jóval a piaci ár alatti bérleti díjat fizette eddig, nemegyszer húsz éve megállapított összeget. Tavaly az önkormányzat törvényes piaci díjakat határozott meg, amelyeknek a nonprofit szektor csak egynegyedét, egyötödét kell hogy térítse. (Puskás András alpolgármestertől megtudtuk, a számítás alapja az ingatlan piaci értéke, amelynek a bankok 10, az üzletek 8, a nonprofit szervezetek 2 százalékát fizetik.)

A polgármester ugyanakkor kitért arra, hogy némely esetben nincs remény a megegyezésre, mert - például a Váci utcai Csók Galériánál - 2004 óta olyan magas (visszamenőleg fölemelt) díjhátralék halmozódott föl, hogy azt már nem tudják elengedni. Ráadásul ez a galéria színtisztán kereskedelmi, nem nonprofit jelleggel működik. A bérleti díjakból máris 750 milliós a kerület többletbevétele - hangsúlyozta Rogán.

Érdeklődésünkre megjegyezte azt is, visszavonták a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum épületbérletének fölmondását, és biztos benne, hogy a közeljövőben megállapodnak a feltételekről. Annál is inkább, mert az intézménynek nincs tartozása, tekintve, hogy 2004-ben költözött a kerületbe. (A múzeum is a "2 százalékos" kategóriába kerül.) Már megegyezésről számolt be a polgármester a Fiatal Iparművészek Stúdiója és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója által használt galériák bérletével kapcsolatban. A részleteket illetően az alpolgármester azt közölte a Népszabadsággal, az utóbbi esetében a Labor Galéria tartozásának felét a fenntartók fizetik, a másik felére 18 havi részletfizetési kedvezményt kapnak. Ugyanakkor a galéria kerületi támogatásban fog részesülni, annak egy részéből fedezni tudja a hátralékot. Bérleti szerződését öt évre kötik újra, további öt évre szóló meghosszabbítás lehetőségével.

Ezzel kapcsolatban a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának titkára, Fenyvesi Áron megjegyezte lapunknak, a tárgyalások valóban eredménnyel kecsegtetnek, de írásos szerződés még nem készült. Ma délelőttre szimpátiatüntetést szerveztek a galériához, amelyen a terv szerint több élvonalbeli képzőművészeti szakember méltatja a korábban Stúdió Galéria néven ismertté vált intézmény művészeti szerepét. Ezt a tegnapi kedvező fordulat ellenére is megtartják, de - mint a titkár megjegyezte - nem az önkormányzat elleni hangulatkeltés céljából.

Az alpolgármester mindezt azzal egészítette ki: kedvező eredményt ígérő tárgyalások folynak a Komédium színházzal is a bérleti díj ügyében. Pozsgai Zsolt művészeti vezetőtől megtudtuk, a színházterem kialakításába befektető Dunaholding ráfordításai alapján várható a (kedvező) díjszabás, amelyről számításokat végeznek.

Kávéházi csendélet. A Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum maradhat a helyén
Kávéházi csendélet. A Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum maradhat a helyén
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.