- A hazai nagypolitika a legutóbbi időkig nem sokat törődött a tudománnyal, innovációval. Ezért is várták sokan a hazai tudományos életben és az uniós körökben, hogy Molnár Károly tárca nélküli miniszter kinevezésével miniszteri szintű felelőse lett a területnek. Mit tett eddig ezen a téren, hogy önre esett a miniszterelnök választása? Az eddigi próbálkozásokban nem nagyon lehetett találkozni a nevével.

- Formálisan valóban szűz kéz az enyém, hiszen az ezzel megbízott kormánybizottság munkájában eddig nem vettem részt, igaz két éve a testület nem is működött. Ebből a szempontból talán jó, hogy nem vonatkoznak rám a korábbi kötelezettségek. A Műegyetem rektoraként és a rektori konferencia elnökeként azonban nemcsak a felsőoktatás, hanem a kutatás ügyeivel is foglalkoztam, mint például a mostani elképzelésekben is elsőszámú helyet kapott tudásközpontok kialakításával. S bár negyvenegy évig egyetemen dolgoztam, de az innováció gyakorlati oldalát is ismerem, hiszen a kilencvenes években a TVK, illetve összesen hét évig a paksi atomerőmű igazgatósági elnökeként sok innovációs kérdéssel foglalkoztam. Sajnos eddig a kutatás-fejlesztési források és feladatok különböző tárcáknál voltak elaprózva és sok párhuzamosság jelentkezett a pénzek felhasználásánál, a pályázatoknál, ezért a rektori konferencia, az innovációs szövetség, és a tudományos közösség érdekelt csoportjai már régóta szorgalmazták ennek a helyzetnek a megszüntetését. S ha úgy vesszük, a koalíciós válság egyik következményeként adódott lehetőség az innováció ügyeinek egy kézbevételére és a terület irányításában meglévő korábbi megosztottság megszüntetésére.

- Az Európai Technológiai Intézet megszerzése kapcsán arról szól a kommunikáció, hogy ide került az unió innovációs központja. Ez azért túlzás, mint ahogy az is, hogy az innovációra fordított magyar költségek indokolnák ezt a sikert. Miként tud Magyarország saját kutatás-fejlesztési ügyeinek intézésében is felnőni a feladathoz?

- Amikor három éve az egész ötlet még a Műegyetem mellé települő valódi kutatóközpontként elindult, az első tanulmány az én irányításommal készült a kormány számára, de módosult a terv. A gazdasági tárca által irányított új koncepció szervező- és lobbimunkájában is részt vettem. Én is úgy vélem, hogy sokan túlzásokban gondolkodnak az intézménnyel kapcsolatban. Ez kezdetben nem jelent mást, mint egy induláskor 20-30, később 50-60 fős koordinációs hivatalt, amely egy hálózat szervezését végzi majd. Az elképzelés szerint új projektekre keres majd olyan, ezzel a területtel foglalkozó uniós kutatóintézeteket, amelyeket hálózatba lehet szervezni. Persze azért úgy véljük, ha a nagy európai cégek valódi K+F részlegek elhelyezésében gondolkodnak, ez segíthet abban, hogy Magyarországra telepítsék ezeket, hiszen Budapesten lesz majd ennek az innovációra nagy befolyást gyakorló szervezetnek a központja. Ez a folyamat az Audi, az Ericsson, a Knorr-Bremse példája nyomán egyébként már megindult, s például 2006-ban az unió területén Magyarországon létesült a második legtöbb új kutatás-fejlesztési munkahely, ami azért azt is jelzi, hogy nem olyan rossz a hazai K+F helyzet, mint ahogy azt sokszor hallani. A Műegyetemen például tavaly papíron talán három szabadalom született, miközben csak én legalább ötvenről tudok. A legtöbb azonban külföldi cégek megbízásából s a szerződés sajnos kikötötte, hogy ezek tulajdonjoga a megbízóé.

- Pungor Ernő, akire sokan etalonként hivatkoznak, hogy megújította a K+F kormányzati működését, bevezette a pályázati rendszert, az Antall-kormányban tárca nélküli miniszterként az ön közvetlen elődje, emellett az akkori Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) vezetője is volt. Most ön mellett van egy államtitkár, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke és két alelnöke. Nem sok ez egy kicsit egy olyan terület számára, amely a GDP egy százalékából részesedik?

- Az akkori helyzethez képest több a feladatom, hiszen az OMFB-utód NKTH mellett hozzám tartozik a szabadalmi hivatal, a Bay Zoltán Alapítvány intézethálózata, az Űrkutatási Iroda, továbbá a tudománypolitika, valamint az OTKA és az MTA kormányzati képviselete is. Tehát idetartozik az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a hasznosítható termék kialakítása, vagyis a teljes innovációs lánc, a stratégiaalkotástól a kormányzati szintű megvalósításig. Ennek megfelelően hozzám kerül az oktatási tárca tudománypolitikai főosztálya és a gazdasági minisztérium K+F stratégiával foglalkozó főosztálya is.

- Az NKTH a korábbi elnök vezetése alatt, aki mind az Akadémiával, mind az innovációs terület szakembergárdájával öszszerúgta a port, szakmailag kiüresedett. Az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentése is elég egyértelműen fogalmaz az akkori idők minősítéséről. Úgy hírlik, Boda Miklóst most mégis visszahozta tanácsadójaként és viszszatér a Magyar Bálint-Boda Miklós-féle stáb, amit csak erősít az EITI igazgatótanácsi tagság körüli vihar.

- Szó sincs róla, Boda Miklós csak rektorként volt a tanácsadóm, ahol az Ericssonnál szerzett innovációs tapasztalatait kamatoztatta. Nemzetközi kapcsolatai révén az Európai Bizottság jóvoltából került az EITI vezetői testületét jelölő négyfős bizottságba, amely Magyar Bálintot is javasolta a 18 fős testületbe.

- Az ÁSZ a pályáztatás rendjét is túlbürokratizáltnak ítélte. Korábban e tevékenység egy részét az NKTH-tól egy állami tulajdonú céghez telepítették. Ennek ellenére ma is 13 milliárd forintot várnak olyan pályázók, akik már egy éve teljesítették minden kötelezettségüket. Hogyan szeretné felgyorsítani ezt a folyamatot?

- Az akkori döntés átszervezései nyomán alakult ki az a késés, amiben csak mostanra sikerült behozni az elmaradást. Sajnos a hercehurca alatt szerződések és dokumentumok vesztek el, s a kárvallottak természetesen feljelentést tettek. Emellett a cég és az NKTH között vagy hússzor fordult meg egy irat. Ezt a bürokráciát akarom a közeljövőben egyszerűsíteni, az ügykezelést elektronizálni és a szükséges jogszabályi módosításokat kezdeményezni.

- Nem ön az első, aki azt hangoztatja, hogy a GDP-ből számolt hazai K+F- költségek jelenlegi egy százalékának emelésében előrelépés csak akkor várható, ha a K+F-területre bevonják az ipari pénzeket is. Ez azonban még senkinek sem sikerült. Mitől várható most változás? Vagy higgyünk a csodában?

- Némi elmozdulás már történt. Az évekkel ezelőtti arány az állami kiadások és az ipar hozzájárulása közt már nem 70:30, hanem 60:40 körül van. A költségvetés az következő egy-két évben kétségkívül nem fog tudni ehhez többet hozzátenni. A cégektől azonban még látok némi hajlandóságot, s ebben segíthetnek a közös egyetemi-vállalati tudásközpontok. Mindent egybevéve az a tervem, hogy két év alatt elérjük az állami és ipari források fele-fele arányú megoszlását.

- Hogyan tudnának eredményesebben bejönni a forintmilliárdokat jelentő európai kutatási pénzek? Hogy nagyobb mértékben tudjunk részt venni az uniós együttműködésben?

- Az NKTH-nál lévő forrás 50-60 milliárd forint évente, miközben Magyarországon 170 milliárd forint uniós és állami forrás jut kutatás-fejlesztésre. A többi főleg Bajnai Gordon miniszter úr tárcájánál van, amely az Új Magyarország fejlesztési terv keretében került meghirdetésre. Ami ebből a kutatás-fejlesztést érinti, abban nekem is beleszólási, egyetértési jogom van a témák kiírásánál, a pályáztatásnál. A felsőoktatási kutatás-fejlesztésnél pedig Hiller István miniszter úrral kötöttünk hasonló megállapodást. Remélem, hogy így elkerülhetőek lesznek az olyan megtörtént esetek, amikor valaki ugyanazzal a témával pályázatot nyert az NKTH-tól és a gazdasági operatív programtól és ugyanazért a munkáért kétszer bevasalta a pénzt.

- Van elképzelése arra, ha hazánk nyerne az európai Neutronkutató Központért folytatott versenyben, hogyan lehetne ezt a magyar K+F javára fordítani?

- Óriási dolog lenne, mert neves kutatók jönnének hozzánk és szakmailag is nagy előrelépést jelentene a magyar tudománynak. Erre azonban a kormánynak a beruházás 20-30 százalékát, több mint százmilliárd forintot kellene ráfordítania. A költségvetés ennyit nem tud vállalni, s ha ezt más forrásból nem tudjuk előteremteni, akkor felesleges pályáznunk.

- Különlegesen pikáns az MTA és az ön közötti helyzet. A magyar tudományt képviselő Akadémiánál korábban nem nagyon szerettek volna olyan miniszteri posztot, amely a tudománypolitikáért, magyarán az MTA kormányszintű képviseletért is felelős. Ma az MTA vezetése finoman szólva is Fidesz-közelinek nevezhető, ön meg, már csak paksi előélete miatt is, MSZP-közelinek. Hogyan képzeli a békés egymás mellett élést?

- Az MTA önálló, autonóm testület, az ezt érintő törvénybe kormányzati szinten nem nagyon tudunk és nem is célszerű beleszólni, de azért egyeztetés folyik. Bízom benne, hogy jó lesz a viszonyunk az új elnökkel, akivel már régóta ismerjük egymást, és megválasztása óta is többször egyeztettünk. Szerintem az Akadémiának jó, ha szándékaikat végre a kormányban is képviseli valaki. Remélem, hogy őszre a törvényt be tudjuk vinni a parlament elé és ez lesz a próbaköve jövőbeniegyüttműködésünknek.

A korábbi kötelezettségek nem vonatkoznak rám