Még akkor is, ha Bekmambetov vizuálisan kihozta, amit lehetett a kicsit a Mátrixra, kicsit az Összeomlásra, kicsit a Harcosok klubjára emlékeztető, ám mindezek tartalmi mondanivalóját elhagyó filmből. Ha nem is tízes szorzóval, ahogyan ez az Éjszakai őrséggel, majd a 4,2 millió dollárból elkészített folytatásával, a Nappali őrséggel történt, de a Wanted  biztosan behozza a költségeket az épp tegnap 47 éves rendezőnek köszönhetően. No meg annak, hogy az ember nem minden nap láthatja Angelina Jolie-t szakadt Zsiguliba vágódni, hogy azzal pedig egy személyvonatba vágódjon.



Addig azonban végig kell kínlódni, hogy a szürke beosztottak életét élő Wesley Gibson (James McAvoy) - aki annyira niemand, hogy még a Google keresője sem talál rá adatot, ahogy azt az ügyesen becsempészett szponzor mutatja - fellázadjon monoton élete ellen, leordítsa túlsúlyos főnöknőjét, behúzzon állítólagos barátjának, aki mellesleg Wesley barátnőjére jár, és megtanuljon döglött sertések mellett csavartan ellőni.

Merthogy e nélkül nem lehet a Testvériség nevű titkos szervezetnek teljes jogú tagja, pedig valójában közülük való: sosem ismert apja az egyik legjobb harcosa volt az igazságosztó bérgyilkosoknak, akik kettes számrendszerben dekódolható szövésmintákból ítélik meg, kit kell a világ egyensúlya érdekében megölni. A szövőszékeket működtető cég élén Sloan (Morgan Freeman) áll, aki a Testvériség főnöke is. Ő olvassa a textildarabokat és osztja ki a célszemélyeket.

Az unalmas hétköznapi életét örömmel elhagyó Wesleyt a Testvériség keménycsaja, Fox (Angelina Jolie) varázsolja új emberré, miközben autókból kihajolva összehúzott szemöldökkel öldököl, remekül megkomponált üldözéses jelenetek közepette. A hősnek ugyan kétségei támadnak, hogy helyesen teszik, amit tesznek, de Fox "ölj meg egyet, ments meg ezret" érvelése meggyőzi. Bár az akciók közben megfeledkeznek erről az elvről, hullanak az ezrek is. Egy mondat erejéig felmerül Wesleyben, hogy "másképp is lehetne élni, úgy ahogy a hétköznapi emberek", mintha a hős a saját életéről, a film pedig a moziban üldögélő nézőről feledkezett volna meg. Ez a gondolatmenet és jellemábrázolás egy buborékba helyezett fekete-fehér képkockán elég is, filmnél azonban kicsit többet vár az ember, akkor is, ha közben agyvelőn szépen áthatoló ezüstlövedéket nézhet, vagy Angelina Jolie vadul tetovált hátát, amint kiszáll a gyors regenerálódást biztosító viaszfürdőből.

A történet kötelező fordulatának szánt csavar csak fokozza a felszínesség érzését, amely a mozgalmas kezdet után hamar rátelepszik a filmre 120 percet áldozó nézőre. Amikor megtudja Wesley, hogy.! és hogy valójában.!, akkor már csak vállrángatva nézzük az eredetileg Prágában felvett és Chicago külvárosaival ötvözött, tökéletesen eltalált háttér előtt zajló lövöldözéseket. A Bekmambetov teremtette atmoszféra magával ragadna - ez hibátlanul sikerül is a film trailerével - ha a gyenge párbeszédek nem szakítanák meg feleslegesen a képek lendületét. Épp a zene és a képek sokat ígérő ritmusa miatt érezhető annyira a történet soványsága és ettől olyan erős a nézőben a csalódás. Még akkor is, ha a Wanted kíváncsivá tehet Bekmambetov korábbi és remélhetőleg még sok későbbi munkája iránt.

- Kell, hogy legyen üzenete a filmnek, anélkül semmit sem ér - vallotta meg egy interjúban Bekmambetov. A kettes számrendszerben megszőtt üzenet viszont kevés. Azok csupán egyesek és nullák.