Jövő februárra új Ptk. születhet

Kell az új Ptk., legfeljebb nem egészen olyannak képzelik, mint amilyet a kormány beterjesztett - véli a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusa. Ettől a kódex valószínűleg átmegy a parlamenten. A Fidesz által vitatott kérdések az AB előtt vannak.

Új polgári törvénykönyvre (Ptk.) van szükség - ebben teljes az egyetértés az MSZP és a Fidesz közt, ám az ördög ezúttal is a részletekben rejlik. Míg Frankné Kovács Júlia, a szocialista frakció szakpolitikusa a kormány által benyújtott kódexet jónak tartja, Répássy Róbertnek, a Fidesz jogi kabinetvezetőjének már vannak aggályai. A tervezet néhány pontját politikai megfontolások miatt bizonyosan nem tudják elfogadni, de szerinte a javaslat szakmailag sem tűnik teljesen kiérleltnek.

Az MSZP-frakció - néhány más kérdés mellett - a Ptk.-ról is tanácskozik a nyáron, hogy a szeptemberben kezdődő általános vitáig eldönthessék: előállnak-e módosító indítványokkal. Frankné ezt nem tartja kizártnak, de szerinte a jogszabály lényegét érintő változtatásokat nem kezdeményeznek. Miután a tervezetről 2003 óta széles körű vita folyik, a politikus szerint megalapozott törvénytervezet született.

Egyesek azt gondolják, hogy a kisebbségbe szorult MSZP-kormány számára presztízskérdés egy új polgári jogi kódex elfogadtatása, ami kétségkívül az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb jogalkotási produktuma lenne. Répássy sem zárja ki, hogy a tervezetet a kabinet azért nyújtotta be ilyen sietve, hogy a működőképességét bizonyítsa. Az aggályokat szerinte részben ez magyarázza, ugyanakkor elismerte: egy ezernégyszáz paragrafusból álló jogszabályt képtelenség úgy megcsinálni, hogy annak minden passzusát konszenzus övezze.

E mostani tervezet tízéves előkészítő munka eredménye - hangsúlyozta Frankné, így szerinte szó sincs arról, hogy politikai megfontolásokból siettették volna a benyújtását. Az egyes emberek életviszonyait és a gazdasági szervezetek működési kereteit végre mindenki számára érthető, nem jogi bikkfanyelven íródott kódex szabályozza majd, amit szerinte mindenkinek üdvözölni kellene.

Ezzel Répássy sem vitatkozik, és a javaslatban foglaltak legalább kilencven százalékával egyet is ért. Mellesleg az új Ptk. előkészítése - amit még 1998-ban a Horn-kormány kezdeményezett - Fidesz-érában kezdődött el, tehát maguk is támogatták az ötletet - emlékeztetett. Arra viszont már az igazságügy-miniszterrel folytatott egyeztetésen felhívta a figyelmet, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatra és a gyűlöletbeszédre vonatkozó, a korábbi Ptk.-módosításokból többé-kevésbé átvett szabályozást bizonyosan nem tudják elfogadni.

Ezt a két rendelkezést az AB előtt is megtámadták. Az államfő azért kért előzetes normakontrollt, mert elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy közösséget sértő megnyilvánulás miatt annak bármely tagja elégtételt kérhessen. A bejegyzett élettársi kapcsolatról rendelkező, jövő januártól hatályos törvénymódosítás miatt pedig - amely a meleg pároknak a heteroszexuális kapcsolatban élőkével azonos jogokat biztosítana - a KDNP is az AB-hez fordult. Répássy ezért felvetette, hogy a vitatott pontokat vegyék ki a tervezetből, és várják meg az alkotmánybírósági verdiktet. Az igazságügy-miniszter azonban a politikus szerint azzal érvelt, hogy a kormány is következetes akar maradni, ezért nem változtat az előterjesztésen. Ha ez így marad - mondta Répássy -, hiába szeretnének maguk is új Ptk.-t, ha annak néhány elemével nem tudunk egyetérteni. Így a végszavazásnál vélhetően az egészre nemet kell mondaniuk.

A tervek szerint az előterjesztésről jövő februárban dönt a parlament, s miután feles többséggel elfogadható törvényről van szó, az SZDSZ lehet a mérleg nyelve. Az MSZP az MDF-re nem számíthat, mert a bejegyzett élettársi kapcsolatot ők is ellenzik. Az SZDSZ azonban támogatja a tervezetet.

A kódex elvileg tehát átmehet a parlamenten, így 2010 januárjában lépne hatályba.

A Fővárosi Bíróság irattára - az irathalom nő, a pénz csökken
Szabályozott rend - a Fővárosi Bíróság irattára
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.