Kóka frakcióvezető maradt

Kóka János marad az SZDSZ frakcióvezetője, miután a képviselőcsoport tegnapi ülésén senki sem kezdeményezett bizalmatlansági indítványt vele szemben. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy végérvényesen lezárult volna a Fodor Gábor pártelnök és hivatali elődje közötti hatalmi konfliktus.

A belharc a pártelnökválasztáson született szoros eredmény után újult ki a liberálisoknál - Fodor mindössze két szavazattal győzte le Kókát. Az elnöki poszt után Fodor az ellenzéki szerepben jócskán felértékelődött parlamenti frakció vezetését is át akarta venni elődjétől, mert - ő így érvel - nem lehet "kétfejű" a párt. Kóka János azonban nem állt föl, arra hivatkozva, hogy támogatottsága itt a legerősebb, következésképp, e testület éléről teheti a legtöbbet a pártért (és nem is lehet innen egykönnyen elmozdítani). Patthelyzet alakult ki: az ügyvivők többsége Fodor, a képviselőké Kóka mellett állt ki. A nézeteltérés akkor mérgesedett el, amikor Demszky Gábor főpolgármester azzal állt az ATV kamerája elé: Kóka vagy lemond - vagy lemondatják. Demszky ugyan nem tagja a frakciónak, véleménye azonban meghatározó a húszfős képviselőcsoportban, amelynek tizenegy tagja válthatná le Kókát. A frakcióülésen a főpolgármestert többen bírálták kijelentése miatt.

A jelenlegi és a volt elnök kedd este abban egyezett meg, hogy egyikük sem szavaztat: Fodor a vezetőséget, Kóka a frakciót "kíméli meg" a választástól - ezáltal a pártszakadást is megelőzhetik. Ehhez képest a tegnap reggeli frakcióülésen Kóka János úgy tette fel a kérdést: kíván-e bárki bizalmatlansági indítványt benyújtani ellene. Senki sem jelentkezett, s ezzel Kóka az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti.

Csakhogy a kérdés nem úgy hangzott, hogy akar-e bárki tisztújítást a frakció élén, hívta fel a figyelmünket az egyik SZDSZ-es képviselő (ez esetben külön jelölési procedúra után dönthetne csak a frakció), vagyis Kóka olyan hatalomtechnikai megoldáshoz folyamodott, amellyel ideiglenesen sikerült bebiztosítania pozícióját - kérdés persze, hogy meddig. Fodor Gábor a frakcióülésen jelezte, hogy változatlanul neki kell megállapodnia Kókával - tehát csak elnapolták, véglegesen nem rendezték az ügyet. Kóka János ugyanakkor azt nyilatkozta, a személyi kérdések ezzel lekerültek a napirendről, s helyettesének személye sem változik, az továbbra is Gusztos Péter marad. A pártban nincs kettős hatalom, a párt vezetőjét Fodor Gábornak hívják, és ezt mindenki elfogadja - hangsúlyozta újságírói kérdésre válaszolva.

Nincs kettős hatalom - mondja Kóka
Nincs kettős hatalom - mondja Kóka
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.