A világsajtó a '80-as évek elején sokat cikkezett Hans-Gerhard Wootsch, nyugatnémet jószolgálati nagykövet titokzatos budapesti eltűnéséről. A beszámolók szerint a Bukarestből érkező, Frankfurt felé tartó Wootsch - akinek a Keletiben kellett volna átszállnia -, 1983. június 15-én délután három óra tájban közölte munkatársaival, hogy a csatlakozásig hátralévő szűk egy órában körülnéz a pályaudvar környékén, szív egy kicsit a legendás pesti levegőből. Soha többé nem látták.
Budapest - a gondosan betömött lyukak városa
A lapok egy része a bolgár titkosszolgálatot sejtette a rejtélyes eset mögött, egy másik része a lappföldit, de szó esett földönkívüliekről is: az Aujourd' Hui című belga újság tudósítója ufóknak nézte azokat a méteres, sisakszerű izéket, ott az aluljáró fölötti placcon, ami persze nem csoda, mi se tudjuk mik azok, még az is lehet, hogy tényleg ufók, utasaik csendben szétszéledtek, beilleszkedtek, a társadalom hasznos tagjai lettek.
A Magyar Népköztársaság hatóságai mindent elkövettek a jószolgálati nagykövet felkutatására, de nem tudtak eredményt felmutatni. Az volt a szerencse, hogy a nyugatnémet politikusok nagyon szerettek Gemencen vadászni a magyar politikusokkal, mert jópofa emberek voltak ezek a magyar politikusok amúgy, csupa vidám fickó, egyszer még egy medvét is hoztak. Az ügyet tehát hamarosan ad acta tették.
Huszonöt évig csend volt, ekkor azonban történt valami, ami felkavarta az állóvizet. A budapesti VIII. kerületi rendőrkapitányság selejtezésre szánt iratai közül előkerült egy tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amelyet ki tudja miért, mindaddig gondosan rejtegettek. A dokumentum szerint egy bizonyos Szemán Béla, Verseny utcai lakos 1983. június 15-én délután három óra tájban észlelte, hogy a Verseny utca túloldalán, egy feltűnően jól öltözött ötvenes férfi hirtelen eltűnik egy lyukban, a kockakőből kirakott járda közepén. Szemán, mint vallotta, megpróbált segíteni a bajba jutott emberen, de hiába igyekezett, az már javában zuhant a Föld középpontja felé; egy pillanatra még megcsillant a szemüvege aranykerete, aztán csak a nagy, feneketlen feketeség. A szemtanú azonnal értesítette a rendőrséget, amely azonban, mint már említettük, érthetetlen okból nem hozta nyilvánosságra a vallomást.
Az eset ma már természetesen senkit sem érdekel. Az viszont talán még kérdés lehet, hogy mi van, ha valaki megint nem néz a lába elé, és zsupsz, de ahogy az fotónkon is látható, az ominózus járdaszakasz kezelője és a köztisztaságiak szakszerűen gondoskodtak az életveszély elhárításáról, nincs itt már semmi gond.
A fenti írásból természetesen egy megveszekedett szó sem igaz, a szereplők fiktív személyek. A fotó viszont valódi, a szeméttel kibélelt krátert bárki megtekintheti a Verseny utca elején, mindennap, napkeltétől napnyugtáig - az éjszakai órákat nem javasoljuk.
