A közvélemény-kutatások szerint az Ehud Olmert miniszterelnök vezette Kadima és az Ehud Barak vezette Munkapárt lenne az előre hozott választások fő vesztese. Egyik pártnak sem érdeke hát a kormány bukása, mivel ősszel a likudos Benjamin Netanjahunak kellene átadniuk a stafétabotot. A Munkapártban egyenesen attól tartanak, hogy a következő knesszetben már egy kisebb mikrobusz is elég lesz képviselőik utaztatásához.

Barak néhány hete mégis ultimátumot intézett Olmerthez, amely szerint a választások előrehozását támogatja, ha a Kadima nem cseréli le kompromittálódott elnökét. Barak nem tehetett másként Morris Talansky leleplező vallomása után: kiderült, hogy Olmert éveken át dollárkötegekkel teli borítékokat fogadott el, sőt követelt magának az amerikai üzletembertől. A miniszterelnök elutasította a hadüzenetet, és a párt belügyeibe való beavatkozásnak nevezte azt. Később ellencsapással válaszolt: megfenyegette Barakot, hogy ha pártja a knesszet oszlatása mellé áll, akkor meneszti a munkapárti minisztereket, ami egyben a kormány bukását is jelentené.

A korrupció gyanúja miatti morális felháborodást a döntés előtti éjszakán legyőzte a pártérdek és a politikai józanság, s végső soron mindkét fél elégedett lehet a kompromisszummal. Barak sikernek könyvelheti el a szeptember végéig megtartandó kadimás tisztújítást, azaz Olmert valószínű távozását. Az izraeli kormányfő pedig újabb hónapokat nyert túlélési menetében, és ahogy errefelé mondják: nagy az Isten, ki tudja, talán még csoda is történhet a következő három hónapban. Olmert a Spiegelnek adott interjújában azt mondta, hogy bízik a csodában, és kihúzza a választási ciklus végéig.