Az Európa Tanács vizsgálja a koszovói szervkereskedelem vádját

Vizsgálatot indít az Európa Tanács azoknak a híreszteléseknek a kivizsgálására, melyek szerint a múlt évtized végén lezajlott koszovói háború idején helyi albán fegyveresek szervkereskedelmet folytattak volna megölt szerbek testrészeivel.

Mint a tanács Strasbourgban zajló parlamenti közgyűlésének keretében bejelentették: témáról Dick Marty svájci szenátor irányításával készül jelentés. A politikus helyszíni vizsgálódást is végez majd. Ugyanő vizsgálta egyébként az amerikai hírszerzés (CIA) titkos európai börtöneinek és repüléseinek ügyét.

A koszovói albánokat a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében eljáró Nemzetközi Törvényszék volt főügyésze, Carla Del Ponte vádolta szervkereskedelemmel néhány hónapja megjelent könyvében. A (véletlenül szintén svájci) Del Ponte "hiteles újságírókra" hivatkozott. Az információk szerint legalább száz, de inkább több száz szerb áldozatról van szó, főként polgári személyekről. Szerveik eltávolításának céljából egy albániai faluba szállították őket, ahol megölték őket, majd eltávolították testüknek érintett részeit.

Koszovói és albán részről korábban abszurdnak minősítették és tagadták a vádakat. Az ET-testület szerint ugyanakkor nincs ok kételkedni a volt főügyésznő értesüléseiben, így a vizsgálat indokolt.

Az 1998-ban és 1999-ben zajlott koszovói háború idejéből még mindig több száz embernek nincs nyoma a szerbek és az albánok körében is. A Nemzetközi Törvényszék háborús vádlottjai között koszovói albánok is voltak, de a szervkereskedelem nem szerepelt a terhükre rótt tevékenységek között.

A 47 tagországú Európa Tanács a védelmi ügyek kivételével az európai együttműködés minden jelentős kérdésével foglalkozó nemzetközi szervezet. Fő célkitűzései a pluralista demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok védelme, az európai kulturális identitás kialakulásának támogatása és fejlesztése, a társadalmi problémák kezelése.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.