Elcserélik a buszvégállomást

Egy három évtizeddel ezelőtti földhivatali malőr miatt milliárdokat bukik a főváros, a kérdés már csak az, hogy mennyibe fog kerülni a városházának a kaszásdűlői lakótelepnél lévő BKV-buszvégállomás megmentése. Mint arról lapunk beszámolt, 1979-ben az egykori Express Diák Utazási Iroda két ingatlanát kisajátítva épült a buszforduló, a társaság kezelői jogát azonban elfelejtették törölni a földhivatali nyilvántartásból. Az érintett ingatlanokat erre hivatkozva az Express jogutódjába, az Estivo Kft.-be apportálták. A főváros 2000-ben fordult bírósághoz, hogy bejegyezzék tulajdonjogát, az egymásnak homlokegyenest ellentmondó bírósági ítéletek után az ügy végül azzal a jogerős döntéssel zárult, hogy az Estivónak van igaza, a főváros pedig vagy fizet, vagy költözik.

A jogerős döntés végrehajtása azt jelentené, hogy meg kellene szüntetni a buszvégállomást, a csatornázási művek ottani létesítményét, valamint a kaszásdűlői lakótelephez vezető, időközben kialakított kis utcákat.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén dönthet az ügy megoldásáról. (Ez annál is sürgetőbb, mivel a terület jogos tulajdonosa június végéig adott ultimátumot a BKV-nak, hogy menjen vagy fizessen.) A közlekedési vállalat által kidolgozott lehetséges változatok szerint a legolcsóbb az volna, ha összébb húznák magukat, és a jelenlegi buszpályaudvart használnák, csak kisebb területen. Az átalakítás - a 6-os és a 86-os buszoknak új fordulót kellene építeni - ugyan csak ötvenmillió forintba kerülne, de a BKV-nak bérleti díjat kellene fizetnie az Estivónak.

Felmerült a naponta 13 ezer utast kiszolgáló Bogdáni úti végállomás elköltöztetése is, bár arra a BKV szerint mindenképpen szükség van. Ha a létesítményt a nem messze lévő hipermarket területére telepítenék át, az mindösszesen körülbelül másfél milliárd forintba kerülne - ennyi pénze sem a fővárosnak, sem a közlekedési vállalatnak nincs -, a tervezés, az engedélyeztetés és a kivitelezés pedig legalább két évig tartana.

A közgyűlés minden bizonnyal azt a megoldási javaslatot fogja támogatni, hogy a buszpályaudvarért cserébe - ahogyan már áprilisban is tervezték, de akkor visszavonták a javaslatot - odaadják a Tétényi úti üzletközpontot, a kelenföldi Szabó Ervin Könyvtárat és a Budapesti Művelődési Központ épületét. Ezek ugyanis együttesen érnek annyit - nagyjából félmilliárd forintot -, amennyire a Bogdáni úti végállomás értékét becsülik. Az Estivo egyébként kész vállalni, hogy az ingatlanon általa épített új épületben 1500 négyzetmétert ingyen használhatnak az említett fővárosi intézmények, amelyek leghamarabb jövő nyáron költözhetnek új helyükre. Nem szűnne meg az ingatlancserét követő építkezés miatt a Tétényi úti üzletközpontban lévő piac sem, annak ugyanis kétezer négyzetmétert adna bérbe a cég.

Mivel a BKV és a csatornázási művek illetéktelenül használta a cég magántulajdonában lévő ingatlanait, használati díj címén 1996-ig viszszamenőleg összesen 1,1 milliárd forintot követel a két közszolgáltatótól. Ennek kompenzálására a főváros két Ráday utcai foghíjtelket adna át az Estivónak.

Egy harmincéves hiba miatt az egész magántulajdon
Egy harmincéves hiba miatt az egész magántulajdon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.