Egyesek szerint a hegyi mamutfenyő, mások szerint egy észak-amerikai (a földben lévő fonalaival együtt 890 hektáron "elterülő") fagyilkos gomba a Föld legnagyobb élőlénye. Egy biztos: az ausztráliai Nagy-korallzátony mindkettőnél jóval hatalmasabb, és akár egyetlen élő szervezetként is felfogható. Ebben a szervezetben, illetve közelségében rengeteg állatfaj - valamint növény, hal, hüllő, madár, puhatestű, csalánozó - talál élőhelyet. Róluk szól a Népszabadság természetfilm-sorozatának következő epizódja.
A világ legidősebb élőlénye
További részletek a Népszabadság DVD-sorozatáról>>>>
A főszereplő, Will Gadd - geológusokból és tengerbiológusokból álló csapatával - azt a kérdést igyekszik vizsgálni, hogy milyen idős valójában a Nagy-korallzátony. Hipotézisük szerint a ma ismert korallképződmény alatt egy sokkal nagyobb, de már elpusztult telep maradványai bújnak meg. A kutatók 190 láb (nagyjából 60 méter) mélységű merülésekkel 12 ezer évet mennek
vissza az időben - annyit tehát mindenképpen sikerült bebizonyítaniuk, hogy a Nagy-korallzátony idősebb a legöregebb mamutfenyőnél és a már említett, 2400 éves gombánál is. Utazásuk során föltárul a bolygó egyik legváltozatosabb és legösszetettebb életközössége, amely ma már az ausztrál kontinens legvonzóbb idegenforgalmi attrakciójának számít.
A zátony kiterjedése nagyjából 35 millió hektár. Valójában nem is egyetlen zátonyról van szó: a Queensland partjainál több mint 2000 kilométeren át húzódó képződményt több mint 2900 különálló korallszirt és legalább 500 kisebb-nagyobb sziget alkotja. Közel félezer korallfaj teremt itt élő- és táplálkozóhelyet nagyjából 240-féle madárnak, valamint halak, teknősök és egyéb fajok sokaságának. Itt él az akár 2 mázsás tömeget is elérő óriáskagyló, a 10 méteres, ijesztő külseje ellenére planktonevő óriáscápa és a félkilós languszta (egy egzotikus rákféle) is. A halbőség egészen elképesztő, az 1500 fajból álló sereglet a térséget a világ első számú könnyűbúvárcélpontjává teszi.
A Cook kapitány által felfedezett Nagy-korallzátony múltjának és jelenének feltárása a biológusok mellett a geológusoknak is szolgált új információval. A térség a történelem előtti időkben tengerparti síkság volt (egy korábbi globális felmelegedés nyomán borította el a víz), és jelenleg is fokozatosan süllyed. Emiatt a zátony folyamatosan pusztul, és egyben újjá is születik: mivel a korallok csak nagyjából 50 méteres mélységig maradnak életben, a telep kénytelen egyre újabb "hajtásokat" növeszteni.
