Szerintem pedig Révész Sándor téved.

A KDNP, miután a korábbi években többször is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az azonos nemű párok helyzetének jogi rendezését nem a házasság, hanem egy másik jogintézmény keretei között tudja csak elképzelni, tavaly decemberben nem szavazta meg a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, egy hónapja pedig a törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Alig száradt meg a tinta a beadványon, a katolikus egyházfő egy római vallási ceremónián máris sietett leszögezni, hogy a magyar Országgyűlés által elfogadott, a köztársasági elnök által pedig aláírt törvény alkotmányellenes. A Kereszténydemokrata Néppárt, a katolikus egyház és a római pápa köztudomásúan a magyar alkotmány kérlelhetetlen ellenségei. Nincs annál mulatságosabb, mint amikor a politikai létüket állam és egyház szétválasztása alkotmányos alapelvének tagadására feltevők politikai vereségükért alkotmánybírósági beadvány útján kívánnak elégtételt venni. Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselő móka és kacagás helyett "ideológiai nyomást" fedezett fel ebben az édes kis közjátékban, ami persze nem helyes, mert a római pápának éppúgy lehet véleménye a magyar alkotmányról, mint egy New York-i taxisnak. Csak aztán úgy állja a kritikát is.

Ezeket az előzményeket azért fontos észben tartanunk, mert Révész az általa bírált közlés előzményeitől is, körülményeitől is eltekintett, és még pontatlanul is idézett. Az előzmény, hogy egymással összefonódva, párt és egyház közös, öszszehangolt politikai manővert hajtott végre. A körülmény, hogy az SZDSZ Új Generáció utcai demonstrációja, az alkotmány átadása az egyházi képviseletnek, ezt a politikai szereplést bírálta. A pontatlanság, hogy Léderer András nem "arra kérte az egyházak képviselőit, hogy tartózkodjanak a homofób megnyilvánulásoktól", amint Révész idézi, hanem arra kérte "a pártok és egyházak képviselőit...". És ez lényeges különbség, mert a pártok és egyházak együttes említéséből a felszólítás előzményével és körülményével is együtt már adódik, hogy csak az egyházak politikai tevékenységére vonatkozott a felszólítás. Nem gondolom tehát, hogy Révész Sándor azt bírálta volna, ami elhangzott; de azt gondolom, hogy akkor se lenne igaza, ha azt bírálta volna.

"Egy világi politikus nem szólíthat föl egyházakat arra, hogy változtassák meg nézeteiket a bűnről és a szexualitás moráljáról" - állítja Révész Sándor. Valóban nem. De Léderer még akkor sem szólított volna föl erre, ha csak az egyházakat, minden jelentésmódosító körülménytől mentesen szólította volna fel arra, hogy "tartózkodjanak a homofób megnyilvánulásoktól". A tartózkodás homoszexuális felebarátaink kirekesztésétől ugyanis egyáltalán nem feltételezi a bűnösségükről vallott nézeteink megváltoztatását. Hihetem azt, hogy a homoszexualitás fertelmes bűn Isten előtt, és gondolhatom emellett azt is, hogy nekem nem feladatom ezen a világon a bűnösök megbüntetése. Ezt azonban Révész Sándor is tudja, hiszen ő írta néhány hónapja, hogy "ha valamit nem akarunk üldözni, az nem jelenti azt, hogy azonosulunk vele.". (Üldöz vagy tagad?, 2007. szeptember 12.)

Ha pedig tudja, csak arra gondolhat, hogy a katolikus (vagy bármely más) egyház hitelveiből nemcsak az következik, hogy a homoszexualitás fertelmes bűn, de az is, hogy a híveknek a bűnösöket ki kell rekeszteniük; így aztán a kirekesztés abbahagyására történő felszólítás ezt a hitelvet valóban érinti. Ez az érvelés azonban egy konkrét vallás konkrét hitelveire épít, vagyis vallási érvelés. És ezen a ponton kerül szembe saját magával Révész Sándor. Mert csak akkor tudhatom, hogy egy eredendően világi felszólítás, mint amilyen az állampolgárok egy csoportjának kirekesztésétől való tartózkodás, valamely vallás hitelveit érinti, ha az adott vallás híve vagyok. Márpedig egy politikus, amint azt nagyon helyesen maga Révész is megjegyzi, mint politikus, minden valláson kívül álló, tehát nincs, nem lehet tudása arról, hogy a politikai meggyőződéséből fakadó racionális cselekvései hogyan érintik a különféle vallásokat, hiteket. Léderer András akkor járt volna el jogtalanul, ha politikusként figyelembe vette volna, hogy világi felszólítása érinti-e valamely vallás hitelveit, és mérlegelésétől függően felszólításából kihagyta volna az érintettnek gondolt egyházakat.

Egy vélemény nem attól lesz vallásos, hogy formailag az egyházakra vonatkozik, hiszen az egyházak lehetnek polgári jogi személyek, lehetnek politikai közszereplők és még sok minden más is, amely viszonyokban vallási jellegük irreleváns. Ha általában szólítunk fel egyházakat, felszólításunk tartalmától függ, hogy felszólításunk az egyházak vallási viszonyait érinti-e. De politikusként nem arról kell tudnunk, hogy világi jellegű példamutató, a közvélemény tudatosságát formáló felszólításaink milyen kapcsolatba hozhatók a különféle vallások hitelveivel, hanem csak arra kell ügyelnünk, hogy felszólításunk maga legyen következetesen világi. Az egyházakat nem illeti meg kivételes bánásmód társadalmi szerepeikben, semmi sem védi őket, ami ne védene mindenki mást is. Ha egy egyház a demokratikus közvélemény előtt fogalmaz meg politikai véleményt, nemcsak lehetséges, de szükséges is ugyanúgy bírálni, mint minden más véleményt. Ha racionális indokai vannak, akkor racionális indokait; ha pedig hitére hivatkozik, akkor azért, mert rombolja a közügyek racionális megvitathatóságába vetett közbizalmat azzal, hogy olyan indokokra hivatkozik, melyek igazságának belátásához az indokokba vetett előzetes hit szükséges. Vagyis a látszat ellenére semmilyen indokát nem adta véleményének. Csak a véleményben érvényesített vallási szempontok tehetik a véleményt vallásossá. Ha egy vélemény megfogalmazásának van világi, szigorúan és következetesen világi módja, akkor az a vélemény még akkor sem érinti a hitéletet, ha erről az egyházak nem világi szempontjaik szerint mást gondolnak. Ma a templomi házasság a társadalom többsége számára egy vallási tartalmától megfosztott családi ünnep, hasonlóan a karácsonyhoz vagy a húsvéthoz. A templom, az orgona, a papi ceremónia és az eskü kerete egy társadalmi eseménynek, díszlet, és semmi egyéb. Ha egy politikus ebből a társadalmi valóságból kiindulva helyteleníti kisebbségi családok kirekesztését ebből a hagyományos, magas presztízsűnek gondolt környezetből, lehet világi véleménye akár a templomi házasság megnyitásáról is. Természetesen ügyelnie kell rá, hogy a nyomásgyakorlásnak, beavatkozásnak, kényszerítésnek még a látszatát is kerülje, hiszen a magánszférán belüli kirekesztés jogszerű. De világi véleménye lehet, és azt hangoztathatja is.

 

---

 

Bizony, Rasmussen helytelenül járt el, egy világi politikusnak semmi köze hozzá, hogy egy egyház hajlandó-e melegeket összeadni, vagy sem. Minden egyháznak joga van hozzá, hogy a templomát az Isten házának tekintse és ne puszta díszletnek. Az általam kifogásolt állítást pontosan idéztem. Az Új Generáció fölszólítása éppúgy vonatkozott az egyházakra, mint a pártokra, én viszont csak az egyházakra nézve érvényes normákkal foglalkoztam. Számomra homofób megnyilvánulás azt hirdetni, hogy a homoszexualitás fertelmes bűn. Márpedig ehhez minden felekezetnek joga van. Ez természetesen nem járhat együtt az üldözés, a diszkrimináció helyeslésével, ahogy az a Kállai által idézett korábbi írásomból is következik.

Révész Sándor