Elhibázott döntések

Az oktatási miniszter rendelete szerint ősztől a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkező diákokat csak általános iskolai eredményeik és kizárólag az Oktatási Hivatal által összeállított egységes írásbeli vizsga alapján felvételiztet-hetik az intézmények.

A rendelet ok nélkül korlátozná az iskolák autonómiáját, s pont a kívánttal ellentétes hatást érhet el, hiszen a tanintézményeknek nem lesz módjuk a szóbeli beszélgetés alkalmával pozitív diszkriminációban részesíteni a gyengébb eredményekkel érkező, de tehetséges diákokat. Ismét a rosszat tételezik fel a pedagógusokról, azt, hogy a szóbeli vizsgát negatív diszkriminációra használják. Az intézkedés különösen sértheti az egyházi iskolákat, amelyek minden évben jobban szerepelnek a "hozzáadott értéket" vizsgáló összehasonlításokban, mint az egyéb felmérésekben. A szóbeli felvételi tiltásának eredménye lehet az is, hogy sok diák olyan iskolába kerül, amelynek szellemisége, oktatási módszerei idegenek számára és ezért beilleszkedési nehézségei lesznek.

A kétszintű érettségi rendszer is recseg-ropog. Idén az érettségizők elenyészően kis százaléka választotta az emelt szintű vizsgát, mert úgy ítélte meg, hogy a tárgyi tudás megszerzésébe nem érdemes energiát befektetni, hiszen középszinten megfelelő ismeretek nélkül is kiemelkedően jó eredményt lehet elérni. A többletpontok nagy részét más módon is meg lehet szerezni, ráadásul kockázatos az emelt szintű vizsga, hiszen egy átlagosnál kicsit is jobb képességű diák számára középszinten szinte garantált a 80-90 százalékos eredmény, míg emelt szinten komolyan meg kell küzdeni ugyanezért a pontszámért. A rendkívül könnyű középszintű érettségi vizsga csökkenti a humán tantárgyak presztízsét. A diákokat évről évre nehezebb olvasásra, tanulásra sarkallni, mivel az érettségitől nem kell tartaniuk, a felvételiket pedig már régen eltörölték. Nem arról van szó, hogy az évszámok magolása a történelem, vagy a magyar irodalom legfontosabb része, de megfelelő tárgyi tudás elengedhetetlenül szükséges volna az önálló véleményalkotás képességének kialakításához, a felelős döntést hozni tudó állampolgárrá váláshoz. Az új érettségi rendszer kétségtelen pozitívuma a kompetenciák - szövegértés, szövegalkotás - fejlesztése, a baj azonban az, hogy "átestünk a ló másik oldalára": ma már a tárgyi tudásnak, az olvasottságnak, a műveltségnek nincsen pontokra konvertálható értéke.

Thaisz Miklós

A Szent Margit Gimnázium tanára, Budapest

 

Megpecsételve

Érzékletesen és tárgyszerűen mutatta be a segélyből élők helyzetét, a kilátástalanságot (iskolakerülés, munkanélküliség, bűnözés, börtön), a felnőtt szegénységet, a feketemunkára kényszerülők problémáit Kartal Zsuzsa (Megaláztatást vagy önbizalmat?, június 6.).

Sajnos, én is rendszeres szocciálissegély-igénylő lettem, mert májusban lejárt az álláskeresési támogatás- és segélyjogosultság ideje. Munkát minden erőfeszítésem ellenére nem találtam (több mint száz e-mail, fax, telefon, interjú stb.), pedig idővel "lejjebb adtam": szakképzettségeim ellenére egyszerű adminisztratív munkakört is elvállaltam volna.

Felkerestem a polgármesteri hivatalt és mielőtt megírtam volna kérvényemet, megkérdeztem: kaphatnék-e közcélú munkára lehetőséget. A válasz kedvezőtlen volt, a kerületben mindössze 35 ilyen lehetőség van. A szerződések egy évre szólnak és nincs fluktuáció. Nem tudom mi lesz velem. Másfél éve meghalt a férjem, nagykorú lányom épp hogy eltartja magát. 75 éves anyósom dugdos a zsebeinkbe. Szóval ez a megaláztatás...

Behány Éva

Budapest

 

Egy segélyen élő csak feketén dolgozhat, míg a hasonló jövedelmű kisnyugdíjas legálisan is vállalhat munkát - írja Kartal Zsuzsa. Sajnálom, de kénytelen vagyok pontosítani az egyébként remek írást. Idén januártól alkalmi munkavállalói kiskönyvvel (egyfolytában maximum öt nap, egy hónapban 15 nap) a rendszeres szociális segélyen levő is vállalhat munkát. Ha jövedelme nem éri el a minimálbér felét, úgy nem számít jövedelemnek.

Tavaly még levonták az így szerzett jövedelmet (háromhavi átlagban számítva) a segély összegéből.

Élesné Lányi Mária

Debrecen

 

Nyögdíj

A nyugdíj nem elég címmel (május 19.) megjelent cikküket két grafikonnal illusztrálták, amelyek azt mutatták meg, hogy hány százalékos a segítségnyújtás a generációk között, illetve milyen mértékű a generációk egymás iránti felelőssége.

1986. január 1-jével, 32 éves szolgálati idővel mentem nyugdíjba, 5642 forintos kezdő nyugdíjjal. A hosszú élet eredménye is, hogy jelenleg már 79 398 forintot kapok havonta. Nem olyan régen a Kossuth rádió egyik délelőtti műsorában hallottam, hogy a nőknek a született gyermekeik után pótlólag egy-egy évet beszámítanak a munkaviszonyukba. Ezen felbuzdulva, kérelemmel fordultam a Közép-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz, mert én is szültem három gyermeket, és abban az időben közel sem voltak olyan kedvezmények, mint amit a mai édesanyák élveznek. Sajnos, a válasz elutasító volt. Az 1991. évi törvény 5. paragrafusára hivatkoztak, amely szerint csak az 1991. január 28-a után nyugdíjba vonuló nőknél veszik figyelembe utólag is a született gyermekek számát.

Milyen kár, hogy korán születtem. S főleg az, hogy 75 évesen még mindig élek.

Ezek után nem csodálkozom, hogy a generációk egymás iránti szolidaritásának és egymás iránti felelősségének ilyen gyatra a statisztikája, hisz ehhez tanulságos példát szolgáltat az állam.

Galgóczi Zsigmondné

Nagyvenyim

 

Szem előtt, láb alatt

Szerencsére ritkán kell Budapestre mennem, de legutóbb hivatalos dolgaim a fővárosba szólítottak. Mint ilyen esetekben mindig, ezúttal is a földalattit vettem igénybe, mert bárhová gyorsan el lehet jutni vele. A gyorsasággal kapcsolatban azonban lenne egy észrevételem: a mélybe vezető mozgólépcsők sebességét érdemes lenne némileg csökkenteni. Nemcsak fiatalok utaznak a földalattin, hanem idősebbek is, akik számára a mozgólépcső használata - a fel- és leszállásnál - komoly erőpróbát jelent. És veszélyes is. Csodálom, hogy eddig még nem történt baleset a lépcső indokolatlan gyorsasága miatt, amit csak azzal tudok magyarázni, hogy nehezebben mozgó, idősebb kortársaim legnagyobb része nem mer földalattival közlekedni. Épp elég gondot okoz nekik megküzdeni a felszíni közlekedési eszközök (villamosok és autóbuszok) magas lépcsőivel, miért nehezítik meg számukra a földalatti akadálymentes használatát is? A biztonság többet ér, mint az a pár másodperc, amivel később érünk le vagy föl. Tapasztalatom szerint a budapesti földalatti mozgólépcsője a világon a leggyorsabb: kipróbáltam már New Yorktól Washingtonon át Los Angelesig számos amerikai és Bécstől Párizson át Londonig még több európai földalattit, de mindenütt normális tempóban haladó mozgólépcsőkkel találkoztam, amelyeket mindenki kényelmesen igénybe vehetett.

Ha már a földalattiról írok, hadd oszszam meg egy másik élményemet is az olvasókkal. Karácsony előtt pár napot Bécsben töltöttem és ott is sokat utaztam földalattin, de villamoson és autóbuszon is, mivel a négynapos turistavonatjegy minden tömegközlekedési eszközre érvényes. A négy nap alatt egyetlenegyszer sem kérték a jegyemet és sehol egyetlen ellenőrrel sem találkoztam. Amikor a minap Pesten a földalattival jártam a várost, feltűnt, hogy minden nagyobb megállónál - a felszínen éppúgy, mint a mélyben - ellenőrök hada igyekezett kiszűrni a bliccelőket. Olvasom az újságban, hogy bár az ellenőrök foglalkoztatása sok pénzbe kerül, megéri, mert a jegy nélkül utazó bliccelők az elmúlt évben ennél sokkal nagyobb kárt okoztak a közlekedési vállalatnak. Szomorú, hogy míg kis hazánkban mindenkit ellenőrizni kell, eleget tesz-e jegyvásárlási kötelezettségének, addig ez Bécsben - úgy tűnik - természetes, és nincs szükség ellenőrök alkalmazására, mert az emberek becsületesek. Mi magyarok miért nem tudunk azok lenni?

Stirling György

Eger

 

Többet érvvel, mint jelzővel!

Megszoktuk már, hogy Tamás Gáspár Miklós bő terjedelemben fejti ki nézeteit a legkülönfélébb társadalmi, gazdasági, politikai jogi és erkölcsi kérdésekben, ami természetesen nem baj. Azt is megszokhattuk, hogy saját meglátásait, véleményét a tényekkel egybegyúrva, azokkal egyenrangúként kezeli, állításait ex catedra közli, mintegy kinyilatkoztatja. A tőle eltérően vélekedők álláspontját sok esetben úgy illeti megsemmisítő kritikával, hogy érvek helyett csupán negatív jelzőket használ.

TGM legutóbb (Értő fülek, június 11.) a szociális segélyezések körül kirobbant vitához szól hozzá. Nem kívánok hosszasan vitatkozni a cikk tartalmával, egyetlen kitételre azonban reagálnom kell. TGM ezt írja: "Lehetséges, hogy valaki - különösen falusi ember - ne tudná, hogy kenyéren, rántott levesen, s csak ritkán szalonnán élő paraszt dédapáinknak és dédanyáinknak olykor tucatnyi gyerekük volt?" És ebből levonja a következtetést: "A régi falu szokásai már csak az alvégen élnek - meg a cigánytelepen". Ez a "kontinuitás elmélet" szerintem minden alapot nélkülöz. A paraszti családokban egyfelől azért volt sok a gyerek, mert a gyerekhalandóság olyan mértékű volt, hogy öt gyerekből jó, ha három megérte a felnőttkort (nagyapám 16 gyerekes parasztcsaládba született, kilencen maradtak meg). Másfelől: a családtervezés azért az akkori időkben még igen kezdetlegesen "működött". S a legfontosabb: a paraszti gazdaságnak munkaerőre volt szüksége, s a gyerekek csak hatéves korukig voltak "improduktívak", onnantól már a családi munkamegosztás alapján aktívan kivették a részüket a munkából. A mai világban ez az improduktivitás természetszerűleg a fiatal felnőttkorig kitolódott. Vagyis ez a magyarázat legalább annyira támadható, mint a TGM által bírált "segélyért gyerek" elv.

Visszatérve a cikk hangvételére, csak néhány jelzős szerkezetet idéznék, "hírhedt monoki polgármester", "az antiszociális petíció szerzői", sőt "hátborzongató emberellenes cikk", "kiváló elméket megfertőző ragály". Később már egyenesen "a monoki polgármester és Szerencs környéki tettestársait" emlegeti. Érvek helyett jelzők. Szomorúnak tartom, hogy a szerző -"akinek a kitűnő írásaiból sokszor okultam" -, ideológiai fejlődése során ide jutott. TGM a saját álláspontját mindig tényként közli. Pedig a társadalomtudományra éppenséggel nem a "megcáfolhatatlan" állítások jellemzőek. A majdnem másfél oldalas szövegben egyetlen egyszer sem szerepel a "véleményem szerint", "úgy gondolom" vagy a "szerintem" kifejezés, ezek TGM szókincséből, úgy tűnik, már régen kivesztek. Én mindenesetre még mindig úgy gondolom, hogy többet érvvel, mint jelzővel.

Sebestény Attila

szociológus, Budapest