Sikeres az objektív felelősség program

A szigorúbb ellenőrzések nyomán 3.300 jogosítványt vontak be és 1,4 milliárd forint bírságot szabtak ki a rendőrök, ugyanakkor csökkent a balesetek száma május 1-je óta.

Az objektív felelősség program bevezetésének elsőrendű célja a közúti közlekedési balesetek számának csökkentése volt.

Az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos elmondta: az Európai Unió 2001-ben hirdette meg tízéves programját, amely a közúti halálos balesetek 50 százalékos visszaszorítását tűzte ki feladatul. Magyarország is csatlakozott e célkitűzéshez, és 2008 adatait vizsgálva 2001 óta javulás tapasztalható a közlekedésbiztonságban. A tendencia erősítésére lépett életbe az objektív felelősség irányelv, amely a zéró tolerancia jegyében szigorúbb fellépést ír elő a közlekedési szabályok megszegőivel szemben - tette hozzá Kondorosi Ferenc.

A statisztika szerint 2001 hasonló időszakához viszonyítva ez év első öt hónapjában 79-cel csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, 306 ilyen tragédia fordult elő. Ez 20,5 százalékos javulást jelent - utalt rá a kormánybiztos.

A program folytatásaként fokozatosan új jogszabályok lépnek életbe. Ezek a többi között a gyalogos elsőbbségének fokozott védelmét, a kvadok, segédmotorok regisztrálásának rendjét szolgálják. Új technikai eszközöket is alkalmaz a rendőrség. A jelenleg meglévő 120 sebességmérő mellé olyan, a civil autókba is beépített digitális kamerákkal kell a szabálytalankodóknak számolniuk, amelyek pontos fényképet készítenek a renitenskedőkről. E berendezéseket nemcsak a gyorshajtóknál, hanem a tilosban parkoló autóknál is felhasználják - hívta fel a figyelmet Kondorosi Ferenc.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.