Ketten nyolccal szemközt

Az SZDSZ és az MSZP vezetősége ma tárgyal a kisebbségi kormány támogatásának feltételeiről. Kóka Jánost, a liberálisok volt elnökét hívták, de nem megy. A szocialisták oldalán a fél kormány elkíséri Gyurcsány Ferencet. A tét a kabinet sorsa.

Nagy erőkkel vonulnak fel a szocialisták az SZDSZ-szel ma folytatandó, eredetileg négyszemköztinek szánt tárgyalásra. A Népszabadság értesülése szerint legalább hét vezető szocialista politikus, kormánytag kíséri el a miniszterelnököt. Ott lesz az MSZP két elnökhelyettese: Juhász Ferenc és Szekeres Imre, honvédelmi miniszter, valamint Kiss Péter alelnök, kancelláriaminiszter, a szocialista frakciót vezető Lendvai Ildikó és a pénzügyminiszter Veres János elnökségi tagok, továbbá Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter.

Az SZDSZ-delegáció valószínűleg csak kétfős lesz: Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke mellett Gulyás József, a párt országos tanácsának elnöke képviseli a pártot, Kóka János ugyanis szinte biztosan nem megy el az egyeztetésre. Úgy tudjuk, Kókát meghívták, de ő arra hivatkozva utasította el a felkérést, hogy a parlamenti frakció nem adott neki felhatalmazást az egyeztetésre (a Kóka által vezetett képviselőcsoport csak szerdán ülésezik) és a párt ellenzéki stratégiája sem készült el. Kóka a szombati Fodor-Orbán-találkozó tapasztalatát sem tartja kedvezőnek, úgy véli ugyanis, az egyeztetés a Fidesz elnökének hatalmi ambícióit szolgálta, miközben az SZDSZ által képviselt fő célokról szinte alig esett szó.

Fodor Gábor arra kérte Gyurcsány Ferencet, készítsen cselekvési programot. Ha azt az SZDSZ nem tartja elfogadhatónak, akkor kívülről sem támogatja a kormányt - inkább jöjjön a szakértői kabinet. Számításaik szerint akár még az idén. Ha pedig ez sem válik be, akkor a jobboldallal többséget alkotva feloszlatnák a parlamentet, megnyitva az utat az - elsősorban Orbán Viktor által sürgetett - előre hozott parlamenti választások előtt. Fodor immár nem gondolkodik a szocialistákkal való koalíció újrakötésében.

A miniszterelnök szerint a mai találkozón abban kell egyetértésre jutni, melyek azok a közösen támogatható konkrét intézkedések, amelyekkel a gazdaság dinamizálható, határozni kell adó- és járulékkérdésekben is - ezt Gyurcsány Ferenc a múlt héten közölte újságírókkal. A kormányfő az egyeztetés kérdései közé sorolta azt is, hogyan lehet olyan takarékos költségvetési politikát folytatni, ami lehetőséget teremt a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére, illetve hogyan lehet munkára ösztönző szociális rendszert kialakítani. Arra a kérdésre, hogy a tárgyalások vezethetnek-e új koalícióhoz, Gyurcsány Ferenc azt mondta: a tárgyalásoknak elsősorban olyan politikához kell vezetniük, amelynek eredményeként Magyarországon jobban megéri dolgozni.

Úgy tudjuk, a kormányfő az állami kiadások csökkentésében viszonylag szűk, néhány tízmilliárdos mozgásteret lát. Sem a nyugdíjakból, sem a szociális kiadásokból nem engedne, legfeljebb az utóbbiakat célzottabbá tennék. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó a múlt heti nyilatkozata: a szociális ellátásokra fordított összegeket nem kell csökkenteni, mondta, "de ügyelni kell arra, hogy ezek az ellátások azokat érjék el, akik nem tudnak dolgozni" - vagyis itt maradt némi mozgástér a megállapodásra a rászorultsági elvet preferáló liberálisokkal. Az adók csökkentését inkább az adózók körének bővítéséből, a gazdaság "kifehérítéséből" felszabaduló forrásokból fedezné.

Az SZDSZ már több ízben leszögezte, hogy csak az ország versenyképességének, fejlődésének növelését, a felelős költségvetési politikát, érdemi reformokat szolgáló elképzeléseket hajlandó támogatni. Ezért a szakpolitikai kérdésekre helyeződhet a hangsúly a mai egyeztetésen (is), nem véletlenül lesz ott a tárgyaláson Bajnai Gordon gazdasági, Szűcs Erika szociális, illetve Veres János pénzügyminiszter.

Az MSZP-SZDSZ-egyeztetésen egyik fél sem számít áttörésre.

Háború előtti csend a liberális pártban?

Ma este az SZDSZ szűkebb vezetősége, szerda reggel pedig parlamenti frakciója tárgyal a szoros eredménnyel zárult pártelnökválasztás utáni első, komolyabb hatalmi konfliktusról. Fodor Gábor pártelnök és hivatali elődje, Kóka János tegnapi, rövid megbeszélésén sem tudott megállapodni ugyanis arról, melyikük vezesse az országgyűlési képviselőcsoportot. Kóka János frakcióvezető továbbra is úgy véli, a frakció éléről teheti a legtöbbet a pártért, Fodor Gábor viszont átvenné tőle a tisztséget. A patthelyzetet szavazással oldhatják fel, ám ennek következményei most még beláthatatlanok. A párt vezetőségében ugyanis Fodor, a frakcióban pedig Kóka van többségben - elképzelhető tehát, hogy a két testület ellentétes döntésre jut.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.