A lemezlovas márpedig közszereplő

Arató András lemezlovas közszereplő, mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletének felülvizsgálatára indított eljárás végén a Legfelsőbb Bíróság. Nem a beosztáson, a tituluson, hanem a tevékenységen múlik, hogy ki a közszereplő.

A Blikk 2005 márciusában közölt írásokat az ismert lemezlovas múltjáról. A cikk állításait igazoló dokumentumokat Arató egyik megfigyeltje, Danyi Attila kérte ki az Állambiztonsági Szolgálat Történeti Levéltárából. Amikor a Blikk a történtekről megkérdezte Aratót, ő azt mondta: "ebben az ügyben mindenki azt mond, amit akar", nem foglakozik vele. Ám amikor megjelentek a róla szóló írások, feljelentette a cikk szerzőjét meg Danyit, és 400-400 ezer forint nem vagyoni kártérítésért pert is indított ellenük.

Bűncselekmény hiányában az ügyészség azonban megszüntette a büntetőeljárást, és Arató a személyiségi jogi pert első és másodfokon is elveszítette. Arató tagadja, hogy jelentéseket tett volna az állambiztonságnak. Csak annyit ismert el, hogy a nagyobb rendezvényeken olykor találkozott a belső elhárítás embereivel, beszélgetett is velük.

Az Arató elvesztett polgári pereit felülvizsgáló Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a lemezlovas közszereplőnek minősül. A 80-as években koncertszervezőként meghatározó személyisége volt a magyar könnyűzenei életnek, a fiatalságra, a zenei életre gyakorolt politikai befolyása a KISZ-rendezvényeken való közreműködése által is közismert volt. Akkori közéleti szerepvállalásai révén jelenleg is ismert személyiség. Ha pedig közszereplő, ügynökmúltjára vonatkozó személyes adatainak nyilvánosságra hozatala nem kifogásolható - szögezi le az ítélet.

Hegedűs László ügyvéd, Danyi Attila jogi képviselője szerint a felülvizsgálati eljárásban ítélkező bírói tanács a jogalkotói akaratnak megfelelően járt el. Nevezetesen egy olyan konfliktusban, amikor az egykori ügynök és az általa megfigyelt személy érdekei ütköztek, az üldözött mellé állt.

Arató a Népszabadságnak azt mondta: - Megjártam minden lehetséges jogi fórumot, a Legfelsőbb Bíróság közszereplőnek minősített, ezért nem tehetek mást, tudomásul veszem az ítéletet. Akikről állítólag jelentettem, akiknek "ártottam", Állami Ifjúsági Díjat kaptak, filmszerepeket, s könyveik jelentek meg. Ennyi.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.