Talmácsi kiesett a brit nagydíjon, hazai versenyző örülhetett

Talmácsi Gábor a második kör elején kiesett a versenyből a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Brit Nagydíján, a 125 kcm-es kategóriában.

A viadalt óriási meglepetésre a hazai közönség előtt motorozó, mindössze 15 esztendős Scott Redding nyerte, aki pályafutása első futamgyőzelmét aratta. A második helyen a pontversenyben éllovas francia Mike di Meglio végzett, míg a harmadik a spanyol Marc Marquez lett a doningtoni pályán.

A vb-címvédő Talmácsi, aki a második helyről startolt a nyolcadliteresek között, már a rajt után visszacsúszott a kilencedik pozícióba, majd feladta a GP-t. A vb-pontversenyt di Meglio 132 ponttal vezeti, Talmácsinak 68 pontja van, és egy helyet visszacsúszva korábbi pozíciójához képest jelenleg a hetedik.

Talmácsi Gábor: "A szél keresztbehúzta a versenyemet. Már a bemelegítésnél nagyon könnyű volt a motor eleje, gondok voltak az addig tökéletes beállítással. Szinte vezethetetlen volt az Apriliám. A rajtot jól kaptam el, de nem ment a motorom, valamiért nem forgott rendesen. Az első kör végén azonban kezdett erőre kapni. Meg is előztem Kojamát, de a negyedik kanyarban mintha kifújta volna a szél alólam a motort. Éreztem, hogy fújja, fújja, nincs kellő tapadás és kicsúsztam." (MTI)

EREDMÉNYEK:

125 kcm:

  1. Scott Redding (brit, Aprilia) 41:39.472 p
  2. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 41:44.796
  3. Marc Marquez (spanyol, KTM) 41:45.278
  4. Sergio Gadea (spanyol, Aprilia) 41:53.462
  5. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 41:56.327
  6. Kojama Tomojosi (japán, KTM) 41:56.653

A vb-pontverseny állása a nyolcadik futam után:

  1. Di Meglio 132 pont,
  2. Corsi 109,
  3. Stefan Bradl (német, Aprilia) 77,
  4. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 75,
  5. Pol Espargaro (spanyol, Derbi) 75,
  6. Joan Olive (spanyol, Derbi) 74,
  7. Talmácsi Gábor 68

250 kcm:

  1. Mika Kallio (finn, KTM) 42:14.410 p
  2. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 42:14.763
  3. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 42:15.647

Az állás:

  1. Kallio 131 pont,
  2. Simoncelli 123,
  3. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 101
(A kategória magyarja, Tóth Imre (Aprilia) nem fejezte be a futamot. Összetettben a 23.)

MotoGP:

  1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 44:44.982 p
  2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 44:50.771
  3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 44:53.329

Az állás:

  1. Rossi 162,
  2. Pedrosa 151,
  3. Stoner 117

Következik: Holland Nagydíj, június 28. (Assen)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.