Rohan a forint, pedig még el sem múlt a nyár - dúdolhatnánk örömünkben, hogy egyre kevesebbet kell fizetnünk az euróért. Egyre jobban állunk, ha a devizahiteleink részleteire vagy a nyaralásra gondolunk. Az üzemanyag- és élelmiszerár-robbanás hatásait is tompítja az erős forint. Más kérdés, hogy nehezíti a gazdaság kilábolását a megszorítás gödréből. Az export fékeződhet, s a magyar munkaerő egyre drágul.

A hétfőre várt kamatemelés és globális folyamatok is erősítették tegnap a forintot. Az eurót 238,5, a svájci frankot 147, a dollárt 152-es szinten. A monetáris tanács február végén törölte el a valuta mozgási sávját, s a kurzus akadálytalanul jutott túl a 240-es szinten, a megszüntetett sáv erős határán. Elemzők 235-ös árfolyamot is elképzelhetőnek tartanak.

A Reuters tegnapi felméréséből kiderül, hogy 28 megkérdezett szakértőből 26 a most 8,5 százalékos kamat negyed százalékpontos emelésére számít, s a többség szerint kilenc százalékon tetőzhet a kamat. A nemzetközi energiaárak emelkedése, a vártnál magasabb hazai inflációs és béremelési adat azonban még följebb is emelheti a kamatszintet.

Az elemzők 2010-re 3,2 százalékos, a jegybanki háromszázalékos célhoz közeli inflációt prognosztizálnak, alacsonyabbat, mint korábban, ráadásul a felmérés még gyengébb árfolyam ismeretében készült - ezen elemzők szerint tehát mégsem kell ilyen ütemben emelni a kamatot.

Más elemzők azt mondják: ha a jegybank állandóan a rövid távú hatásokra, a globális inflációra és a bérekre hivatkozik, akkor az egekbe kell emelnie a kamatot és agyonerősítenie a forintot, hogy kimásszon a hitelességét fenyegető helyzetből. A hitelessége kockán forog: a hosszabb államkötvényhozamok folyamatosan emelkednek, vagyis a piac nem hisz a jegybanknak. A felmérésben megfogalmazott érvekkel szemben a világ vezető jegybankjai egyáltalán nem készülnek emelésre, az Európai Központi Bank is hangsúlyozottan csak egy negyed százalékpontos szigorítást említ. Az inflációs cél tarthatatlanságáról ír Joachim Fels, a Morgan Stanley egyik vezető közgazdásza a Wall Street Journalban. Rámutat: a hetvenes években is megbékéltek valahogy a jegybankok a magasabb inflációval, mert nem akarták összezúzni a gazdaságokat. Az infláció ma globális jelenség, nem lehet nemzeti monetáris politikákkal feltartóztatni. Az ambiciózus célokat a kedvező világgazdasági struktúraváltás időszakában tűzték ki a központi bankok, amikor szerencsésen alacsony szintre süllyedt az infláció. Ha most, a megváltozott körülmények között ragaszkodnak ezekhez a célokhoz, és nem teljesítik őket, hiteltelenné válnak. Fels szerint ésszerűbb volna tudomásul venni, hogy új inflációs környezet alakul ki, emelni kellene a célt, s azt betartani.