Az EU végleg eltörli a Kuba elleni szankciókat

Az Európai Unió  külügyminiszterei csütörtök este a Kuba elleni szankciók végleges  eltörléséről döntöttek - jelentette be az Európai Bizottság  külkapcsolatokért felelős biztosa, Benita Ferrero-Waldner.


Az EU 2003-ban, kubai ellenzékiek tömeges őrizetbe vétele után vezette be a szankciókat, közöttük a magas szintű látogatások  korlátozását. A szankciókat 2005-ben már felfüggesztették. A  végleges eltörlés célja, hogy további reformokra bátorítsa Raúl  Castro kubai elnököt.

Ferrero-Waldner az EU-tagországok állam- és kormányfőinek  brüsszeli üléséhez kapcsolódóan tartott miniszteri találkozót  követően azt is kiemelte, hogy a szankciók feloldásával párhuzamosan  arra sürgetik Havannát: helyezze szabadlábra a bebörtönzötteket, és  fordítson nagyobb figyelmet az emberi jogok tiszteletben tartására.  Kiemelten fontosnak tartja az EU azt is, hogy biztosítsák a  humanitárius szervezetek dolgozóinak bejutását a kubai börtönökbe.

A külügyminiszteri döntés napokon belül életbe lép. Annak  részeként azonban egy év múlva felülvizsgálják a helyzetet, és  szükség esetén ismét bevezetnek büntetőintézkedéseket.

EU-miniszterek hangoztatták azt is, nincs szó arról, hogy az  unió enyhítene az emberi jogokkal kapcsolatos elvárásain Havannával  szemben, a határozat célja elsősorban annak jelzése, hogy az unió  javuló kapcsolatokra törekszik.

Néhány tagország, mindenekelőtt Csehország, Dánia és Hollandia  mindeddig ellenezték a szankciók eltörlését, mert úgy vélték, azzal  az unió eszközt veszít el a nyomásgyakorlásra.

Az Egyesült Államok a kubai elnökváltás ellenére továbbra is  tart fenn szankciókat a szigetországgal szemben. Brüsszelbe is  eljutott hírek szerint a kubai ellenzék sem fogadta kitörő örömmel az uniós határozatot.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.