Hogy mást ne mondjunk, lassan már két éve, hogy a Parlament előtti teret nyugodtan Bolondok terének is lehetne nevezni; ami ott folyt hónapokon át, arra a Hyde Park is büszke lehetne, ámbár a londoni Speakers' Cornert nem szokták a szónoklatok után összehúgyozni. Ha ráadásul valaki nem a téren, hanem a szélén álló, kupolás épületen belül gyakorolja szónoki tudományát, mindezért még javadalmazásban is részesül, sőt ha megfelelő számban tömörül társaival, akár egymilliárd forint ingatlanvásárlási hitelt is kaphat; ilyet Albion kezdetleges demokráciája nem ismer.

Ha volna ebben az országban stílusérzék, akkor a ligeti intézményt feltétlenül a köztársasági elnök beszédével nyitnák; kevés szónok tud akkora meglepetésekkel előállni, mint ő. Megjegyzem, a legutóbbi, ötvenhatos beszéd után egy gyakorló pszichiáter vetette fel, hogy Sólyom rendre visszatérő kommunistázó beszédeit miért nem tudjuk be szimpla kompenzációs kényszernek, amely abban a közszereplőben horgad fel, akinek a múltjában erős családi vagy egyéb kommunista kötődések vannak, mi több, kifejezetten a Kádár-rendszer kedvezményezettje volt. És akkor az ország megtakarítaná magának, hogy történészeket, tudós elméket mozgósítson államelnöki beszédek elemzésére.

Nem értek hozzá, de lehet benne valami. Mert amikor például legutóbb Für Lajos kérte ki magának, hogy "bármiben és bármikor ezekhez a kommunista gengszterekhez, a szovjet-orosz birodalom alávaló kiszolgálóihoz" hasonlítsák, előkerült egy 1975-ben, az MSZMP Párttörténeti Közlemények című kiadványában közölt cikke, amelyben a lenini tanítások s a Tanácsköztársaság tapasztalatai alapján látja helyesnek megreformálni az agráriumot. Nyilván fegyverrel kényszerítették a cikk megírására. Mindez csak azért fontos, mert a hírek szerint Für Lajos is ott lesz jövő héten a Rákos mezejére tervezett dzsemborin, ahol a legádázabb kommunistaellenes hazafias erők gyűlnek össze, hogy a legkiválóbb magyarokból (önmagukból) létrehozzák a Nemzeti Erők Szövetségét.

Jó darabig a kutya se fog a ligeti Speakers' Corner felé nézni.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa