Jogászok tették a legtöbbet a londoni Royal Academy nemrég zárult, Oroszországból címmel rendezett sztárkiállításáért. Törvényben garantálták ugyanis, hogy az orosz múzeumoktól időszaki kiállításra érkező 120 - többek között Picasso-, Matisse- és Van Gogh- - kép maradéktalanul visszakerül majd a kölcsönzőkhöz. Az évek óta készülődő jogszabály azonnali megalkotására azért volt szükség, mert a képek eredeti tulajdonosainak - Szergej Scsukin és Ivan Morozov - Franciaországban élő leszármazottai megjelentek Londonban, és kártérítést követeltek a kiállítás tárgyát képező, 1917-ben államosított örökségükért. Egy részét pedig szerették volna visszakapni. Amíg a kiutazó kollekció lefoglalásának vagy zár alá vételének veszélye fennállt - azaz a kölcsönzés idejére kérdéses volt a műkincsek jogi immunitása -, az oroszok nem indították útnak a "szállítmányt". (Ezzel egy időben további 34 angliai kiállítás sorsa volt bizonytalan.)

Tizenhárom évvel korábban szintén a Scsukin-gyűjtemény kapcsán vált égetően szükségessé a védelmi törvény megalkotása: a képeket párizsi utazásuk során ugyanis lefoglalták. Ezután születtek meg az első európai paragrafusok ez ügyben - majd 30 évvel az úttörő amerikaiak rendelkezése után.

A nagykiállítások létfeltételéül szolgáló, nemzetközi műkincsáramlást biztosító, francia passzusok nyomán azonban nem tört ki törvényalkotási láz Európában. Így történhetett meg még 2005 végén is, hogy a svájci-német határon egy svájci cég kérésére a Puskin Múzeum egymilliárd dollárra biztosított Manet-, Van Gogh- és Renoir-festményekkel teli kamionjait a svájci hatóság lefoglalta - az orosz állam több évtizede fennálló, 900 millió dolláros tartozása fejében. Bár a szövetségi bíróság - igaz, akkor még törvény híján - azonnal feloldotta a zárlatot, útjukra bocsátotta a műkincseket, a szentpétervári Ermitázs igazgatója leszögezte, ezentúl csak olyan országnak kölcsönöz műtárgyakat, amely rendelkezik a szükséges jogi biztosítékkal.

Noha a kérdés egységes rendezését azóta prioritásként jelölte meg az Európai Unió - konferenciákat rendeznek, munkacsoportokat hoztak létre a műgyűjtemények mobilitásának elősegítésére -, jelentős előrelépés mégsem történt.

- Sokan a restitúciós ügyek gátját látják ebben a törvényben, holott abban nem megszüntetik, csak felfüggesztik a bírósághoz való fordulás jogának a gyakorlását. Ráadásul csak az időszakos kiállítás idejére, amely nem hosszabb három-négy hónapnál - mondja a Szépművészeti Múzeum jogásza, Galambos Henrietta, aki az Európai Unió jogiimmunitás-munkacsoportjának alelnökeként hosszú évek óta próbál itthon is lobbizni ez ügyben. A helyzet uniós szinten sem rózsás: eddig mindössze öt tagállamban - Franciaországban, Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Nagy-Britanniában - rendezték a műkincsek sorsát. Az Európán belül kölcsönző akkor lehet még nyugodt, ha svájci intézménynek adja át időlegesen műkincseit. Ha például magyarországi igénylés érkezik, már nem lehet biztos a dolgában, innen ugyanis legfeljebb egy - jogi garanciaként nagy jóindulattal sem nevezhető - nyilatkozatot kap. Ebben az Oktatási és Kulturális Minisztérium nevében az illetékes kulturális szakállamtitkár kijelenti: ő biztos nem kezdeményez eljárást a kölcsönzött műkincseket illetően, és erre harmadik félnek sem ad lehetőséget.

A rendezetlen helyzet egyelőre nem eredményezett konfliktusokat, de a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a sztárkiállításokat rendező Szépművészeti Múzeum már szembesült egy-két problémával.

- A Rupf-gyűjteményt bemutató tavalyi tárlatunkra
emiatt nem kaptunk meg egy Klee-főművet - meséli a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László. Majd hozzáteszi: amellett hogy évente több száz művet adnak kölcsön, legalább ennyi érkezik hozzájuk. Nem véletlen, hogy két évvel ezelőtt ők kezdeményeztek konferenciát e tárgyban, a svájci és angol közreműködéssel szervezett - 17 ország részvételével zajló - beszélgetéssorozat során pedig a résztvevők célul tűzték ki a magyar törvény mihamarabbi megalkotását. Legutóbb a legnagyobb európai múzeumigazgatókból álló Bizot-csoport Szépművészeti Múzeumban rendezett, májusi kerekasztal-beszélgetésén sürgették az előrelépést.

A 2006-os konferencia óta azonban itthon még olyan leleményes megoldás sem született, mint nemrégiben a legnagyobb kölcsönforgalmat az oroszokkal bonyolító finneknél. Ők visszájára fordították a problémát: azzal a feltétellel írják alá a visszaadást biztosító garancialevelet, ha a kölcsönző fél garantálja műtárgyainak kikezdhetetlen előtörténetét (provenienciáját), azaz megtámadhatatlanságát.

Bár levelezések bizonyítják, hogy a törvény előkészítésében illetékes Oktatási és Kulturális Minisztérium, illetve az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egymásnak adogatja a labdát - azaz hatáskörük hiányára hivatkozva hárítják a feladat megoldását -, a cikkünk kapcsán felkeresett sajtóosztályokon még az ügy létezéséről sem tudtak.

A franciáknál pár mondatban, a briteknél több oldalban megfogalmazott törvényszöveg magyar verziójának megalkotásához szakemberek szerint mintegy tíz törvényt kellene módosítani.

Addig marad a képtelen helyzet.

A Royal Academy Oroszországból című kiállítása - mindent a szemnek