A szerző közgazdász

A magyar delegáció kétségtelen diplomáciai sikere, hogy Budapest az Európai Unió (EU) kutatás-fejlesztési (K+F) fővárosává vált. Tehát nem ünneprontásnak szánom, de így utólag bevallhatom, hogy nem igazán tetszett a miniszter úr hasonlata azzal a bizonyos pókkal. Az ugyan igaz, hogy a pók szorgalmasan megszövi a hálóját, de azután már csak "beleül" a közepébe és vár, csak vár végtelen türelemmel, mozdulatlanul, amíg egy szerencsétlen szúnyog vagy légy bele nem repül a hálóba. Vagyis a pók valójában nem irányítója semmiféle tevékenységnek, kivéve a sajátját.

Az aktivitás és a pók párosításának paradoxonánál azonban fontosabb az a paradox helyzet, ami azzal állt elő, hogy az EITI egy olyan országban kezdi meg működését, amelynek társadalmi-gazdasági környezete éppenséggel nem ösztönöz innovációra. A kor követelményei által részben meghaladott és az ország adottságaival kevéssé harmonizáló struktúrák, intézmények továbbélése, konzerválása olyan közeget teremt, amelynek kisugárzása nem bátorítja, nem ösztönzi és nem is jutalmazza az innovatív kezdeményezéseket.

A vállalkozói szférának emellett - egy-egy rövid szakaszt leszámítva - a rendszerváltás utáni időszak egészében, de különösen 2001 után (költségvetési, bér-, árfolyam-, inflációs) sokkok sorozatával és ezek egymást erősítő hatásaival kellett szembesülnie. Ezeknek a sokkoknak csak egy része tulajdonítható úgymond objektív tényezőknek, tehát valóságos piaci mozgásoknak. Nagyobbrészt rövid távú politikai-hatalmi megfontolások és/vagy téves helyzetmegítélésekből fakadó döntések a felelősek azért, hogy a vállalkozói szektorban igen gyenge az innovációra alapozott növekedési képesség és készség. Magyarország a tudásalkotásra és -terjedésre, a tudás alkalmazására és az innovációs aktivitásra jellemző több mint húsz, nemzetközileg egyezményes mutató összesítése alapján az EU átlag 57-58 százalékán áll. Az innovatív vállalkozások aránya pedig mintegy a fele az EU 15-ök átlagának.

A gazdasági növekedés gyorsításának forrásait és módszereit lázasan kutató ország nem mondhat le az innovációban rejlő s a (teljes) termelékenység javulásán keresztül érvényesülő növekedési potenciálról. A 2007-2011 közötti évekre szóló aktualizált konvergenciaprogram azzal számol, hogy a potenciális gazdasági növekedéshez a teljes termelékenységi tényező mintegy 47 százalékban járul hozzá. (Az innováció és a teljes termelékenység közötti kapcsolatról lásd Az a bizonyos harmadik tényező című írásomat a Népszabadság, 2007. június 14-i számában.) Az innovációnak a (teljes) termelékenység alakulásában betöltött különleges szerepe állandó megújulásának, folyamatosságának tulajdonítható; s miközben hozzájárul a gyorsabb növekedési ütem fenntarthatóságához, kedvezően befolyásolja az ország Európához való felzárkózásának a minőségét is.

Ma már elégséges bizonyító erejű tapasztalat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy belássuk: a tudomány- és innovációpolitika önmagában nem képes megbirkózni az innovációs aktivitás erősítésének feladatával. Ehhez a szakpolitikák összehangolására, együttműködésre kész és kiszámítható állami magatartásra van szükség. Az innovációban élenjáró európai országokban a tudomány- és innovációpolitika kialakításának és megvalósításának jellemző módszerévé vált az állami és a privát szereplők - a stake-holderek - tevékenységének öszszehangolása és az együttműködés különböző mechanizmusainak kialakítása. Ebben a hálózatban az állam nem felsőbbrendű intézmény és nem kívülálló, hanem maga is az egyik stake-holder, amely érdekelt a sikerben és ennek megfelelően hangolja össze a különböző szereplők és intézmények tevékenységét egymással, a köz- és a felsőoktatással, a költségvetési politikával, az adózással, az ipar- és regionális politikával, a versenypolitikával, a szakmai, vállalkozói szervezetekkel stb.

És most vissza ahhoz a bizonyos pókhoz. A hasonlat azért is sántít, mert a pók által kialakított háló egyszemélyes vállalkozás. Egy ország tudás- és innovációs hálózatának és az innovációs aktivitás élénkülését elősegítő feltételeknek a megteremtése inkább hasonlít az államépítésre is képes hangyák tevékenységére és a rájuk jellemző összehangolt csapatmunkára; a hangyaszorgalomról nem is szólva...

Talán nem megalapozatlanul reménykedhetünk abban, hogy az EIT budapesti működésének "testközeli" kisugárzása arra fogja ösztönözni az illetékeseket, hogy tegyenek többet és gyorsabban a kialakult helyzet javítása érdekében.