Balaton Sound: a tópart ismét visszhangozni fog

Ezen a nyáron ismét számítsunk arra, hogy lesz egy hely, ahol újraértelmeződik a fülledt, balatoni nyár lángosban bambán fetrengő nyaralókkal fertőzött unalmas látképe. Hiszen ismét felépül egy olyan zenei komplexum, ami zenei felhozatalával és hangulatával is messze kiemelkedik a megszokott hazai fesztivál felhozatalból.

Olyan, mint egy apró sziget, csak még van fű, még megvan az a bizonyos természetközeli élmény, ami talán akkor teljesedik ki igazán, amikor a tekintet belemélyed az egész Balatont betöltő naplementébe, miközben a fülek a terasz aktuális Dj szettjére koncentrálnak. Legyen szó Nicola Conte-ról, vagy akár a tavaly elmaradt José Padilla produkcióról, biztos, hogy mindenki gondtalan hippiként mered majd egymásra. De mielőtt mindenki elkönyvelné a fesztivált a kába, chill-out merengés bázisának, le kell, hogy szögezzem, pihenésre nem lesz sok alkalom, mert a rendezvény négy napja alatt masszív zenei támadásra kell készülnünk, ami ellen nem érdemes védekezni, egyszerűbb hagyni, hogy győzzön felettünk a főleg elektronikus zenére építő zenei áradat. Vegyük sorra, hogy pontosan kik azok, akik elénk tárják majd ezt a bizonyos Balaton Sound-élményt.

Július 11., Péntek

A nagyszínpad első jelentős eseménye az angol Goldfrapp színpadra lépése lesz. Az énekes, billentyűs producer, Allison Goldfrapp-tól mindenképp látványos show elemekre és vizuális világhoz illő diszkós, glam-rock hangzásra számítsunk. De ugyanezen a nagyszínpadot nyitó pénteki napon nézhetjük meg visszajáró vendégeinket, a trip-hop mágus Massive Attack-et is. Akik mióta 1991-ben megjelentették első, Blue Lines című anyagukat, azóta őket tekintjük a ’90-es évek legjelentősebb dance prédikátorainak. De nem mindig a nagyszínpadé a főszerep. Hiszen aki az idei felhozatal talán legfrissebb zenei projektjére kíváncsi, nézze meg Mylo-t, azaz a skót Myles MacInnes-t, aki Destroy Rock & Roll felkiáltással nemrég egy albumon keresztül magyarázta, hogy milyen jól megfér egymás mellett a lágy-vokálokkal operáló soul, és a gitárok miatt már-már rockba hajló zúzós elektronika. Ugyancsak a fő helyszín ellentáborát erősíti majd egy vízre néző teraszon a svéd Koop, egy csipetnyit transzvesztita duója, amit egyébként a megrögzött homofóbok is elfelejtenek szuggesszív nu jazz zenéjük hallatán. Nem véletlenül hívják őket sokadjára hozzánk, mert mindig telt ház előtt bűvölik a nem feltétlenül jazz-kedvelő közönségüket. Végül levezetésként ne hagyjuk ki Richie Hawtin-t se, aki a minimalista techno egyik nagy úttörője és igazi tudományos-intellektuális képviselőjeként mutat utat jelenleg Berlinben a techno legújabb generációinak.

Július 12.,Szombat

Ezen a napon igazi nosztalgikus, időutazós élményben lehet részünk, ha a nagyszínpadon játszó The B- 52s-t válasszuk, akik már a ’70-es évek óta jelen vannak a tánczenében. Annak ellenére, hogy állandóan cserélődik az öttagú társaság, bizarr, sokszor őrült, de mindig a klubokba szánt dalaik, sokszor megjárták az amerikai slágerlistákat. Reméljük, nem illik majd rájuk „az öreg zenész, punnyadt zenész” effektus. Ezen kívül a terasz programját érdemes kiemelni, hiszen szinte egymás után három olyan név lép színpadra, amik kihagyhatatlanok minden Balaton Soundra látogató számára. A sort az olasz producer, Nicola Conte Dj szettje nyitja, aki acid jazz-es bossa nova-s melódiáiról híresült el, és kíváncsian várjuk, mire készül ezúttal a Dj pult mögül. Ráadásul az ibizai Café Del Mar legnagyobb atyjaként számon tartott José Padilla már említett kvázi naplementés zenélgetése után Conte Jazz Combo-jával is megismerkedhetünk. Végül a sort James Holden zárja. Aki már 19 évesen egy ingyenesen letölthető szoftverrel olyan számot pakolt össze Horizons címmel, hogy nem győzött mindenki csodálkozni. Holden azóta is a számítógépes producerelés híve, és hiszi, hogy az analóg technikát csak sznobizmusból tekintik értékesebbnek használóik, és nélkülünk is lehet igazi progresszív techno-t kreálni.

Július 13.,Vasárnap

Ezen a napon már minden bérletest a végkimerülés veszélye fenyegeti, pedig érdemes lesz minden maradék erőt összegyűjteni és elsétálni a Nagyszínpad záróeseményére, Fatboy Slim-re. Persze csak az önjelölt magyar popsztárok után, ahol a díva olyan fogyóeszköz, mint az írható CD. Pedig kis kitérőként érdemes beszélni a magyar felhozatalról is. Hiszen lesz Rewind buli többek között Palotai-val és Cadikkal, akik sosem okoznak csalódást. Emellett érdemes elcsípni a Barabás Lőrinc Elektric trombitával hangsúlyos koncertjét, valamint a rádióbarát lounge-ban utazó Singas Projekt-et is érdemes megemlíteni. Varga Zsuzsától pedig táncos, rockos, és egy csipetnyi elektronikával átszőtt bulira számítunk. Persze lesz Anima Sound System is és minden nap Junkie és Hawky tartja a bemelegítő edzést az arénában. De ugorjunk vissza Fatboy Slimre, azaz az angol Norman Cook-ra, aki mindig is zseniálisan mixelt különböző house, acid, funk, hip-hop, electro, and techno elemeket. Ezért mára már  abszolút klasszikusnak számít az elektronikus zenében, és emellett kötelező programnak tekinthető most is.

Tehát ez a Balaton Sound, és ne is ragozzuk túl a dolgot. Balatonnál lenni jó, és hát a zene is jó. És nem kétséges, hogy két minőségi komponens összeállításából is csak jó sülhet ki.

Új terepre úszott a Sziget Kft.: tegnap ért véget az első Balaton Sound
Új terepre úszott a Sziget Kft.: tegnap ért véget az első Balaton Sound
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.