Thuram és Makelele elbúcsúzik a francia válogatottól

Lilian Thuram és Claude Makelele nem kíván többet pályára lépni a  francia labdarúgó-válogatottban.


Előbbi az olaszoktól elszenvedett 2-0-s keddi vereséget követően jelentette be döntését, utóbbi az M6 francia televíziós  csatornán csak megerősítette korábbi elhatározását.

"Nagyon fájó a kiesés. Annál is inkább, mert nekem ez volt az  utolsó mérkőzésem a nemzeti együttesben" - mondta Thuram az  Európa-bajnoki búcsút jelentő összecsapás után. A 142  válogatottságával francia csúcstartó védő az olaszok ellen a  kispadon ült, így a hollandokkal szembeni 4-1-es vereségből vette ki  utoljára tevőlegesen a részét. - "Szeretnék még futballozni, de azt  nem tudom, hogy kér-e majd belőlem valamelyik klub".
A 36 éves Thuram rossz idényt zárt az FC Barcelonában, többnyire  a padon ült.

Makelele a műsorban arra a kérdésre reagálva beszélt a  jövőjéről, hogy képesnek érzi-e magát újrakezdeni ezzel a csapattal.

"Nem, már többször jeleztem, hogy ez az utolsó tornám" -  szögezte le.
A 35 esztendős védekező középpályás még elmondta, nem sajnálja,  hogy a korai kiesés miatt "idő előtt" búcsúzott.

"A döntéseim többségét százszázalékosan megalapozottan hoztam  meg. Teljesen elhasználtam ezt a mezt, amely annyi örömöt hozott a  számomra. Új generációnak kell jönnie" - fogalmazott Makelele, aki  71 alkalommal szerepelt a válogatottban.

Thuram tagja volt az 1998-ban világ, 2000-ben Európa-bajnok,  2006-ban pedig vb-ezüstérmes csapatnak. Makelele utóbbi sikerből vette ki a részét. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.