Február elején a kormány bejelentette, hogy munkateszthez köti a segélyek kifizetését. A tervek szerint az aktív korúak számára csak akkor lehet rendszeres szociális segélyt megállapítani, ha azt megelőzően munkateszten - azaz közmunkán - vesznek részt. A közmunkavégzés során szűrik majd ki: ki akar, de nem tud és ki tudna, de nem akar dolgozni. A munkanélküli ellátásokban bevezetendő változások előfutára volt csupán a munkateszt. Az áprilisban kihirdetett „Út a munkába” című program már részletesen taglalta a munkanélküli ellátások újraszabályozásának elemeit. A kormány nem titkolt célja az inaktívak munkaerőpiaci reintegrációja mellett, a segélyezési rendszer szigorítása.

Májusban aztán elindult a lavina: a szociális tárca elhatárolódott ugyan a törvénytelen monoki példától, ám jelzésértékű, hogy a szakminiszter tárgyalásra méltónak tartja a szerencsi kistérség vezetőinek nyilatkozatát és megbeszélésre hívta annak szerzőit. A kisebbségi ombudsman a minap állapította meg, hogy a „monoki modell” törvénytelen, alkotmányellenes és súlyosan diszkriminatív.

Bűnös szegények

Az egyenlet egyszerű: aki munkaképes és nem dolgozik, az csak parazita lehet. Az igencsak leegyszerűsítő képlet mögött egy annál súlyosabb ideológia áll: az önhibás szegényé, aki csak és kizárólag maga tehet a helyzetéről. Ezért pedig felelnie kell, büntethető, de minimum jogos a fellépés ellene. A munkanélküliség kérdésének egyéni felelősségként való felfogása azonban, figyelmen kívül hagyja mind a gazdasági, mind a társadalmi kontextust.

Az önhibás szegény fogalma korántsem új keletű, hisz a dologházak éppen e gondolat mentén működtek. Funkciója pedig éppen az volt, hogy embertelen, megalázó praktikáival különválassza az érdemes szegényt az érdemtelentől, aki méltatlan az állami segítségre. A kormánytervekben szereplő munkateszt kísértetiesen hasonlít mindehhez.  „A munkateszt Európa-szerte szalonképtelenné vált, mert a dologházak korát idézi.” - írja Ferge Zsuzsa, Rögös út a munkához című írásában.

Szegény, mint bűnbak

- A szegények mindig is a népharag célpontjai voltak – hívja fel a figyelmet Pataki Éva, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke. Nagy társadalmi átalakulások, recessziók idején rendre „előveszik” a legszegényebbeket: ők minden baj okozói. Ennek eklatáns példája a Reagan elnök által oly sokszor hangoztatott kép: a segélyért ácsingózó Cadillac-es őnagysága. A segélyezetteket visszaéléssel vádoló „tálalás” méltán vívta ki a népharagot. Ennek magyar megfelelője a Mercedes-es cigány képe, amit mostanság igen sokszor hallhatunk. Noha a kor és a helyszín messze esik egymástól, a kép mégis ugyanaz.

- Most a dologtalanok vannak soron, de kik jönnek utánuk? - teszi fel a kérdést a szakember, majd hozzáteszi: a gyerekek is célponttá váltak, a gyermekek után járó támogatások megkérőjelezésével, és ne feledkezzünk meg a nyugdíjak körüli forrongó vitákról sem.

Nem dolgoznak...

A piacgazdaság sajátja, hogy nagy létszámú embertömeg nem jut munkához. A 70-80-as évek óta világszerte új típusú szegénység  kialakulása bonyolítja a képet, melynek eredményeképp az aktív korban levő fiatalok és középkorúak egy része sem leli már helyét a munkaerőpiacon. Magyarországon a helyzet még ennél is súlyosabb, hisz a rendszerváltással  hatalmas tömegek, egy időben vesztették el munkájukat és ezzel a megélhetésüket. Az elmúlt húsz évben másfél millió munkahely szűnt meg. A munkanélküliség azóta is szerves része társadalmunknak, az akkor utcára kerülők jó része a mai napig nem tudott visszailleszkedni a munka világába. Az idő múlásával ennek esélye pedig egyre csökken, már-már reménytelenné válik. Talán még ennél is tragikusabb, hogy felnövekvőben van egy nemzedék, amelynek soha nem volt esélye és lehetősége a munkavállaláshoz. A tartós munkanélküliek  legjelentősebb és legkiszolgáltatottabb csoportja jellemzően alacsony iskolai végzettségű, képzetlen munkaerő.

A tartós munkanélküliek aktivizálását – a rendszer problémáin túl – egy másik probléma is monumentális feladattá teszi. A tartós dologtalanság ugyanis megteszi a hatását mind a testben, mind a lélekben. Hosszú évekig, akár évtizedekig tétlenül,  „nincs rám szükség” érzésével élni mindennapjainkat, súlyos romboló hatások nélkül szinte lehetetlen megúszni. Így hát a hosszas munkanélküliség után, a többség már nem is alkalmas az azonnali munkakezdésre. Ehhez külön segítségre, rehabilitációra lenne szükség.

„Be kellene látnunk, hogy a munkaerőpiacunkról évekkel ezelőtt kiszorult, azóta jórészt falusi gettókba kényszerült százezrek „aktivizálása” nem olyan feladat, amely néhány kormányrendelettel megoldható volna. A kapitalizmus legnagyobb ellentmondásáról van szó.”- fogalmaz Ferge Zsuzsa írásában.

A nem dolgozók persze cigányok

A tartós munkanélküliek egy markáns csoportja roma származású. Nekik a strukturális, rendszer által teremtett lehetetlen helyzeten túl még az egyre erősödő cigányellenességgel is meg kell küzdeniük. A magyar romák foglalkoztatási esélye többszörösen is nehezített, hisz a mélyen beágyazott előítéletek miatt különösen kiszolgáltatottak. A segélyből élők – csakúgy mint a szegénységben élők – többsége azonban nem cigány. Így még ha cigányellenesség is táplálja e törekvéseket – ami nyíltan tetten érhető az említett önkormányzatok javaslataiban - az jórészt célt téveszt.

Nem kapsz segélyt!

Arról nem szól a fáma, hogy mi lesz azokkal, akik „kicsúsznak” a segélyrendszerből, noha erre komoly az esély: azok, akiket feketemunkán kapnak, azonnal és örökre kizárják a rendszerből, míg azon önkormányzatok, melyek nem tudnak közmunkát szervezni, nem kapnak költségvetési támogatást a segélyekhez. Az itt élők pedig segély nélkül maradhatnak.

- Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor alapvetően sérül a szociális biztonsághoz való jog. Mindez nem kevesebbet kérdőjelez meg, mint a lét jogát – hangsúlyozza Pataki. A szakember arra is figyelmeztet, hogy már közel négyszázezer olyan ember lehet Magyarországon, aki noha nincs foglalkoztatva, ellátásban sem részesül. A számuk pedig várhatóan  csak nőni fog. Az ellátás nélkül maradottaknál pedig már szó szerint a lét a tét.. - Élni kell, lakni kell, enni kell – sorolja a szakember. Ebben a helyzetben már nem lehet jó döntést hozni, így törvényszerűen nő a feketemunka és a bűnözés mértéke.

- Itt nem a százötvenezer segélyezettről van szó, hanem sokkal többről: mindazokról, akik csak egy kicsivel élnek jobb életfeltételek között, mint a legszegényebbek. Ez pedig már milliós nagyságrendű.

Közmunkások Monokon