Ne szidják a bölcsődét!

Várom, hogy megszólal valaki, és helyre teszi a hajnalban felvert síró kisbabákról meg a bölcsőde idegbajos áldozatairól öblögető demagógokat.

Mindkét gyerekem bölcsődés volt, mindkettő diplomás, háromgyerekes, kiegyensúlyozott ember.

Mert nem a kisbabának rossz korán kelni, hanem az anyukának. Ha a palántát este nyolckor ágyba dugják, és nem üvölt éjfélig a tévé, akkor kora hajnalban ő fogja vidám gügyögésével vagy reggelit sürgető bömböléssel felébreszteni a szülőket.

Aki a gyermekgondozást választja hivatásul, eleve szereti a kicsiket. Aztán évekig tanulja, hogy kell bánni velük. A kismama is jobban jár, ha a gondozónőtől kér tanácsot, mintha öregasszonyok tömik tele a fejét százesztendős babonákkal.

És miért mindig csak a "középosztály" jól ápolt csemetéit védjük? Ki gondol azokra a kicsikre, akik akkor fürödtek, mikor a "bölcsi néni" fürdette őket, és a bölcsődében kaptak először életkoruknak megfelelő egészséges ételt?

Mikor a gyest először bevezették, mindenki tudta, hogy a női munkanélküliséget akarja megelőzni az állam. Ugyanazok a pszichológusok, akik addig azt hirdették, hogy a gyermeknek szinte születése pillanatától közösségre van szüksége, egyszerre azt kezdték prédikálni, hogy hároméves korig csakis az édesanyja kell. (Ezek voltak a mai pszichológusok tanárai.)

Aki a kertből kapálja ki a krumplit, húzza ki a répát, ha főzni akar, és rendben kell tartania egy házat, nem unatkozik, ha nem jár el otthonról, miután megjött a kisbaba. De mit csináljon egy munkához szokott asszony egy nagyvárosi kislakásban? Volt kolleganőm, aki megtanult franciául, és volt ismerősöm, akinek a húga rászokott az italra. Mire a gyerek tízéves lett, meghalt májzsugorban.

Ha még naponta legalább egyszer szopik a baba, amikor közösségbe kerül, a gyermekbetegségeket se fogja elkapni, mert az anyatej véd. A gyerek érdekét nézzük, ne azt, milyen véleménnyel lesz rólunk az anyós, ha bölcsibe adjuk! Az is az ő érdeke, hogy a mamája sikeres, dolgozó asszony, és ne elhízó, unatkozó htb. legyen.

Mivel szoktak érvelni még? A szülő-gyerek kapcsolat is meghitt és szoros lesz, ha amikor együtt lehetünk a gyerekkel, akkor együtt vagyunk vele. Nem csapjuk oda a villamos ülésére az ülni alig tudó apróságot, hogy ne gyűrődjön össze a szoknyánk, és jobban tudjunk beszélgetni az ismerőssel. Őt vesszük ölbe, és megmutatjuk neki a piros autót meg a sárga villamost, akkor is, ha még nem biztos, hogy érti. Este nyolcig ővele foglalkozunk, aztán jöhet a felnőtt élet. Fel a fejjel, fiatal asszonyok! Aki dolgozni tud és szeret, nyugodtan vigye bölcsödébe a gyerekét.

Kemenes Inez

Budapest

 

Lehull a kultúra

Nagy figyelemmel olvastam lapjuk június 13-i számában (péntek - baljós előjel) Para-Kovács Imre nevű szerzőjük Kultúrpolitika címen kifejtett eszmefuttatását. Magam megúsztam a szimpla csesztető, pitiáner és zsaroló jelzővel, munkatársaimat azonban egyenesen lehülyézte a jóravaló skríber. Mindezt csupán azért, mert polgármesterként aggódni mertem kerületem közlekedéséért.

Nos, ha Para-Kovács úr, összeszedve maradék erejét, utánanézne a tényeknek, messzebbre is láthatna. A köröttünk lévő világ oly szép, olyan sokszínű, előle hiba bezárkózni. Túl azon, hogy az én számból soha nem hangzott el, hogy nem adok engedélyt az engedélyköteles építményekre a Szigeten, finoman jelezném, hogy már az első Sziget fesztiválon ott voltam, s azóta mindegyiken kint vagyok. Az idén sem tervezem kihagyni.

Nyilván a vakfoltjára esik az Óbudai nyár rendezvénysorozat, így a részletekkel nem sokat bíbelődő szerző azt sem tudja, hogy az idén már a Sziget Kft. szervezi e nagy múltú kulturális kerületi rendezvényünket, melyre ezúton hívom a kultúra dolgában oly jártas szerzőt.

Ekézni persze szíve joga, közszereplőként gyakran kapok hideget, meleget (többnyire hideget). Tollat most azért ragadtam, mert zavar, ha valaki úgy igyekszik a kultúrhérosz szerepében tetszelegni, hogy közben - miként azt József Attila magáról írta - a kultúra úgy hull le róla, mint ruha másról a boldog szerelemben. Ha a jövőben tolla hegyére kíván tűzni, előtte állok rendelkezésére egy óbudai kisvendéglőben vagy augusztusban a Szigeten.

Bús Balázs

Óbuda-Békásmegyer polgármestere

 

Elvesztett bizalom

2007 májusában az OTP Semmelweis utcai fiókjának hosszú évek óta hűséges ügyfeleként - befektetési munkatársa készséges tanácsára - American Express hitelkártya-szerződést kötöttem. Ehhez - az ígéret szerint - egy számítógépes eszközt, pendrive-ot kaptam volna ajándékba. A pendrive-ra éppen szükségem volt, így örömmel vettem az ajánlatot. A hitelkártyával az előírt feltételekkel és az előírt időszakban vásároltam, majd az előírt feltételekkel szüntettem meg június végén. Ezek után a hitelkártya-számlakivonatokat folyamatosan kaptam, a pendrive-ot nem. Nyár végéig türelmesen vártam, majd egyre sűrűbben érdeklődtem "hogyléte" felől. Kaptam többféle magyarázatot is. Megtudtam, hogy probléma volt az eszközöket szállító kamionnal, hogy majd a dolgok rendeződése után postán kapom meg, stb. Nem érkezett meg azonban a mai napig - több mint fél év elteltével -, noha gyakran reklamáltam, és az ügyintéző is tett lépéseket az ügyben. Vajon teljesíthetetlen ígéretet vállat az OTP Bank Rt.? Vagy simán emberi mulasztás az ok?

További kérdéseim is lehetnének, de már nincs szükségem az ajándékra, hiszen közben beszereztem az eszközt. A veszteségem az ügyben nem is igazán a pendrive, hanem az a bizalom, amelynek az ügyfelet és a választott pénzintézetet kell(ene) összekötnie. Ez az orvos-beteg kapcsolatra hasonlít, mert bizalom nélkül egyik sem működik. Hogyan hihetnék ezek után más ügyben a javaslataiknak? Nyilván lehet másik orvost és másik bankot is választani, a kínálat ez utóbbiból egyre bővül.

Úgy tűnik, az ügyfél közérzete kevéssé számít a legnagyobb pénzintézet óriásgépezetében.

Botfalussy Magdolna

közoktatási szakértő, Budapest

Az elvesztegetett éden

Indulatos írást olvashattunk a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóválasztásával kapcsolatban dr. Csapó Csillától, a város alpolgármester asszonyától (Minőség nem számít, június 4.). Az elmúlt öt évben részese lehettem a színház munkájának, s az elmúlt két évben figyelhettem az alpolgármester tevékenységét is, elsősorban közvetett úton, mivel ő közvetlen kapcsolatot csak a színház igazgatójával tartott fenn. Többek előtt megnyilvánulni, csakis a premierek alkalmával hallottam.

Most végre megtette, még ha az újságban is. "Minden igazgató tudja, hogy megbízása leteltével lecserélhetik. De nem mindegy, kivel!" - írja. És ebben mélyen igaza van. Sokféleképpen értékelhető az első és eredménytelen igazgatóválasztási forduló. Nem sikerült a város közgyűlésének Vasvári Csaba és Szurdi Miklós közül konszenzussal kiválasztani az új direktort. Ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy a közgyűlés összetétele megváltozott. Átíródtak az arányok, semelyik "oldalnak" sincs többsége, tehát kizárólag kompromisszummal, vagy ennek híján, árulással lehet megegyezni bármiről.

Tehát az első forduló nem hozott döntést, ami nem csak úgy értelmezhető, hogy "majdnem sikerült", esetleg úgy is, hogy keressünk olyan jelöltet, akit mindkét oldallal el lehet fogadtatni. Nem ez történt.

Talán Csapó Csilla lehetett volna erre a legilletékesebb, ő elindíthatott volna egy folyamatot, ami már nem kizárólag a jelenlegi igazgató - mindenáron való - megvédéséről szól, hanem az itt játszó társulatról és alkalmazottakról. Áttételesen mindarról, amit most sikeresnek ítélnek meg a városban. Kompromisszumos döntés esetén, ha "elengedik" jelöltjeik kezét az ellenérdekű frakciók - nem hallgatnak vakon a budapesti ajánlásokra, amelyek egyik fél esetében sem kizárólag szakmai, hanem mélyen politikai oldalról érkeztek -, s megállapodnak egy harmadikban, még elszámoltatni sem lehetett volna őket, hiszen ebben a városban semmiképp sem lehet összefogás nélkül eredményesen dönteni, bármit üzennek a fővárosból.

Az alpolgármester asszony, nem vetette fel ennek lehetőségét. Pedig a másik oldal két prominens képviselője vette a fáradtságot, és megkérdezte pártjuk vezetését, gondolkodhatnak-e esetleg más jelöltben. Itt nagy érv lehetett volna, ha elmondhatják, a másik oldal is partner ebben, s nincs is másképpen többség! Igen, sok a feltételes mód. Túl sok.

Maradt az erőfitoktatás az értelmes párbeszéd helyett. Régen talán úgy mondták, pártalternatíva, vagy direktíva. Ezek küzdöttek meg, a társulat és a józan ész felett. A polgármester asszony indulatosan próbálja elhárítani a felelősséget a közgyűlési döntés kapcsán saját magáról, pedig ebben neki legalább akkora része van, mint bárkinek, pontosabban egy kicsivel több.

Végezetül pedig ne, kiáltsunk azonnal kígyót Vasvári Csabára, hiszen öt évvel ezelőtt még Péterffy Attilának gratuláltak a közgyűlés vezetői a választás reggelén, aztán Szurdi Miklós lett igazgató. Ebben a városban ötévenként nem tudja a jobb, hogy mit csinál a bal. A társulat meg csak néz, mint Rozi a moziban.

Réczei Tamás,

a színház leköszönő dramaturgja

 

Hit, felekezet

Alkotmányos alapelvünk, hogy a vallás magánügy. Akkor sem válik automatikusan közüggyé, ha egy politikus a saját és gyermekei hitbéli hovatartozását a nyilvánosság elé tárja. Mind az apára, mind annak - kiskorú! - gyermekeire tekintve sérül ez az alapelv, ha a sajátos családi "pluralizmust" az újságíró nyilvánvalóan dehonesztáló célzattal egy írásfolyamban feszegeti.

Zord materialistaként és minden "antiság" salakjától mentesen: mi lenne akkor, ha egy etnotudatos magyar zsidó politikus azt tenné közhírré, hogy körülmetélését egykoron muzulmán sakter hajtotta végre?

Ezt nem Orbán Viktor védelmében, ám halálosan komolyan kérdezem a lap szerzőjétől (Révész Sándor: A múlt köde, május 31.) és mindenki mástól is.

Szabó Sándor

Budapest

 

Én sem gondolom, hogy közszereplők hitbéli meggyőződése a közre tartozik, ebben az esetben azonban apa vezetése alatt álló párt félretájékoztatta a közvéleményt annak érdekében, hogy azt higyjék, a pártelnök a "vallásos családok" szokásait követi. Itt politikai haszonszerzésről, hamisításról van szó, ennek leleplezése az újságíró feladata.

Révész Sándor