"Gazdag ország lesz (Magyarország). Megismételjük a fejlődésben a múlt század végét, életszínvonalban meghaladjuk Ausztriát. Nagy egyetemi központok lesznek itt, élénk lesz a tanulási kedv, legnagyobb üzletággá a turizmus válik. Meghatározó lesz a kreativitás, és eltűnőben a szegénység. Akkorra a térség centrumává válunk, az Európai Unión belül domináns lesz a magyar tőke, és virulni fog a kultúránk. Érvényre jut végre a magyar ember leleménye, tehetsége, szorgalma, életrevalósága: Európa legvirágzóbb országa leszünk" - ezt nyilatkozta 1999 végén egy több mint meghatározó honi üzletember a Magyar Nemzetnek arra a kérdésre válaszolva, hogy mit mesél unokáinak a jövőről.
Pont és ellenpont
"Az elkövetkező tíz-tizenöt évben Magyarország az unió legszegényebb állama lesz" - nyilatkozta ugyanő csaknem tíz évvel később, 2008 februárjában a Figyelőnek. Vélekedése szerint hazánk sorsa már 7-8 nagy kötvénytulajdonos kezében van, így a politika mozgástere erősen korlátozott. Majd így folytatta: "Egy ilyen elszegényedő országban nagyon meg kell gondolnia egy befektetőnek, hogy hová és mennyit invesztál".
"Átláttuk, hogy itt a továbbiakban nincs nagy jövő a cégünk előtt. Erőteljesen nyitottunk tehát a külvilág felé, ott pedig kellett az, amit csináltunk, és ennek köszönhető, hogy a cég értéke a 10-15-szörösére nőtt" - mondta ugyanez az üzletember.
A Figyelő kérdésére úgy vélte: nem arról van szó, hogy itthon megszűntek volna az üzleti lehetőségek, hanem egyszerűen "megunta a szubjektív megkülönböztetést, az irigységet".
"A környező országokban a városok hívnak bennünket és segítenek. Dinamikusabban fognak fejlődni, mint Magyarország! Régen, már 2002-ben mondtam például, hogy Szlovákia elhagy bennünket" - hangsúlyozta 2008 elején az üzletember.
Az MTI 2008. május 15-i tudósítása szerint a VOSZ-elnökválasztás kapcsán emberünk kijelentette: "ha nem történik változás a gazdaságpolitikában, akkor a következő tíz év kudarc lesz Magyarország számára, a külföldi tőke pedig elkerüli a magas adók miatt. A vállalkozásoknak olyan kormányra van szüksége, amely többséggel rendelkezik, és reformokat hajt végre".
Kitalálták vagy sem: Demján Sándorról, a leggazdagabb magyarról van szó, akinek cége a TriGránit legalább 500 milliárd forintot ér.
"Nemzeti konszenzus kellett volna, a politikusok nagyobb hazaszeretete, a hatalom szeretete mellett. Az államigazgatás szénáját rendbe kellett volna tenni. Reform és reform kellett volna szünet nélkül, még az uniós csatlakozás előtt. Ezt az esélyt azonban Magyarország elmulasztotta. Lényegét tekintve ma sem történik semmi, gyökeres reformok nincsenek" - mondta a Figyelőnek. Szerinte: "a Fidesz rendezett állapotban adta át az országot 2002-ben, a párt bűnéül azt rótta fel, hogy kormányzásuk négy éve alatt egyetlen társadalmi alrendszert sem alakítottak át".
"(...) állítom: a politika az elmúlt másfél évtizedben kimondottan negatív szerepet játszott Magyarország versenyképességének alakulásában. Ez alól egy periódus jelent kivételt: a Bokros-csomagnak voltak előremutató elemei is, s nagyon jó volt Surányi György jegybankelnök árfolyam-politikája, amivel a gazdasági ösztönzést az árfolyamon keresztül gyakorlatilag megteremtette" - mondta Demján a Világgazdaságban 2004. május 20-án.
Miközben a magyar politikai elit teljesítményét kétellyel és fenntartással szemléljük, s az elmúlt tíz évet a legkevésbé sem tartjuk magyar sikertörténetnek, mégis hajlunk arra, hogy Demján fent idézett véleményeiben a végletességet lássuk. Megfogalmazása pró és kontra is, hihetetlenül éles. Egészen elképesztően, sőt a realitást messze meghaladóan bizakodó 1999-ben, s ugyanígy borús 2008 februárjában. Az övéhez képest a parlamenti ellenzék nemzethalál víziója csak enyhe előjáték.
Demján 1999-es hurráoptimista interjújával egy időben így írt a Világgazdaság egy világbanki tanulmányra hivatkozva: "Magyarország 13-17 év alatt érheti utol az EU három legszegényebb országát az egy főre jutó GDP tekintetében. Ehhez 'csupán' arra lesz szükség, hogy az átlagos össztermék piaci dollárárfolyamon számolt értéke hét százalékponttal gyorsabban nőjön, mint a spanyol, a portugál és a görög mutató".
Ekkor, 1999-ben, kis kerekítéssel 13000 dollár volt az egy főre számított bruttó nemzeti érték Görög- és Spanyolországban, valamint Portugáliában, s 5000 dollár Magyarországon. Ami akárhogyan is nézzük, figyelemre méltó különbség. Ez egy másik hang, egy másik aspektus. Köszönő viszonyban nincs Demjánéval. Tegyük hozzá, azóta egyetlen évben sem fordult elő, hogy az átlagos össztermék piaci dollárárfolyamon számolt értéke hét százalékponttal gyorsabban nőjön, mint a spanyol, a portugál és a görög mutató...
"Összefoglalásul azt a véleményemet szeretném megfogalmazni, hogy az 'éllovasból sereghajtó' szindróma nem tekinthető meglepetésnek. Azok az országok (Szlovákia, Románia és a balti államok), amelyek a közbeszédben ma 'bezzegországok'-ként szerepelnek, most jutottak olyan egyszeri növekedési lehetőséghez, amelyhez a magyar gazdaság az 1990-es évek közepén. Ezt túlbecsülni hiba, lebecsülni bűn volna. Ez persze nem jelent felmentést a rossz kormányzati politika felelőssége alól, bármelyik kormányzati ciklusban is történt az" - írja Reform és rendszerváltás című, a Rubiconban megjelent cikkében Vigvári András közgazdász.
A történelmi folyóirat idei 2-3. összevont száma éppen az elmúlt másfél évszázad négy magyar felzárkózási kísérletét vette górcső alá. Miközben önmagunkhoz képest sokat léptünk előre, a négy kísérlet összességében sikertelen volt. Ma távolabb vagyunk a világ legfejlettebb országaitól, mint bármikor a történelemben.
Ha ez impulzusnak kevés a magyar politikai elit számára - amely sajnálatosan leginkább csak a hatalommegtartás és hatalommegragadás tárgykörében képes gondolkodni és cselekedni -, akkor megérdemeljük magunkat.
