A diktatúra és a demokrácia közötti különbségnél nincs lényegesebb.

Szívemből beszélt az elnök úr akkor is, amikor rámutatott, álságosan kapcsolta rá magát a forradalom tagadásából született állampárt a forradalomra, amikor 1989. október 23-án saját hatáskörben kiáltatta ki az új köztársaságot, hűséges káderével, Szűrös Mátyással, akit most a jobboldalon a köztársaság alapító atyjaként ünnepelnek. Bizony igaz, hogy az MSZMP nem forradalmi szakítást akart a Kádár-rendszerrel. Ezért is lett volna olyan fontos, hogy a köztársaság első elnöke az állampárt legnépszerűbb vezetője, a mai jobboldal másik idolja, Pozsgay Imre legyen.

No de mivel bizonyítja Sólyom az MSZMP sanda szándékait? Azzal, hogy "a demokratikus szocializmus és a polgári demokrácia kettősségét csak a szabad választások után törölte az október 23-án kihirdetett alkotmányból az Országgyűlés". De hiszen Nagy Imre és a forradalmárok nagy többsége éppen hogy a demokratikus szocializmusban hitt, s a Sólyom által említett hazug vádaknak, melyeket Nagy Imre a halált is vállalva visszautasított, pont az volt a lényegük, hogy a szocializmust akarták megdönteni! Itt valóban hivatkozhatunk a realitásokra. Ma a demokrácia egyetlen reális lehetősége a mai demokraták nagy többsége szerint a polgári demokrácia. De '56 demokratáinak többsége a demokratikus szocializmust gondolta annak. Őket nem igazolta a történelem, reméljük, minket majd igazol. Akár igen, akár nem, a demokraták akkor is sokfélék voltak. '56 demokratái között egyáltalán nem egyenlő arányban, de voltak kommunisták, szociáldemokraták, liberálisok, konzervatívok és harmadik utasok egyaránt.

"A lényeget tekintve nincs annyi ötvenhat, ahány ember" - mondja Sólyom László. Amennyiben a diktatúra elleni lázadás a lényeg - és az -, akkor ez a mondat önmagában véve igaz. De nem vehetjük önmagában, mert előzményre utal, és utalásként már hamis és nagyon csúnya. Göncz Árpád mondta, hogy "annyi '56 van, ahány ember". Sólyom elődje, '56 életfogytiglanra ítélt hőse, aki a diktatúra évtizedeiben kevesedmagával éltette a forradalom emlékét. Az ő autentikus '56-osságát kérdőjelezte meg Sólyom, holott Göncz egyáltalán nem arról beszélt, hogy '56-nak annyi lényege van, ahány ember. Az viszont szent igaz, hogy a világnézeti irányultság, az érzelmek, az élmények kombinációja tekintetében mindenki '56-ja más.

Sólyom visszatért a Horn Gyulától tavaly megtagadott kitüntetésre is. Sólyom tavalyi döntését helyesnek vélem, nem annak alapján, amit Horn '56-ban tett, hanem annak alapján, amit akkoriban a megtorlás időszakáról nyilatkozott. Ezt tavaly meg is írtam (HVG, 2007. Június 27.), de most nem idézem, mert jó érzésű ember nem támadja azt, aki nincs válaszképes állapotban. Sólyom erre sajnos nem volt tekintettel, s ráadásul a megtagadás okát is úgy határozta meg, ahogy szerintem elfogadhatatlan: "akinek köze volt a Nagy Imre és társai elítéléséhez, a Magyar Köztársaság állami kitüntetését nem kaphatja meg". Ezen az alapon Pál sem lehetne szent, mert köze volt Szent István vértanú kivégzéséhez.