Egy szippantásnyi felejtés

A műtétek során használt altatógázok nem csak a fizikai fájdalom tompítására használhatóak - állítják a kaliforniai egyetem kutatói.

Néhány szer képes arra, hogy megakadályozza az erős érzelmi reakciókat kiváltó eseményekhez kapcsolódó emlékek rögzülését, így például elkerülhetővé válik a poszttraumás stressz kialakulása.

Sokan úgy gondolják, hogy altatáskor a páciensek azonnal eszméletüket vesztik, holott ez nem így van. Kis mennyiségű altatógáz csak az emlékezetet gátolja, ám a páciens ébren marad.

A kaliforniai kutatók kísérletük során egy csoport önkéntest kezeltek sevofluran altatógázzal, egy kontrollcsoportot pedig placebóval, majd különböző képeket mutattak nekik. A képek között érzelmileg semlegesek, mint pl. kávéscsésze, és megrázóak is voltak, pl. egy véres, csonkolt kéz. Egy hét múlva megkérték a kutatásban részt vevőket, hogy emlékezzenek vissza annyi képre, ahányra csak tudnak. A placebóval kezelt csoport a megrázó képek 29 százalékára, a semlegeseknek a 12 százalékára emlékezett, az altatógázzal kezeltek viszont mindössze 5 százalékát tudták felidézni a felkavaró képeknek, a semlegeseknek is csak 10 százalékát.

Az agy képalkotó eljárásos vizsgálata kimutatta, hogy a sevofluran megzavarja az amigdala és a hippocampus - azaz az érzelmekért és a hosszú távú memóriáért felelős részek - közötti kommunikációt. Amennyiben sikerül pontosan megérteni, hogyan akadályozza meg a gáz az emlékek kialakulását, a súlyos események után törölni lehetne az érzelmi emlékeket, így nem lépne fel posztraumás stressz.

A már beágyazódott emlékek törlése azonban nehezebb feladat. Egy New York-i kutató szerint a kellemetlen emléket elő kell hívni, mert mobil állapotban könnyebb őket manipulálni. Patkányokon végzett kísérlete szerint az állatok elfelejtik a korábban megtanult kapcsolatot egy bizonyos hang és az elektromos sokk között, ha az adott hangot az altatógáz hatása alatt játsszák le nekik.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.