Gyöngy munkája egy nagy múltú sajtóműfaj kitűnő összefoglalása, melyben megtalálható mindenki, akinek rajzát, illusztrációját 1848 és 2007 között megjelentette valamelyik humorisztikus lap. Pontosabban kettő. A szerkesztő ugyanis azt a kritériumot állította, hogy legalább két lapot kell referenciái közt tudnia annak, aki könyvében szócikk lesz. Az ugyanis már garancia lehet a minőségre, ha valakinek két redakcióban is igent mondtak annak idején. Így jött össze 937 magyar ceruzavirtuóz portréja. De bekerülhetett volna még további ötszáz, ha valamivel többet sikerül kideríteni az életükről annál, hogy voltak és publikáltak.

A szerző - lapunk Budapest mellékletének egykori munkatársa - öt év munkával átlapozta százötvenkilenc esztendő összes humorújságját. Ezek címeit évenkénti bontásban közzé is teszi könyvében, sőt a karikaturisták szignóit is, és minden alkotótól közöl rajzot.

Hát akkor most üssük fel a lexikont, és próbáljunk válaszolni a bevezetőben feltett kérdésekre. Kin nevetett például Petőfi? Szeremley Miklós rajzain minden bizonnyal, hisz Szeremley magát a költőt is megrajzolta azon a vicces ábrázoláson, amely a Tízek Társaságán csúfolódott. S persze ő volt, akivel a magyar karikatúratörténet elkezdődött, ő indította párizsi mintára az első magyar humorlapot: a Charivarit (magyarul: Dongót). A kiegyezés évében indult aztán a Borsszem Jankó, a boldog békeidők vicclapja, melynek már Jankó János és Homicskó Atanáz volt a vezérrajzolója. Ők körülbelül azt a világot vetették papírra, amelyet Mikszáth megírt. Ady idejében, a tízes években aztán már Bér Dezső vezette a Borsszem Jankót, s Major Henrik, Pólya Tibor, Feiks Jenő rajzolta a Nyugat nagy nemzedékét a kávéházi asztaloknál. A két háború közötti időszak talán legnagyobbja, Gáspár Antal még a Borsszem Jankóban kezdte, de már a Ludas Matyiban fejezte be pályafutását, a kettő között pedig leginkább a Pesti Hírlapot látta el portrérajzaival és vicceivel. Kitűnő rajzolókat foglalkoztattak az akkori sport-, mozi- és színházi lapok is. A második világháború után a Szabad Száj, majd annak betiltásával a Ludas Matyi köré gyűltek a legjobb karikaturisták. A legtöbb címlapot 1953-ig Pályi Jenő rajzolta, később Toncz Tibor, Pusztai Pál, Szür-Szabó József, Balázs-Piri Balázs, Sajdik Ferenc, Kaján Tibor határozta meg a lap arculatát. A rendszerváltás környékén tűnt fel mások mellett Tónió és Marabu - ők az adattárban polgári nevükön szerepelnek -, tehát: Tóth Antal és Szabó László Róbert.

A gúnyrajzlexikont lapozgatva döbbenünk rá, hogy ki mindenki alkotott ebben a műfajban, aki másról híres. A nagy írók, költők közül Jókai Mór, Nagy Endre, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes, Színi Gyula. Továbbá rangos festők egész sora: Rippl-Rónai, Gulácsy, Fényes Adolf, Egry József vagy Csók István, aki címlapot is rajzolt a Borsszem Jankóban. Voltak jókezű színészek, Darvas Iván és Gellért Lajos például, vagy Kürthy György. Akadtak rajzolók, akik külföldön is nevet szereztek: Vértes Marcell, Korber Leó, Erdei Viktor, Gellért Hugó, Lányi Dezső, Faragó József és Géza vagy Farkas Jenő. S nagy ígéretek, akik fiatalon meghaltak: Jankó János fia, Elemér például csak húsz évet élt.

Gyöngy Kálmán önmagát is beírta a "karikatúratörténetbe", méltán. Nem csak ezzel a könyvvel. Emlékszem, úgy 2000 táján húszmillió forintra perelte őt valamelyik francia cég egy nálunk megjelent illusztrációja miatt. A rajz ugyanis kíméletlenül ábrázolta a csatornázási művek privatizációjának körülményeit. Szerencsére a felháborodott vállalat nem nyert, de ha nyert volna, ez a Gyöngy-rajz lett volna a magyar sajtó egyik legdrágább karikatúrája. Igaz, ölni is akartak már gúnyképért...

Gyöngy Kálmán él, s azt mondja, mindhalálig folytatni fogja adattára tökéletesítését. Hát, Isten éltesse!

Karikaturisták karikatúrája a régi Ludasból