Hazahozták az Afganisztánban hősi halált halt katona holttestét

Hazahozták az Afganisztánban hősi halált halt Kovács Gyula holttestét hétfőn. A katona holttestét szállító AN-26-os katonai szállító repülőgép hétfőn 18 órakor az egyik hangárból gurult a katonai tiszteletadás helyszínére a kecskeméti légibázison.

Az MTI információi szerint egy-két órával korábban landolt a holttestet szállító repülő Kecskeméten. Érkezését előre nem jelentették be.

A MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison megjelent Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Havril András vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Tömböl László altábornagy, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is.

A katonai szállítógép Kölnből hozta Kecskemétre a Kovács Gyula holttestét. Afganisztánból Németországba a német légierő gépe szállította a koporsót.

A repülőtéren katonai tiszteletadással fogadták a posztumusz hadnaggyá előléptetett tűzszerész koporsóját.

A repülőgépről a tűzszerész bajtársak hozták le a nemzeti színű lobogóval letakart koporsót, majd Hajdu Gábor ezredes, a tűzszerészek parancsnoka a koporsót fogadó Szekeres Imre miniszternek jelentett. Ezután a koporsót egy gépjárműre tették.

A gépkocsit Szekeres Imre miniszter, a honvédség vezetői, díszőrök és az elhunyt hozzátartozói katonai sorfal előtt kísérték el a díszszázad elé, s közben a gyászinduló szólt. A katonai tiszteletadás után a katonazenekar eljátszotta a himnuszt.

A koporsót szállító gépkocsi katonai kísérettel indult a temetés színhelyére, Szeghalomra. Kovács Gyula hadnagyot kedden temetik el.

Június 10-én Afganisztánban, egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben vesztette életét a 30 éves Kovács Gyula. A tűzszerészt a honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő.

Az eddigi adatok azt mutatják, hogy Kovács Gyula főtörzsőrmester mindent szabályosan tett, és védőruha is volt rajta.

A katonai hatóságok arról értesítették a Baghlan tartományban szolgáló magyar tartományi újjáépítési csoport tűzszerészeit, hogy egy mellékúton házilagos készítésű bomba robbant egy civil teherautó alatt. Az amerikai járőrök biztosították a helyszínt, majd kérték, hogy a magyar tűzszerészek vizsgálják át a területet. A tűzszerészek egy robot segítségével az úttest alatt elásva találták egy másik robbanóeszközt is, azt azonban a súlya miatt a gép nem tudta kiemelni, ezért volt szükség a szakember beavatkozására. A tűzszerész egy horgot akart az eszközre rátenni, hogy elvontathassák, ekkor robbant fel a szerkezet.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter intézkedett az eset kivizsgálására.

A magyar újjáépítési csoport 2006 ősze óta szolgál Baghlan tartományban. A közép-ázsiai országban állomásozó, körülbelül 47 ezer fős, több nemzetiségű kontingensben 250 magyar katona szolgál. Az afganisztáni magyar újjáépítési csoportban kilenc tűzszerész szakember dolgozik. A misszióban ez volt az első magyar halálos áldozat, korábban csak könnyebb sérüléseket szenvedtek a katonák.

Kovács Gyula a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj első speciális századának parancsnoka volt, másodszor tartózkodott Afganisztánban.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.