Bush: Fogjátok el Oszamát!

Az amerikai hadsereg Delta kommandója brit és pakisztáni segítséggel újabb kísérletet tesz Oszama bin Laden elfogására vagy megölésére. A londoni Times vasárnapi kiadása szerint George W. Bush amerikai elnök még mandátumának januári lejárta előtt bosszút akar állni a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokért.

Az immár szinte kizárólag az elnök történelmi örökségével foglalkozó Fehér Ház úgy véli, hogy ha Szaddám Huszein rezsimjének megdöntése után az al-Kaida vezérét is sikerülne kiiktatni, Bush egy biztonságosabb világot hagyna maga után. A brit lap azt állítja, hogy védelmi és titkosszolgálati források mindkét fővárosban megerősítették a hadművelet hírét.

Bush 2001. szeptember 11-e után azt ígérte, hogy kézre kerítik és felelősségre vonják Oszama bin Ladent. A szaúdi származású terrorista vezér azonban az afganisztáni Tora Bora barlangrendszernél 2001. decemberben vívott harcok során egérutat nyert, immár hét esztendeje bujkál, és időről időre még üzenetet is intéz híveihez. Tartózkodási helye ismeretlen, de egyes hírszerzési források feltételezik, hogy Pakisztán autonóm törzsi területei közül a legészakibb, hegyvidéki, az afganisztáni Kunar tartománnyal határos Badzsaurban él, ahol mintegy 600 ezer, főleg pastu nemzetiségű lakos él.

A Delta kommandó - amelynek a Pentagon sokáig még a létezését sem erősítette meg - a brit tengerészgyalogsághoz tartozó Különleges Hajózó Szolgálat (Special Boat Service - SBS) embereivel együtt északnyugati irányba, az afgán határ felé próbálja szorítani az al-Kaida Badzsaurban lévő erőit. Ebben a brit Különleges Felderítő Ezred (Special Reconnaissance Regiment - SRR), illetve az amerikai Biztonsági Koordinációs Részleg (Security Coordination Detachment - SCD) által a helyszínen gyűjtött hírszerzési adatokra támaszkodik. Az afgán határon nagy létszámú amerikai és brit erők várják, hogy Bin Laden és kísérete lőtávolba kerüljön. A térség fölött napi 24 órában pilóta nélküli repülőgépek keringenek, amelyek minden nagyobb mozgást érzékelnek. A Las Vegas térségében, a nevadai sivatagban lévő Creech légi támaszpontról műholdas kapcsolaton keresztül irányított Predator és Reaper típusú repülőgépek rakétákkal csapást is tudnak mérni a kiválasztott földi célpontra.

A nagy kérdés Pakisztán együttműködése. Pervez Musarraf elnök a Times szerint áldását adta az akcióra, de a pakisztáni titkosszolgálat, a Szolgálatközi Hírszerzés (Inter-Agency Intelligence - IAI) lojalitása legalábbis megkérdőjelezhető. Iszlámábádból - Washington ösztönzésére és pénzén - hosszú évekig támogatták az Afganisztán szovjet megszállása ellen harcoló Bin Ladent, aki jó személyes kapcsolatokat épített ki az IAI helyi vezetőivel. Még mindig nem tudni, hogy a szolgálat kinek az oldalán áll. Amerikai félelmek szerint az al-Kaida megkap minden, Iszlámábádnak átadott titkos értesülést - másrészt a CIA és a Pentagon Pakisztántól is jut ilyesmihez. Robert Gates amerikai védelmi miniszter a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a fegyveres ellenállással szemben az USA "az általuk óhajtott szintig" vállal partnerséget Pakisztánnal. Iszlámábád az elmúlt napokban tiltakozott, mert a határtérségben Afganisztánból Pakisztánba visszahúzódó tálib fegyveresekre kilőtt amerikai rakéta megölt tizenegy kormánykatonát.

Atombomba-tervrajzok svájci számítógépen

Korszerű, kisméretű nukleáris robbanószerkezet tervrajzait is tartalmazta az a számítógép, amelyről egy terabájt (1024 gigabájt) információt töröltek le a svájci hatóságok. Az ENSZ atomenergia-ügynöksége, az IAEA által felügyelt művelet előtt részletesen átvizsgálták a Tinner családtól lefoglalt, erős titkosító programokkal védett gépet. A svájci Friedrich Tinner, illetve két fia, Marco és Urs a pakisztáni A. Q. Khan európai értékesítési hálózatának volt a tagja, és a feltételezések szerint részt vett az atomtechnológia Líbiának és Észak-Koreának, illetve Iránnak való átadásában. A tervrajzok alapján Észak-Korea vagy Irán a meglévő rakétáival is célba juttatható robbanófejeket gyárthat - ha megkapták az adatokat. A rejtélyes számítógépről az ENSZ egyik volt vezető fegyverzetellenőre, David Albright ír jelentéstervezetében, amelyről a vasárnapi amerikai lapok számoltak be. Marco és Urs Tinner rács mögött várja a bírósági felelősségre vonást - bár utóbbi esetében felmerült, hogy évek óta az amerikai titkosszolgálatoknak dolgozott.

Az amerikai rakétacsapás ellen tüntetnek
Az amerikai rakétacsapás ellen tüntetnek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.