Lejátszották a Nagy Imre-perben éppen ötven éve hozott ítéletek hangfelvételét; vasárnap Budapesten, a zsúfolásig telt Centrális Galériában az volt hallható, amint Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót halálra ítélték.

A per többi vádlottját, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes vezetőjét életfogytiglani, Donáth Ferenc szocialista politikust 12 évi, Jánosi Ferencet, Nagy Imre vejét 8 évi, Tildy Zoltánt, Nagy Imre államminiszterét 6 évi, Vásárhelyi Miklóst, Nagy Imre sajtófőnökét 5 évi börtönbüntetésre ítélték. A népbírósági tanács vagyonvesztésre is ítélte a vádlottakat, és az életben maradókat nyolc-tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Vida Ferenc, a tanács elnöke a hangfelvételek tanúsága szerint azt hangsúlyozta, hogy a vádlottak mindegyikét, igaz különböző mértékben, de bűnösnek találta a népi demokrácia megdöntését célzó szervezkedés vezetésében vagy a szervezkedésben való részvételben, illetve összeesküvésben, Maléter Pállal szemben pedig ezen kívül a kémkedés és a zendülés vádja is bebizonyosodott szerinte.

Az ítélet indoklásában a bíró felhozta, hogy Nagy Imre már 1955 végén megkezdte az államellenes összeesküvését, körülötte jelentékeny pártellenzéki és értelmiségi csoport alakult ki, amely a szocializmus felszámolását tűzte ki célul. Ugyanígy bebizonyítottnak mondta az ítélet a hangfelvétel szerint Nagy Imre befolyásának növekedését a Petőfi Körben és az Írószövetségben, valamint megállapította, hogy "jobboldali, elhajló nézeteit az Öt alapelv című programban tette közzé".

Ezzel a ténykedésével Nagy Imre utat nyitott a sovinizmusnak és a demagógiának, amellyel "a tényleges hibákat felnagyították" - hangzott el ötven évvel ezelőtt - és ez az akció aztán 1956 nyarán és őszén felerősödött. A "szervezett, zárt csoporttól" Nagy Imre elvárta, hogy utasításait konspiratív módon hajtsák végre - mondta a bíró, aki külön megemlítette a jugoszláv nagykövetséggel kialakított szoros kapcsolatot, amelyet a vád tanúi szerinte alátámasztottak.

Vida szerint 1956. október 23-án kihasználta a Nagy Imre-kör a forradalom adta lehetőségeket, és átvette a hatalmat, ezután október 28-án pedig ráerőltette akaratát a pártvezetésre, amely forradalomnak és szabadságharcnak nyilvánította az eseményeket. Az ítélet azt is a szemére vetette a Nagy Imre-körnek, hogy a nemzetőrségbe október 30-tól felkelőket soroztak javarészt, majd mintegy háromezer embert letartóztattak. Nagy Imre súlyos bűne volt továbbá - állította a bíróság -, hogy november 4-én a szovjetek elleni harcra buzdított.

Maléter Pállal szemben kimondta az ítélet indoklása, hogy már október 28. előtt átállt a felkelőkhöz, és köze volt a Köztársaság téri pártszékház ostromához. Bűne volt továbbá az ítélet szerint, hogy a Budapestre vezető utakat elzárta a szovjet katonák előtt.

Gimes Miklóssal szemben azt hozta fel az ítélet indoklása a felvétel tanúsága szerint, hogy az "ellenforradalom" leverése után az illegális Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom élére állt, valamint szerkesztette az Október huszonharmadika című, a Kádár-rendszerrel szembehelyezkedő lapot. A bírói ítélet az enyhítő körülmények figyelembe vétele ellenére is csak halálbüntetés kiszabása lehet - mondta a bíró.

Nagy Imre az utolsó szó jogán azt mondta: "A halálos ítéletet a magam részéről igazságtalannak tartom (...), elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom az (...), hogy a magyar nép és a nemzetközi

munkásosztály felment a súlyos vádak alól, amelyekért nekem életemet kell áldoznom. Úgy érzem, eljön majd az idő, amikor igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben. Kegyelmet nem kérek. Úgy érzem súlyos tévedés, bírói tévedés áldozata vagyok."

Maléter Pál és Gimes Miklós kegyelmet kért.

A hangfelvétel lejátszása után Gálffi László színművész felolvasta az 1958. június 16-án éjfélkor a Kossuth Rádión leadott közleményt a bírói ítéletről, amely egyúttal azt is tartalmazta, hogy az ítéletet végrehajtották.

A vasárnap záróprogramon megjelent többek között Mécs Imre egykori 1956-os halálra ítélt és Rácz Sándor, a Budapesti Munkástanácsok 1956-os elnöke.

Az esemény végén egy idős férfi a közönségből néhány mondatban hangosan kifejtette, hogy a politikusoknak ebből a perből tanulniuk kellene, Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 - a Kossuth téri tüntetőket tömörítő szervezet - ügyvivője pedig bekiabálta, hogy hétfőn a "gyilkosok és az árulók" koszorúznak a Nagy Imre-szobornál, de ők is ott lesznek.

Nagy Imrén és két társán 1958. június 16-án hajnali öt órakor hajtották végre az ítéletet. A kivégzés után az összedrótozott, kátrányba tekert holttesteket arccal lefelé koporsóba tették, majd jeltelenül elföldelték a börtön sétálóudvarán. A holttesteket tartalmazó koporsókat 1961. február 24-én szállították át a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába, ahol hamis nevek alatt - Nagy Imrét Borbíró Piroska néven - jeltelen sírba helyezték őket. A sírokat 1989 tavaszán azonosította az exhumálást végző bizottság.

Mink András: Moszkva rendelt, Kádár végrehajtott

A Nagy Imre és társai ellen folytatott koncepciós pert a Szovjetunió vezetője, Nyikita Hruscsov kérte a kádári vezetéstől - mondta az MTI-nek Mink András történész, aki a per teljes hanganyaga e heti, vasárnap este záruló  lejátszásának szervezője volt.

A per a nemzetközi viszonyok függvénye volt, leginkább a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolata miatt, hiszen az ügynek volt jugoszláv szála is. A per akkor haladt előre, ha a két állam között nézeteltérés támadt, amikor pedig enyhülés következett be, akkor elakadtak a kihallgatások. Mink András szerint a tárgyalás forgatókönyvében meghatározó szerepe nem lehetett Kádár Jánosnak, igaz 1958 derekán igyekezett kihasználni a két ország közötti "mosolyszünetet", így kaphatott felhatalmazást a per befejezésére.

Hogy egyáltalán lesz per, az 1957 márciusában dőlt el, amikor Moszkvában szovjet-magyar csúcstalálkozóra került sor. Ennek következtében 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak - mondta a történész.

Mink András beszélt arról, hogy a börtönben a vádlottakat szigorúan elkülönítették egymástól. Fűtetlen magánzárkákban laktak, még a napi egyszeri sétát is megtagadták tőlük, betegségükre pedig nem kaptak orvosi ellátást, ami miatt kiújultak Nagy Imre szívpanaszai. Fizikai fenyítést azonban nem alkalmaztak velük szemben.

A per koncepciója volt, hogy a Nagy Imre-csoport már 1955-től készült megdönteni a szocializmust Magyarországon. Ennek érdekében tárgyaltak nyugati országok diplomatáival, valamint fegyveres szervezkedést és zendülést készítettek elő a pártállammal szemben. A pert előkészítendő, a fenti vádak bevallatása érdekében folyamatosan kihallgatták őket Rajnai Sándor vezetésével. Végül összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. Ebben a névsorban még Donáth Ferenc is a halálra ítélendők között szerepelt, a változásra egyelőre nincs magyarázat - folytatta a történész.

Megemlítette, hogy Maléter Pál volt honvédelmi minisztert külön katonai perben szándékoztak elítélni, végül úgy döntöttek, hogy ő is a Nagy Imre-perben lesz halálra ítélve, annak ellenére, hogy nem volt különösen szoros kapcsolata a miniszterelnökkel. Maléter Pál azonban ugyanakkor a per során is mindvégig bízott abban, hogy méltányos ítéletet hoznak ellene.

A per 1958 február 5-én megkezdődött, akkor Radó Zoltán volt a népbírósági tanács elnöke; ő némileg megengedte az érdemi védekezést is. Ezt a belügyi alkalmazottak fel is rótták neki, majd a pert - pótnyomozásra (ami soha nem történt meg) hivatkozva - szovjet nyomásra félbeszakították. Hruscsov átmeneti enyhülési politikáját ugyanis megkérdőjelezte volna egy halálos ítéletekkel terhelt koncepciós per. A júniusi folytatást éppen az indokolta Kádárék szemszögéből, hogy megint megromlott a jugoszláv-szovjet viszony - magyarázta Mink András.

Az 1958. június 9-15. között lezajlott zárt és gyorsított bírósági eljárás során Nagy Imrét és társait a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel, illetve szervezkedés vezetésével, a volt miniszterelnököt ezenkívül hazaárulással, Malétert pedig zendüléssel is vádolták. A vádak alapján lehetett tudni, hogy Nagy Imrére halálos ítélet várt, de Maléter Pál és Gimes Miklós újságíró ugyancsak erre számíthatott. A per koncepciós jellegét az is alátámasztja, hogy a volt kormányfő kettejük közül egyikkel sem volt közelebbi kapcsolatban - mutatott rá a történész.

A per alatti törvénytelenségek közül Mink András kiemelte azt, hogy a vádlottak a vizsgálati szakaszban nem konzultálhattak ügyvédjeikkel, akiknek pár nap alatt kellett elolvasniuk a több ezer oldalas peranyagot. Törvénytelenség volt ezen kívül az, hogy nem elölről kezdték a tárgyalást, hanem a februári mintegy folytatásaként, valamint a zárt tárgyalás is sértette a vádlottak jogait. Az sem volt jogszerű, hogy a vádlottak nem hallhatták egymás vallomásait, egyedül Nagy Imre - akivel a tárgyalás kezdődött - hallhatta összes társa megnyilvánulásait. Ugyanígy a törvénytelenség kategóriájába tartozott, hogy a pénteki tárgyalási napon elutasította a bíró a vádlottak bizonyítási indítványait, valamint az, hogy tanúkat csak a vád hozhatott a perbe. Különösen figyeltek arra, hogy az MSZMP akkori első titkárának, Kádár Jánosnak a szerepéről ne essék szó, mivel egy ideig ő is a forradalom ügye mellett állt - fejtette ki.

A perben azért hozhattak ilyen szigorú ítéleteket, mert a Kádár-rendszer konszolidációja megindult - folytatta Mink András -, ugyanakkor az már korántsem biztos szerinte, hogy a szovjet pártvezetés is ennyire véres leszámolást akart volna 1958-ban.

(MTI)