Az integrációban gyo-sa(bba)n haladni akarók szövetsége mellett érvelt Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament CDU-s elnö-ke, Gunther Krichbaum (CDU), a Bundestag Európa-ügyi bizottságának elnöke, valamint Theo Sommer, a neves publicista, a hamburgi Die Zeit hetilap kiadója. Az elkötelezett, de realista európainak számító luxemburgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker szintén úgy látja: az elszánt és integrációképes EU-tagállamok csoportjából bizony előbb-utóbb ki fog alakulni a kemény mag Európája.

Valami olyasmi, amit 1994 szeptemberében két német keresztény-demokrata politikus, Wolfgang Schäuble és Karl Lamers javasolt. A Schäuble-Lamers páros szerint az integrációt az 1950-es években elindító hat tagállamnak – természetesen német-francia vezetéssel – olyan elmélyített és megerősített együttműködést kell folytatnia, amelynek előrehaladását más tagországok vétóikkal nem lassíthatják. Az európai kemény magot ugyanakkor nyitottnak képzelték el, a belső körhöz bármikor csatlakozhat egy addig kívül maradó tagállam – a német konzervatívok akkoriban egy legfeljebb 16 országból álló integrációban gondolkodtak.

A kétsebességes Európa azonban már ma is létezik, amire jó példa az eurózóna vagy a schengeni övezet. Ha az integráció irányítói az euroszkeptikusokra, például a britekre vártak volna, egyikből sem lett volna a mai napig semmi.

A többsebességes Európába Frank-Walter Steinmeier (SPD) ötlete is belefér. A német diplomácia irányítója szerint az írek egy időre kiléphetnének az integrációból, így biztosítva szabad utat a többi 26 tagállamban ratifikált vagy elfogadásra váró lisszaboni szerződés életbe lépéséhez. Vagyis, ha az írek és esetleg mások nem kérnek az elmélyített együttműködésből, lelkük rajta. Aki akar, az viszont nélkülük megy tovább.

Dési András
Berlin