- Az írek nemet mondtak a lisszaboni szerződésre. Vége a játéknak?

Semmi kétség: politikai válságról van immár szó. Európában nincsen egyetértés azzal kapcsolatban, hogyan reformálja meg magát az EU. Márpedig, ha valaki a saját háza táján nem tud rendet tenni, akkor a világporondon is leértékelődik.
Ugyanakkor annyiban nem szabad dramatizálni a helyzetet, hogy az Európai Unió ettől még nem omlik össze. Érvényben marad a nizzai szerződés, bár még a horvátoknak is ki kell majd tárgyalniuk, hogyan részesülhetnek az előre leosztott képviselői helyekből és a szavazati súlyokból. A további csatlakozókról már nem is beszélve. A történtek a demokrácia kérdését is felvetik, és a legtöbb hang most arra szólít fel: nem szabad hagyni, hogy
párezer ír szavazó feltartóztathassa a szerződést, amit félmilliárd ember akar az EU-ban.

- Legalábbis azt hisszük. Őket ugyanis nem kérdezték meg.

- Nem gondolom, hogy a népszavazás lenne a demokrácia megtestesítője. Éppenséggel a parlamenti képviselet az, amellyel diktátorok soha nem éltek vissza, ellenben a referendummal igen.

- Sokan most az íreket hibáztatják, olyan érvekkel is, hogy túl sok pénzt vettek fel ahhoz az EU-ból, hogy most hátat fordítsanak neki.

- Valóban felmerül, hogy most akkor álljanak elő ők valami megoldással. Mindenesetre a mértékadó nyilatkozatok szerint Európának szüksége van Írországra - és fordítva. Az EU-alkotmány három évvel ezelőtti elutasításakor valóban nem mutogatott senki ujjal a franciákra és a hollandokra, de az is igaz, hogy
Nicolas Sarkozy később maga állt elő a "miniszerződés" ötletével, amelyből végül a lisszaboni szerződés lett.

- Mi lehet a kiút?

- Három lehetőség áll az írek előtt. Az egyik, hogy újra szavaznak, ahogy a nizzai szerződéssel is tették. Ehhez szükséges, hogy a dolog egyáltalán a szándékukban álljon, világosan látszódjék, hogy az alacsony részvétel szerepet játszott-e a végeredményben, és sikerüljön azonosítani egy bizonyos problémát, vagy problémákat, amelyek elriaszthatták az embereket. További lehetőség, hogy Dublin újabb mentességeket tárgyal ki magának, mint egyébként korábban is tette. Szélsőséges esetben pedig akár ki is léphet az Európai Unióból.

- Mennyire bátoríthatja fel az ír eredmény a reformszerződés ellenfeleit másutt?

- Ha Franciaországra vagy Hollandiára gondol, akkor kevéssé, hiszen Sarkozyt egyértelműen olyan program alapján válaszották meg, amely kizárta a népszavazást. A hollandoknál pedig az Államtanács kimondta, hogy Lisszabon nem igényel népszavazást. A britek az első hírek szerint jelezték, hogy folytatják a parlamenti ratifikációt, a lengyeleknél Lech Kaczynski államfő nem hiszem, hogy elkapkodja most az aláírást, a csehek pedig - ahol a köztársasági elnök már temeti a szerződést - érdekes helyzetbe kerülnek. Eddig az ellen ágáltak, hogy az Európai Tanács első állandó elnöke, valamint a közös "kvázikülügyminiszter" háttérbe szorítja majd az ő, januártól esedékes soros EU-elnökségüket, erre tessék: mivel a lisszaboni szerződés mindenképpen késedelmet szenved, teljes jogú elnökséget vihetnek mégis.

- Kevés érdemi szó esik magáról a lisszaboni szerződésről. Egyesek szerint ez a leszerepelt uniós alkotmány új néven, Írországban pedig a "nem" tábor részben azzal kampányolt, hogy nem is ad semmit a polgároknak.

- Az alkotmányszerződés nem annyira alkotmány lett volna, mint egy új szerződés, amely felülírta a korábbiakat. A lisszaboni szerződés ezzel szemben kiegészítő dokumentum. Lényegében másról sem szól, mint hogy hatékonyabbá tegye az uniós döntéshozatalt. Ilyen értelemben annyi igaz, hogy közvetett hatással van csak az
emberek mindennapi életére. 

Brüsszel

Antonio Missiroli