Kilakoltatják a Labort


El kell hagynia jelenlegi helyiségét az egykori Stúdió Galériának, mai nevén Labornak a pesti, V. kerületi önkormányzat döntése értelmében e hónap végéig – adja hírül a galériát közösen működtető C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány,  Fiatal Képzőművészek Studiója Egyesület és a Magyar Képzőművészeti Egyetem közleménye. Az ok: a kerület évekkel ezelőtt egyoldalúan többszörösére emelte a bérleti díjat, az üzemeltetők azonban csak az eredeti összeget fizették, megegyezési kísérleteik kudarcot vallottak az önkormányzatnál.

A Labor működtetői megállapítják, a kilencvenes évek elejétől a három intézmény összefogásaként létrejött kiállítóhely éppen azt a hagyományt igyekszik folytatni, amely a fiatal, haladó művészek alkotásait bemutató program eredményeként kulturális központtá változtatta a Képíró utcát, ahol azóta több galéria is nyílt.

A kiállítóhely, amely mára a magyar művészettörténet része, egy át nem gondolt önkormányzati döntés következtében megszűnhet. Akárcsak az ugyanebben a kerületben levő Csók István Galéria, amelyet ugyancsak kilakoltatnak.

(V. Gy.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.