A vádlottak többsége megtört az utolsó szó jogán mondott beszédében

A több mint egy éven át tartó pszichikai hadviselés, fizikai és lelki terror, kicsikart vallomások hatására a vádlottak többsége megtört a tárgyalás végére az ötven évvel ezelőtt zajlott Nagy Imre-perben; az ítélethirdetés előtti napon, szombaton - fél évszázada is ugyanezen napokon volt a tárgyalás - az utolsó szó jogán mondott beszédeiket zsúfolásig telt ház hallgatta Budapesten, a Centrális Galériában, az 1956-os Intézet és a Nyílt Társadalom Archívum szervezésében.

Nagy Imre miniszterelnök és Maléter Pál honvédelmi miniszter volt az, aki nem kért kegyelmet, megbánást a többieken kívül Maléter Pál is mutatott, aki a tárgyalás legutolsó napján, vasárnap végül mégis kegyelemért folyamodik.

Nagy Imre mintegy kétperces beszédében azt hangsúlyozta, hogy bűnperében "sajnálatosan elmaradt a bizonyításkiegészítés és csak a vád tanúit hallgatták meg". Megemlítette, hogy a vádbeszédben nem az objektív tényeket ismertették, ugyanakkor a bíróság joghatóságát mintegy megkérdőjelezve kijelentette: "Sorsomat a nemzet kezébe teszem, (...) védelmemre semmit felhozni nem kívánok, várom az igazságos ítéletet".

Donáth Ferenc másodrendű vádlott a felvétel tanúsága szerint azt mondta: "szándékaim és célzatom ellenére járultam hozzá annak a rendszernek a megrendüléséhez, amelyért korábban majd negyedszázadon keresztül a munkásmozgalomban harcoltam". Megjegyezte, hogy a Rákosi-féle vezetés hibáit elvakultan ítélte meg, másrészt elismerte, hogy "soviniszta, nacionalista uszítás hatása alá került", a Nagy Imre által vallott elveket pedig a szocializmus reformjával kapcsolatban elvetette.

Azt viszont elismerte, hogy 1956-ban a reformok pártján állt, amivel a Nagy Imre-kör céljával ellentétes hatást értek el. Külön kitért a Nagy Imréénél hosszabb - mintegy ötperces - beszédében, hogy megköveti a meggyilkolt szovjet katonák és magyar kommunisták emlékét, akit megöltek az események során.

A harmadrendű vádlott, Gimes Miklós, aki Nagy Imre sajtófőnöke volt, kijelentette: "soha nem volt olyan elképzelésem, tervem vagy szándékom, amely tudatosan a népi demokratikus államrend, az épülő szocializmus megdöntésére irányult volna". Két percbe tömörített gondolataiban elismerte, hogy 1955-től az akkori pártvezetést kritizálta, amivel "egy szörnyű gyilkos ellenforradalom felidézésének részesévé vált". Az Október huszonharmadika című újságot, amit ő szerkesztett, "tébolyult illegális lapnak" nevezte, amivel a legitim Kádár-kormány ellen fordult.

Tildy Zoltán, mint negyedrendű vádlott, szintén kétperces beszédében azt mondta: "akaratomon kívül kerültem bele ebbe az óriási áradatba (...) betegségem, öregségem miatt, tájékozatlanságom miatt". Egyúttal arra az álláspontra helyezkedett hogy államminiszterként több hibát is elkövetett, többek között akkor, amikor a Varsói Szerződésből való kilépést támogatta. Elérzékenyülve, az utolsó mondatában arra kérte a bíróságot, hogy találkozhasson több mint egy éve nem látott családjával.

Maléter Pál ötödrendű vádlottként kifejtette: azt hitte egészen a tanúvallomások megkezdéséig, hogy "amit tett, helyes volt". Saját bevallása szerint igazából Szántó Zoltán koronatanú győzte meg arról, hogy Magyarországon 1956-ban ellenforradalom zajlott. Mint mondta: "ha én ezekről tudok, vagy védem a laktanyát tovább a felkelőkkel szemben, vagy felmegyek a parancsnokságra, de a parlamentbe a lábamat be nem teszem". A volt honvédelmi miniszter azonban négyperces beszédében a zendülés és kémkedés bűntettét továbbra sem ismerte el. Utolsó mondatában felvállalta a bűnbak szerepét, amikor azt mondta, hogy "szocialista bíróság előtt állok, szigorú ítéletüket kérem".

Kopácsi Sándor, a nemzetőrség helyettes parancsnoka öt percen át tartó beszédében többször küzdött sírógörccsel. Elfúló hangon tért ki a pénteki bírósági tárgyaláson levetített (a vádlottakat lelkileg megtörni szándékozó, az 56-os eseményeket propagandisztikus céllal bemutató) filmre, ami meggyőzte őt arról, hogy a rossz oldalon állt. Azt is megemlítette, hogy csapatai olyan szovjet katonákat lőttek ki tankjukból, akik másnap szereltek volna le. Vállalta a felelősséget a többi katonatisztért is, akiket már akkor más perbe fogott a Kádár-rezsim, egyúttal kérte, hogy ne a legsúlyosabb ítéletet mérjék ki rá.

A kilencedrendű vádlott, Jánosi Ferenc az utolsó szó jogán mondott háromperces beszédében arra hivatkozott, hogy túlságosan Nagy Imre hatása alá került, aki az apósa volt. Mintegy fokozva saját bűnösségét, megemlítette, hogy ő is hatott Nagy Imre munkásságára, amiért felelősséget érzett.

A leghosszabb beszédet Vásárhelyi Miklós újságíró mondta a per utolsó vádlottjaként, aki arra mutatott rá, hogy egy táborba került a szocializmus ellenségeivel már a forradalom kitörése előtt. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy céljai jobbító szándékúak voltak, mert "a párt becsületét, tekintélyét, befolyását akarta növelni". Mintegy hat percig tartó beszédében tévedésnek vallotta, hogy azt hitte magáról: ahhoz a körhöz tartozik, akik egyedül képesek megreformálni a pártot, sőt ezzel kapcsolatban továbbment, amikor azt mondta, "ilyen körülmények között csak a bűn útjára kerülhettem". Védőbeszédek a Nagy Imre-perben

A vádlottak hivatalból kirendelt ügyvédei vehemens beszédeket mondtak védenceik érdekében 1958-ban, pontról pontra igyekeztek cáfolni az ügyész vádjait - tűnt ki a Nagy Imre-per teljes hanganyaga lejátszásának szombati napján Budapesten, a Centrális Galériában.

Nagy Imre ügyvédje, Bárd Imre, aki beszéde során egyszer még kiabált is, rámutatott: a túlzott iparosítás, ami az emberek életszínvonalának csökkenését vonta maga után, nagy csalódást okozott a Rákosi-rendszer társadalmának, ez vezetett leginkább a forradalom kitöréséhez, és nem a Nagy Imre körül kialakult belső pártellenzék. Hangsúlyozta, hogy az október 23-i tüntetéshez Nagy Imrének semmi köze nem volt, amikor pedig másnapra virradóra megválasztották miniszterelnöknek, az a pártvezetés felhatalmazásából, leginkább Gerő Ernő, a párt addigi első titkárának javaslatára történt.

Megemlítette azt is, hogy a Corvin-közi felkelők csoportjának felszámolását azért akadályozta meg Nagy Imre, mert az ott lakó ártatlan polgárok százait akarta megkímélni a lemészárlástól. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy különben sem állt a kormány rendelkezésére fegyveres erő, amivel ezt az akciót végrehajthatta volna. Ugyanezzel indokolta azt, hogy Nagy Imre nem védte meg a budapesti pártbizottság Köztársaság téri épületét az október 30-i ostromtól.

Ez utóbbi kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy "mindenki bűnös, aki október 30-án nem ment a Köztársaság térre, hogy megvédje a pártházat", amivel szintén Nagy Imre felelősségét igyekezett kisebbíteni. Hozzátette, hogy a néhai kormányfő szerepe "minimális volt a hadsereg és a rendőrség összeomlásában".

Bárd Imre arról is beszélt, hogy Nagy Imre kormányzása alatt többpártrendszer alakult ki, de mentségére hozta fel, hogy létrejött az új munkáspárt, az MSZMP is. A november 4. utáni időszakban szintén enyhítő körülményként beszélt arról, hogy Nagy Imre a napi egy-két órás alvástól már "nem volt normális állapotban". A jugoszláv nagykövetségen töltött időszakról kijelentette: a vád legsúlyosabb tanúja, Szántó Zoltán valótlant állított, amikor Nagy Imre és a Szabad Európa Rádió közötti élénk, összeesküvésre utaló kapcsolatról vallott.

A perben Donáth Ferenc védője, Kádár Pál egy kicsit tovább beszélt, mint Bárd Imre, amelynek során kiemelte, hogy védence nem értett egyet a semlegesség és a Varsói Szerződésből való kilépéssel, valamint a november 4-én a rádióban elhangzott Nagy Imre-beszéd megszövegezésében sem volt jelentős szerepe. Ehhez kapcsolódóan kitért arra, hogy a Donáth Ferencet mentő legfontosabb tanút, Tőkés Ottót, aki szintén ott volt ezen az alkalmon, nem hallgatták ki.

Azt is hangsúlyozta, hogy Donáthnak nem volt kezdeményező szerepe a Nagy Imre-kör kialakulásában, annak vezetésében sem vett részt, sőt a Nagy Imre-kormányban neki felajánlott belügyi tárcát sem fogadta el. Mentő momentumként említette, hogy a jugoszláv nagykövetségen határozottan kiállt amellett: "szükség van a pártra". Az ügyvéd kérte, hogy Donáthra ne szabjanak ki súlyos büntetést "őszinte, igaz megbánást tanúsító magatartására tekintettel".

Gimes Miklóst védő beszédében Révai Tibor ügyvéd arról szólt: enyhítő körülményként kell értékelni, hogy védence "görcsösen ragaszkodott Nagy Imre személyéhez". Azt is mondta, hogy Gimes ennek ellenére nem ment vele a jugoszláv nagykövetségre. November 4. utáni tevékenységéről kijelentette, hogy "nem ő volt az illegális szervezkedés kezdeményezője", miután pedig Nagy Imréék november 22-én elhagyták a nagykövetséget, abbahagyta az Október huszonharmadika című illegális lap szerkesztését. Családi állapotára is hivatkozott, amikor megállapította: "nincs szükség a legsúlyosabb büntetés kiszabására".

Maléter Pált védve ugyanez az ügyvéd rámutatott: a Kilián-laktanyában lévő felkelőkkel szemben tisztogatást végzett és csak a kormány tűzszüneti parancsa után hagyott fel ezzel. Cáfolta ezzel együtt a vád több tanújának állítását, amelyben arról volt szó, hogy Maléter Pálnak felelőssége volt a Köztársaság téri vérengzésben. Cáfolta Révai Tibor, hogy Maléter a szovjetek azonnali kivonulását követelte volna. Azt is kifejezésre juttatta, hogy Maléter zendülésére és a hűtlenségére vonatkozó vádak sem nyertek bizonyítást, amikor a bíróság arról tárgyalt, hogy az angol katonai attaséval lépett kapcsolatba.

A Nagy Imre-perben ezután a többi vádlott, Tildy Zoltán kisgazda politikus, Kopácsi Sándor, a nemzetőrség helyettes parancsnoka, Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre sajtófőnöke és Jánosi Ferenc, Nagy Imre vejének ügyvédei fejtették ki álláspontjaikat védenceik 1956-os tevékenységéről.

A néhai miniszterelnök és társai egy héten át tartó perének hanganyagát tartalmazó felvétel nyilvános lejátszása hétfőn kezdődött meg a Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-os Intézet szervezésében Budapesten.

Mink András: Nagy Imre védője minden egy lapra tett fel

 

Nagy Imre védője, Bárd Imre, aki ekkor már idős és beteg volt, a védőbeszédében mindent egy lapra tett fel az ötven évvel ezelőtti tárgyaláson, kihasználva, hogy számára már nem várható komoly karrier a Kádár-rendszerben - mondta az MTI-nek szombaton Mink András történész a Centrális Galériában lejátszott Nagy Imre-per védőbeszédei kapcsán.

Bárd Imre arra épített, hogy jogi szempontból számottevő múltja volt, ugyanis többek között ő védte a Horthy-korszakban az illegális kommunista vádlottakat. Kádár János 1956 végén őt nevezte ki a budapesti ügyvédi kamara kormánybiztosává, amely jelentős eszköz volt a kezében kollégái ellenőrzésére. Nagy Imre ilyen okok miatt döntött úgy, hogy a bíróság által elé tett listáról őt választja védőnek - közölte a Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-os Intézet által rendezett esemény szervezője.

A történész kifejtette: a védőbeszéd arra épített, hogy Nagy Imre folyamatosan a párthatározatok szellemében cselekedett, amikor pedig az addigi szokástól eltérő döntéseket hozott a párt élén, azt a megváltozó körülmények miatt tette. Az ügyvéd utalt a vád antimarxista koncepciójára, amikor azt állította az ügyész, hogy egyes csoportosulások idéztek elő akkora változást az eseményekben, amelyek az 1956-os forradalom és szabadságharc kitöréséhez vezettek. A marxista felfogás szerint ugyanis csak a társadalom egésze okozhat döntő mértékű változást - magyarázta.

Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy a párt politikai bizottsága hívta Nagy Imrét a parlamentbe beszédet mondani a tömegnek. Ez a beszéd azonban csalódást jelentett a tüntetőknek, és nem értettek egyet Nagy Imrével abban sem, hogy a szocializmust kell megreformálni. Figyelemre méltó, hogy a vád koronatanúját, Szántó Zoltánt "lehazugozta" Bárd Imre. Azt is megemlítette, hogy Nagy Imre kormányának nem volt lehetősége rendet teremteni, mert nem volt elegendő katonaságuk - elemezte a védőbeszédet Mink András.

A Nyílt Társadalom Archívum munkatársa felhívta a figyelmet, hogy a védőbeszédekben kétségbe vonták Nagy Imre és társainak tudatosságát és szándékosságát az események alakításában. A védők azt is mentségül hozták fel, hogy sok esetben tévedtek védenceik, amit viszont nem lehetett akkor sem büntetőjogi kategóriának venni - vélekedett.

Feltétlenül figyelemre méltó, hogy a védők egyike sem kért teljes felmentést védence számára, mert az ügyvédeknek is el kellett ismerniük, hogy 1956-ban ellenforradalom zajlott, viszont azzal védekeztek, hogy "a néphatalom már megszilárdult", ami miatt nem volt szükség halálos ítéletekkel példát statuálni - közölte.

Az utolsó szó jogán elmondott beszédében Nagy Imre már nem fejtett ki tényleges ellenállást, holott a tárgyalás korábbi napjain mindig azzal utasította el Vida Ferenc bíró, hogy majd ezen az alkalmon kifejtheti véleményét. Itt azonban már szinte kizárólag arról beszélt, hogy a bíróság csak a vád tanúit hallgatta meg, valamint törvénytelennek minősítette az eljárást - tette hozzá Mink András.

Az utolsó szó jogán mondott beszédében Donáth Ferenc és Kopácsi Sándor még mindig nem tudhatta, hogy kivégzik őket vagy sem, ezért mindketten intenzív bocsánatkérésbe bonyolódtak, utóbbi el is sírta magát. Gimes Miklós azonban a legutolsó pillanatig nem hitte el, hogy kivégezhetik, mert nem tartotta jelentősnek saját tevékenységét, ugyanakkor a Kádár-rendszer vele is példát akart statuálni, mint "a pártba beférkőzött értelmiségivel". Maléter Pál ebből az alkalomból azt hangsúlyozta, hogy jóhiszeműen járt el, az események teljes menetéről pedig nem volt tudomása - folytatta.

Vásárhelyi Miklós szintén bűnbánatot tartott, ám beszéde a mai hallgatónak nem tűnik őszintének, hadarva, gyorsan mondta el szövegét, mint egy kötelező penzumot. A történész szerint Vásárhelyi egyszer úgy nyilatkozott erről a beszédéről, hogy abban a helyzetben nem érezte erkölcsi kötelességének az őszinte viselkedést. Jánosi Ferenc pedig leginkább azt emelte ki az utolsó szó jogán, hogy apósa, Nagy Imre hatása alatt állt, az alól nem tudta magát kivonni. Mink András ehhez kapcsolódóan arra utalt, hogy az egész Nagy Imre-per során ő volt az egyetlen, aki a néhai kormányfővel nem került összeütközésbe.

 

(MTI)