Egy híján hatvan éve kezdték összegyűjteni A magyar nyelvjárások atlaszának hatalmas anyagát. A hat terjedelmes kötet legutolsó szavait 1964-ben jegyezték föl. "Szakmai kötelességünk volt annak utánanézni, hogy mára mi maradt meg az akkor feltérképezett nyelvjárásokból" - indokolta meg a tavaly indult vállalkozást Kiss Jenő akadémikus, az MTA-ELTE Geolingvisztikai Kutatócsoport vezetője. A professzor szerint az utolsó pillanatban vagyunk. Egy-két nemzedéken belül ugyanis biztosan elfelejtődik a korábbi nyelvjárási szókincs jelentős része. Ezért határozták el, hogy megismétlik a korábbi vizsgálatokat. Nem a korábbi részletességgel, és nem is valamennyi helyszínen (erre sajnos nincs elegendő forrás), de a kapott válaszok alapján majd megállapítják, hogy mi maradt meg a fél évszázada rögzített szókincsből. Kétszáz helyre mennek el - ezek fele a határon túlra esik. A korábbi 1162 kérdés helyett csupán 220-at tesznek fel. Nem kérdeznek rá például a szekér elemeire a férfiaknál, és a nőket sem faggatják részletesen a rokka részeiről. Minek tennék? Ma már egyik sem mindennapos használati tárgy.

Alapvetően az érdekli a kutatókat, hogy mi maradt meg az egykori hagyományos paraszti gazdálkodásból és a nyelvjárásokból, mivel a kettő szorosan összefügg egymással. A parasztság őrizte meg ugyanis a legjobban a nyelvjárásokat. Összevetik, hogy mennyit változott fél évszázad alatt a regionális magyar nyelvhasználat.

A meddig lesznek nyelvjárások? - kérdésre a nyelvész optimista választ ad. Szerinte sokáig, az azonban biztos, hogy a táji szókincs töredéke lesz csak a korábbinak. Angliában a gőzmozdony megjelenésekor a XVIII. században már temették a nyelvjárásokat - azt hitték, a gyors és kényelmes helyváltoztatás lehetősége a nyelvjárások visszaszorulásához vezet. Hasonlóan gondolkodtak az iskoláztatás általánossá válásakor, majd a rádió és a televízió megjelenésekor nálunk is. A számítástechnika beköszönte óta pedig sokan már az angol nyelv egyeduralmáról, a kisebb nyelvek eltűnéséről vizionálnak. A nyelvjárások azonban változva, a köznyelvhez közeledve, nagyrészt mind a mai napig megmaradtak. Otthon, egymás között a falvak lakóinak nagy része ma is nyelvjárásban beszél, idegenekkel azonban átvált a köznyelvre.

Dívik tehát a kettős nyelvűség, azaz a helyi szavak és a köznyelv használata, s ez nem baj. Ellenkezőleg. Baj viszont, ha az emberek szégyellni kezdik nyelvjárásukat. A negatív hozzáállás különösen a határon túli magyarok esetében veszélyes, mert felgyorsíthatja asszimilációjukat. Itthon akkor jelent gondot, ha a nyelvjárást beszélő nyelvjárásának lenézését érzékeli, mert emiatt anyanyelvi otthonosságérzete sérül. Ez meggyorsítja a nyelvjárás viszszaszorulását, feladását. A korábbi gyűjtők a falvakban ritkábban találtak példát a kettős nyelvűségre, napjainkban ez már általános. Ez a jelenség azonban természetes, különösen, ha arra gondolunk, hogy a XX. századi nagy nyelvhasználati változások legtöbb terhét Európa-szerte a nyelvjárási beszélők hordozzák.

Kiss Jenő szerint a 2010-ig tartó követéses vizsgálatban azt is szeretnék felmérni, hogy hol milyen mértékű a nyelvjárások visszaszorulásának üteme. Minél távolabb élnek az adott nyelvjárást beszélők a központtól és a köznyelvet beszélőktől, annál valószínűbb, hogy megőrzik helyi nyelvüket. Egyes felvidéki és kárpátaljai magyar nyelvű településekről a professzor doktoranduszai például csodálatos, kiveszettnek hitt régi nyelvi formákat gyűjtöttek be. A hazai próbagyűjtés egyik tanulsága pedig az volt, hogy az Ormánság és Kelet-Magyarország bizonyos falvainak lakossága mára kicserélődött, ezzel pedig eltűnt az eredeti nyelvjárás, amelyet fél évszázada vizsgáltak a nagyatlasz kutatói. A követéses vizsgálatot ezeken a helyeken tehát nem lehet elvégezni. Ugyanakkor a nyelvész számára jóleső érzés, hogy a palóc nyelvjárás legtöbb sajátossága ma is él. Az ajakkerekítés nélküli "a" hang a középkorú és az idősebb generáció nyelvhasználatában egyértelműen tetten érhető: de ezt hallhatják esténként a tévénézők az ifjú meteorológus, Reisz András szájából is.nyelvjarasok.pdf