Ám épp itt a bibi. A szervezők pár napra idecsempészik Európa gazdagabb felének menő fesztiválhangulatát, vagy ha úgy tetszik: a minden szempontból irigyelt Nyugat-Európa egy kis szigetét. A külföldieknek megéri, hiszen itt fél áron kapják azt, amit otthon már megszokhattak, nekünk is megéri, hiszen így rengeteg fiatal ismeri meg a fővárost, Magyarországot. Egy felmérés szerint körülbelül másfél milliárd forinttal járul hozzá a költségvetés bevételéhez a fesztivál, és tízmilliárdos többletet generál a nemzeti össztermékben. Miért érezni akkor úgy, hogy most mindenki le akarja forrázni az aranytojást tojó tyúkot?

A válasz Demszky Gábor főpolgármester indoklásában érhető tetten, mikor is bejelentette, hogy a főváros megvonná a szervezőktől az ingyenes közterület-használati engedélyt: egyre kevesebb hazai fiatal engedheti meg magának, hogy bennszülött létére néhány napig turistát játsszon egy kvázi más országhoz, más életszínvonalhoz tartozó világban. A napijegyek ugyanis már egyre nagyobb terhet jelentenek. Egy fiatal pár minimum húszezer forintból tölthet el egyetlen napot a Szigeten, s hiába magyarázzák a szervezők, hogy ezért mennyi koncertet, mennyi programot kapnak, ez az összeg már rég túl van a tűréshatáron. Így lett, lesz a Sziget a menedzsereké, az aranyifjaké, akik pár napig diákoknak képzelhetik magukat egy hatalmas szupermarketben, ahová többek között az Iron Maiden tagjai járnak bevásárolni. Magyar diák ritkán spórol ennyit belépőjegyre, s ha mégis, akkor inkább a soproni Voltot választja, amely még az övé. Hasonszőrűek közt szidhatja a tőlük egyre inkább eltávolodó Szigetet. Az egyre messzebb tűnő életszínvonal ikonját.

És így dagad egyre nagyobb méretűvé az irigység és az értetlenség. Jogszabályok kerülnek elő, mondvacsinált kifogásokkal próbál keresztbe tenni az őslakosokért aggódó helyi potentát. Hiszen egyre savanyúbb a nekünk termett, de mások által leszüretelt szőlő. Maradnak azok, akiket mindig is bőszített a Sziget, és ezért folyton fogást kerestek rajta, és azok dühe, akik eddig ott voltak ugyan, de az ismert gazdasági okokból egyre kevésbé tudják kigazdálkodni magunknak az "utazást". Mert a Sziget, ha tetszik, ha nem, lehagyta az országot. Nem rontja hírnevét az acsarkodó politikai helyzet, nem minősítik vissza a hitelintézetek, sőt, egyre több külföldi fedezi fel magának a számára nagyon otthonosnak tűnő, nagyon olcsó és "egzotikus" Keletet. S miközben a Sziget a rendszerváltást követő évek legkelendőbb magyar termékévé vált, egyre reálisabb a veszély, hogy épp ez okozza majd a vesztét is.