Ami azt illeti, az életben is sűrűbben fordul elő a zápor, mint a havazás, talán Skandináviában éppúgy, mint azokon a tájakon, ahol a hó úgyszólván ismeretlen. De azért a csapadéktalan (azaz napos) égbolt azért csak általánosabb itt, Európa köldökénél, mint az, hogy valami hull ránk odaföntről. Akadnak olyan napok az évben, amikor az eső igencsak kívánatos, kell a veteménynek. Olyan napok is akadnak, amikor viszont csöppet sem szükséges. Például augusztus huszadikán. A kapolcsi és más szabadtéri rendezvények időszakában. Végül, de nem utolsósorban, a könyvhéten. Mely soha nem tart egy egész hétig, helyesebb volna könyvnapoknak hívni. Mindenesetre olvasó, író, kiadó és könyvterjesztő egyként aggódva veti vigyázó szemét az égre ilyenkor. Ha esik, az olvasók inkább otthon maradnak. Lőttek az ünnepi hangulatnak és a bevételnek.

Isten sokszor fogadta kegyeibe a magyar könyv ügyét. Annak csonka hetén többször derűs az időjárás, mint ahányszor borús. Idén azonban ismétlődő eső verte a Vörösmarty téren fölállított fehér fülkéket, melyeknek pultjain megmutatkozott jóformán minden, amit ez az ipar kínál a vevőknek. Ha szürkére vált az ég, előkerültek az átlátszó műanyag fóliák, hogy megóvják a nyomdatermékeket. A könyveknek, szemben a veteménnyel, kifejezetten árt az eső. Az egyszer megázott kötet lapjai hullámosak maradnak, a borító fölhólyagosodik. Az ilyen regény, verses-, novellás- vagy drámakötet már eladhatatlan. Amióta ilyen drágák a könyvek, a vásárlók alaposan megnézik, hibátlan-e a termék, s arra is hajlamosak, hogy később fölfedezett hiányosságok esetén visszavigyék. Nekem a sérült kötetek kedvemre valók. Az agyonolvasott inkább tetszik, mint a vadonatúj, az sem zavar, ha telejegyzetelik a margót, aláhúznak sorokat, bizonyára azért, mert én is ceruzával a kézben falom az oldalakat. Pénz olvasva, könyv használva. (Asszonyról nem nyilatkoznék.)

Természetesen teljes szívemből szolidáris vagyok a kiadókkal és árusokkal, akik búsan gubbasztanak kis kutricáikban, ha dobol az égi áldás a lapos tetőkön. A cégek sokat költenek arra, hogy megjelenhessenek a magyar irodalom nyár eleji seregszemléjén, bérlik a bódét, fizetik az eladót, a fuvarozót, szervezik a dedikálásokat. Mindent elronthat az, mi fűszere a földnek, amint a világ leghíresebb szonettjében olvasható.

Véletlen-e, hogy épp az idei könyvhetet tépázták meg a sorozatos esők? A tárt szellemű, s szívű olvasó, aki a kortárs szerzők kínálatát figyelemmel kíséri, megállapíthatja, hogy emezekben csupán kivételképpen süt a nap. Furcsamód az eső és a hó is ritka, mint a fehér holló. Nem csak a táj leírása ment ki a divatból, az időjárásé is. Néhány jelentős szerzőnk könyvheti munkáját lapoztam át ilyen szemmel, keresve napfényt, záporesőt, zivatart, ködöt, talaj menti fagyot, vagy bármi mást Aigner Szilárd témaköréből. Az eredmény közelít a zérushoz. Való igaz, savanyú esztendő az idei, azonban mi tudjuk, hogy a most megjelenő könyveket tavaly, sőt olykor több évig írták a drága szerzők. Fölteszem, a nagy úr a magasban (vagy ahonnan figyel minket) úgy vélheti, ha az íróknak és költőknek ilyen kevéssé fontos a napsütés, minek erőlködjék, hogy biztosítsa számunkra. Az is szerepet játszhat, hogy a könyveseknél jóval többen lehetnek a gazdák, akik éppenséggel csapadékért imádkoznak őhozzá. Neki is döntenie kell, melyiket teljesíti az ellentétes kérések közül.

Hervasztóan hangozhat ez. Derűs lelkialkatom nem hagyja, hogy így záruljon tájleírásom. Végére maradt a jó hír: mindig összesereglik a kemény mag a Vörösmarty téren. A magyar irodalom igazi szerelmesei most is ott álltak sorban kedvenc írójuknál, ha esett, ha fújt. Igyekeztek a bódék fedele alá húzódni, s ha nem sikerült, legalább a frissen vett könyvet nyújtották oda, ahol nem érheti az eső. Ezt a biztató képet kellene megjegyeznie mindenkinek, aki kételkedik az irodalom erejében, jelenében vagy jövőjében. Már csak e makacs olvasók kedvéért is jó volna valamivel több felhőszakadás utáni napfény nyomdaszagú oldalainkon. Tudom, tudom, becsületes író semminő elmélet vagy irodalmon kívüli szempont kedvéért nem szúr példának okáért derűs időjárást rögzítő bekezdéseket a művébe, magam sem tennék ilyet. De a kimondott és leírt szavaknak van mágiájuk. Szép volna, ha a magyar irodalomban és -ból többet sütne ránk a fény Isten szabad egéből.