A szülők többsége viszont a felekezetileg semleges gimnázium híve, ezért a közoktatásért is felelős szakminiszter, Hiller István, máris megígérte egy ideológiai szempontból semleges alapítványnak, hogy külön közoktatási megállapodás keretében megkaphatja az egyébként csak az egyházaknak járó, kiegészítő normatívát. Szerintem ez a megoldás rossz, látszólagos és ideiglenes. Igazi szükségmegoldás.

Mi vezetett odáig, hogy az iskolafenntartásra kötelezett helyi és megyei önkormányzatok sora igyekszik átadni a fenntartói jogokat az egyházaknak? Véleményem szerint négy fontos esemény együttes hatása.

1. Horn Gyula miniszterelnöksége idején megkötöttük a Szentszékkel a vatikáni egyezményt, amelynek értelmében a magyar állam az egyházi fenntartású közoktatási intézmények költségvetéséhez mindig annyi kiegészítő normatívát ad, amennyit az önkormányzati iskolafenntartók az állami normatíván felül átlagosan az iskoláik működtetésére fordítanak. Az egyezmény erénye, hogy a liberális minimum elve alapján lehetőséget adott mindenkinek arra, hogy többletköltségek nélkül egyházi iskolába járathassa gyermekét, ha ezt így látta jónak. Ebben az időben a közoktatási törvény írta elő, hogy az állami normatíva nem csökkenhet, és a teljes iskolafenntartási költségek legalább 80 százalékát fedeznie kell.

2. 2005-től reálértékben (egyes esetekben nominálisan is) csökkent az állami normatíva. A középiskolák 9-10. évfolyamainak tanulói után járó állami fejkvóta reálértékben már csak 65 százaléka a 2005-ösnek. Eltörölték a normatíva csökkentésének tilalmát is.

3. 2006-ban az önkormányzati választásokon nagy jobboldali siker született. A 19 megyéből 18-ban ellenzéki önkormányzat alakult, és igen jelentős ellenzéki előretörés volt a települési önkormányzatokban is. Az iskolafenntartásra kötelezett önkormányzatok nagy része tehát a központi kormányzat politikai ellenfele.

4. A kormányzat teljesíteni szeretné a konvergenciakritériumokat, ezért az általános takarékoskodás közepette csak arra ad pénzt, amire szerződés kötelezi (pl. a vatikáni egyezmény).

A fenti négy ok együttes és egyértelmű következménye, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok (szerintem már a többiek is) főként gazdasági megfontolásokból, de néha ideológiai okokból is egyházi fenntartásba adják iskoláikat. Biztos vagyok benne, hogy ezeknél az önkormányzatoknál is fontos elv az ideológiailag semleges, felekezethez nem köthető oktatás biztosítása, de az állami normatíva példátlan csökkentése és az ezer más, költséges önkormányzati feladat arra kényszeríti őket, hogy a kisebb rossz elve alapján az egyházi fenntartás mellett döntsenek. Ez bizony szükségmegoldás.

Szükségmegoldás Hiller István miniszter úr ötlete is, amely szerint Tatán közoktatási megállapodás keretében ideológiailag semleges, felekezeten kívüli fenntartó színre lépése esetén az egyházaknak járó kiegészítő normatívát az OKM magára vállalná. Érthető a miniszter úr elszántsága, becsülendő demokratikus elkötelezettsége, a többségi szülői akarat ismeretében egyetlen demokrata sem gondolhat mást. De látnunk kell, hogy ez akkor is csak szükségmegoldás. Mert mi van akkor, ha az önkormányzatok jelentős része - saját jól felfogott érdekében - úgy dönt, hogy a kisebbik rossz iskolái világnézeti semlegességének a feladása, mert ezáltal el lehet kerülni a csődöt, lehet építeni közműveket, lehet fejleszteni az infrastruktúrát, javítani az orvosi és szociális ellátást, növelni a munkahelyek számát? Több száz iskola esetében az OKM már nyilván képtelen lenne ekkora áldozatvállalásra, hiába kötelezi erre a minisztert a világnézetileg semleges oktatás biztosításának demokratikus elve.

Mi a megoldás? Nyilvánvaló, hogy át kell alakítani a közoktatás finanszírozásának teljes rendszerét. Képtelenség, hogy a csontszegény Csereháton egy iskolafenntartó ugyanannyi (és 2005 óta jelentősen csökkenő reálértékű) normatívát kapjon, mint a II. vagy a XI. kerületben.

Javaslatom a következő:

Minden iskolafenntartónak (önkormányzatnak, egyháznak, alapítványoknak, a teljes iskolafenntartó magánszektornak) meg kellene kapnia az átlagos fenntartási költségek 90 százalékát, a jelenlegi kb. 65 százalék helyett. Ez a pénz körülbelül a jelenlegi normatívák 38 százalékos emelését jelentené. Ezenfelül legfeljebb 30 százalékos kiegészítő normatívát kellene fizetni minden iskolafenntartónak abban az esetben, ha az általa fenntartott intézmény olyan helyen van, ahol az adóerő az országos lista szerint a legalacsonyabb tíz százalékba tartozik. A többletnormatíva értéke az adóerő szerinti tizedik decimális eléréséig arányosan csökkenne, ott már nem kapnának az iskolafenntartók semmiféle többletet. A többletnormatívát minden fenntartó (önkormányzati, egyházi és magán-) megkapná. Így elérnénk, hogy a teljes szegénységben élő Gilvánfa 30 százalékkal magasabb normatívát kapjon, mint a leggazdagabb Hévíz, ám még Hévíz önkormányzata is 38 százalékkal többet kapna, mint eddig. A többletpénz forrása nyilván csak a "gazdag" önkormányzatoknak "átengedett" bevételek lehetnének. Ezek: az szja helyben maradó része, az illetékek, a súlyadó, az iparűzési és idegenforgalmi adó stb.

Kérdés: hol az a parlament, amelyben ilyen törvényt megszavaznának? Itt látni az értelmét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr ötletének, miszerint polgármester ne lehessen országgyűlési képviselő. Mert hát hogyan is várhatnánk el, hogy a helyben maradó adók csökkenését jó szívvel megszavazza az éppen ezektől jólétben élő Debrecen polgármestere? Vagy miért állna egy ilyen javaslat mellé bármelyik szocialista képviselő, ha "másodállásban" Budapest valamelyik gazdag kerületének polgármestere? Nyilván ezer érvet tudnának felhozni a magas adóerejű és kiemelten jól teljesítő települések védelmében? Ezért teljes mértékben szét kellene választani az országos és az önkormányzati választási rendszert, meg kellene szüntetni az egyéni választókörzeteket, és a megyei közgyűlések tagjait is ki kellene zárni a parlamentből.

Én azt javaslom, hogy az oktatás esélyegyenlőségének érdekében vegyünk el a gazdagoktól, és adjuk oda a szegényeknek, akárcsak Robin Hood tette. Ezt teszi velünk most Európa is, hiszen az uniós támogatásokra éppen azért vagyunk jogosultak, mert szegényebbek vagyunk, mint az európai átlag. Ha szükségmegoldások helyett az európai példát és Robin Hood elvét követnénk, nem csupán a világnézetileg semleges közoktatás feltételeit teremtenénk meg, hanem sokkal több esélyt adnánk a leszakadó rétegek felzárkóztatására is, és közelebb kerülnénk a párthatározatokban és a kormányprogramokban ezerszer deklarált esélyegyenlőségi elvhez is. Majdnem olyan jók lennénk saját - önhibájukon kívül - szegényebb sorsú honfitársainkhoz, mint Európa hozzánk.

A szerző c. főiskolai docens