Afganisztánban 2006 nyarán fordult a kocka. A talibán a 2001 őszén elszenvedett vereség után összeszedte magát, elsősorban Pakisztánból érkező, fanatizált harcosok, s a környék (kaukázusiak, üzbégek, ujgurok, arabok) dzsihadistái segítségével. Ehhez még megvásárolták a házát, családját, mákföldjét (értsd: megélhetését) amerikai bombázásban elvesztő afgánt. A tálibok új stratégiát dolgoztak ki, illetve vettek át iraki mintákat követve. Az öngyilkos merénylet korábban ismeretlen volt Afganisztánban, 2007-ben 140 volt belőlük.
Fejlesztés és reszketés Afganisztánban
Afganisztánban 2006 nyarán fordult a kocka. A talibán a 2001 őszén elszenvedett vereség után összeszedte magát, elsősorban Pakisztánból érkező, fanatizált harcosok, s a környék (kaukázusiak, üzbégek, ujgurok, arabok) dzsihadistái segítségével. Ehhez még megvásárolták a házát, családját, mákföldjét (értsd: megélhetését) amerikai bombázásban elvesztő afgánt. A tálibok új stratégiát dolgoztak ki, illetve vettek át iraki mintákat követve. Az öngyilkos merénylet korábban ismeretlen volt Afganisztánban, 2007-ben 140 volt belőlük.
A tálibok 2006-os feltámadására válaszul a NATO a csapatok létszámának növekedésével, a nemzeti korlátok áttörésével (pl. a Bundeswehr eddig nem harcolt délen) és az afgán hadsereg és rendőrség felgyorsított kiképzésével próbál fellépni – emlékeztet Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Ázsia-szakértője.
Az atlanti szövetség 2006 elején vállalt nagyobb szerepet, amikor átvette a mindig is harcosabb déli tartományok felügyeletét az Egyesült Államoktól. Itt kanadai, brit, holland csapatok vágtak bele a tartományi újjáépítési csoportok (PRT) vezetésébe, harcoltak a tálibokkal és fejlesztették az afgán társadalmat, infrastruktúrát. Merthogy a NATO rájött, nem elég megölni a tálibnak vélt afgánt, és letarolni a mákot. Megélhetést, iskolát, jövőt is kell adni neki. A PRT-k a fejlesztési munkákkal az afgánok bizalmát is megvásárolják.
Közben több száz segélyszervezet dolgozik azon, hogy a harmincévnyi háborúzás után talpra álljon Afganisztán. Ugyanakkor egy a fejlesztéseket figyelő kabuli szervezet szerint a 2001 óta ígért 25 milliárd dolláros segélyből csupán 15-öt költöttek el, s annak 70 százalékát is az afgán kormány megkerülésével. A nemzetközi szervezetek félnek a korrupciótól, és a pénz nagy része visszavándorol a donorokhoz. Az afgán költségvetés 90 százalékban segélyekre támaszkodik, s holnap a párizsi donorkonferencián a kabuli kormány újabb 50 milliót fog kérni a következő öt évre. Eközben megnyílt a Serena luxushotel Kabulban, a külföldiek (tisztelet a kivételnek) pihenésképpen chiantit isznak a fegyveres őrökkel védett fővárosi, méregdrága éttermekben. Az egyszerű afgán sokat nem lát a fejlesztésből, de ez biztos szemet szúr neki.
A politikai megoldások a jövő évi választásokkal szintén egyre bonyolultabbnak tűnnek. A hadurak egy részével kiegyezett a NATO és a kormány, de sokan (etnikai vonalak mentén) ma már „ellenzéki” pozícióból támadják Hamid Karzai elnököt, aki ezt kompenzálandó, alkalmasint a nyugatiak ellen hangolja a légkört. A tálibokkal való tárgyalás pedig már nem számít tabutémának.
S hol vagyunk mi ebben a képletben? – Baghlan tartomány nem veszélyes annyira, mint Dél-Afganisztán, bár jelentős a bűnözői aktivitás. Gyakorlati okok miatt a tálibok kisebb számban vannak jelen, mint délen: kevesebb a szimpatizáns, rosszabb a helyismeret, nehezebb az utánpótlás. A tadzsik hadurak erősek, megszerezték a rendőri és a titkosszolgálati posztokat, a status quó-ban érdekeltek – magyarázza Wagner Péter. Ugyanakkor potenciális gócpontot jelenthet Észak-Afganisztánban a tartományon áthaladó Kabul–Mazar-i-Sarif–Kunduz útvonal.
– Belátható időn belül nem lesz siker Afganisztánban, a nemzetközi közösség is minimum 10 évvel számol – mondja Wagner Péter hangsúlyozva, hogy az ópiumkérdésben például továbbra sincs áttörés.
Mit jelent tehát a győzelem? A választ kevesen definiálták. Valószínűleg egy olyan ország a cél, mely képes magát fenntartani, nem lesz bukott állam, és nem válik a terrorizmus melegágyává. Ambiciózus, de nincs más alternatíva.
Venczel Zoltán, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője hosszabb-rövidebb megszakításokkal 18 hónapja él Baghlan fővárosában Pul-i-Kumriban. Irodáját, egyben otthonát két fegyvertelen őr vigyázza. Emberrablóktól és útszéli, távirányítású bombáktól tart, de leginkább az egészségét félti. – Nincs állandó félsz bennem – mondta Kabulból telefonon. Venczel Zoltán kocsival közlekedik, de a sofőrnek (bár megbízik benne) csak az utolsó pillanatban mondja el, hova indulnak. Szakállat növesztett és próbálja nem felhívni magára a figyelmet. – Ellentétben az ország déli részével, ahol a civil szervezetek nem tudnak dolgozni, itt északon nem vagyunk célpontok. A célpont az ISAF – utal Venczel Zoltán a NATO vezette nemzetközi misszióra. Eddig nem fenyegették meg. – Szeretetet és érdeklődést kaptam az afgánoktól – mondja. Elárulja, aki nem kerül közvetlen kapcsolatba a PRT-val, feltehetően nem tudja, hogy több száz magyar felügyeli a tartományt, de azt tudják, hogy katonák segítenek a relatív nyugalom fenntartásában. A Szeretetszolgálat által indított bábaprogram egyébként jól halad, az immáron tanult lányok egy éven belül visszatérnek falvaikba, hogy szakképzetten segítsenek az új afgánok világrajövetelében.
