Bontási baleset a Tűzoltó utcában

Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor leszakadt egy bontás alatt lévő ház oldalfala és függőfolyosója Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában kedd délután.

A munkások az épület tetőszerkezetét bontották, amikor annak harmadik emeleti belső fala eldőlt, és leszakította a függőfolyosót, maga alá temetve több munkást. Képünkön: a tűzoltók embereket keresnek a romok alatt. Lapunk zárásakor még nem volt bizonyos, hogy a megtaláltakon kívül vannak-e más sérültjei is a balesetnek.
Szabálytalanul bontották Budapesten a IX. kerületi Tűzoltó utcában az épületet, ez  okozta a halálos áldozatot követelő falomlást - közölte Gedeon  András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF)  szóvivője kedden este az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint ha betartják a munkavédelmi szabályokat, megfelelő ütemben végzik a bontást és megfelelő  védelmi, illetve biztosító eszközöket használnak, akkor nem  következik be a tragédia - közölte Gedeon András.
Elmondta: mivel jóval többen dolgoztak az építkezésen, mint  ahány emberrel a felügyelők találkoztak, a munkaügyi felügyelőség is  soron kívüli vizsgálatot indít, melyben a foglalkoztatás  körülményeit vizsgálják. Hozzátette, tanúvallomások is  alátámasztják, hogy a baleset bekövetkeztekor sokan elrohantak a  helyszínről.
Ha a vizsgálat kideríti, hogy feketemunkában foglalkoztatták a  munkásokat, akkor munkaügyi bírságot fognak kiszabni - tette hozzá a  szóvivő. Azt mondta: a körülmények arra utalnak, hogy nem volt  szabályos a foglalkoztatás.
A Tűzoltó utcai építkezésen kedden délután egy ember meghalt,  egy pedig súlyosan megsebesült, amikor bontás közben leszakadt az  épület függőfolyosója és oldalfala. Az ügyben a munkaügy és a  munkavédelem mellett a rendőrség is vizsgálatot indított közigazgatási eljárás keretében.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.