Éhezés miatt dezertálnak az észak-koreai sorkatonák

Több észak-koreai sorkatona is dezertált, mert a hadseregben egyre súlyosabbá válik az élelmiszerhiány - állítja egy dél-koreai humanitárius szervezet. A katonák ugyanis túlságosan éhesek ahhoz, hogy elviseljék a katonai szolgálatot.

A fiatal és alapkiképzésen áteső katonák túlságosan éhesek ahhoz, hogy elviseljék a katonai szolgálatot, ezért inkább hazaszöknek - mutatott rá a Good Friends (Jó Barátok) három hazaszökött katona beszámolója alapján. A szöuli székhelyű és jól tájékozott szervezet arról is beszámolt, hogy a napi élelmiszerszükséglet hiánya miatt több katona hagyta el szolgálati helyét április óta.

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető (a hadsereg ellátásának elsőbbséget adó) szongun politikájának köszönhetően a fegyveres erőknél való szolgálat körülbelül egymillió embert megkímélt eddig az országot sújtó éhínségektől. Humanitárius szervezetek becslései szerint a kilencvenes évek közepén mintegy kétmillió ember halt éhen Észak-Koreában. A kommunista vezetés gyakran nem tudja megoldani az ország 23 millió lakosának élelmiszerellátását, ezért külföldi, főként dél-koreai segélyekre szorul.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.